A BLOG HONLAP LETT! KATTINTSATOK!

WWW.BOLVARIABLOG.HU

Rengetegszer előfordul, hogy párhuzamosan írok több témáról Nektek. Körülbelül úgy néz ki ilyenkor az agyam, mint a böngészőm: rengeteg ablak van nyitva, és nem tudom honnan szól a zene :D
Szóval elindultam egy témán, és közben 2 másik is feljött bennem, így ezeknek külön-külön szeretnék cikkeket szentelni.
Ebből a mester-hármasból az első témám az anya-kritika lesz. Ez kicsit “síkos terep” , de ha elolvassátok és átgondoljátok, akkor szerintem (remélem) több lesz a pozitív hozadéka, mint aminek elsőre tűnik.

Tudom nagyon jól, hogy minden embernek rosszul esik a kritika, így ez anyaként sincs másként. Sőt talán kicsit hatványozott lehet, mert eleve sok a bizonytalanság: vajon jól csinálom-e? Azonban nagyon sok blogger, és cikk úgy szeretne népszerűségre szert tenni, hogy azt írják, amit az anyukák a legjobban szeretnének: bármit is csinálsz, úgy van jól ahogy van! Én viszont kicsit szeretnék ezzel szembe menni – mint ahogyan azt már megszokhattátok.
Az anyukák egyszerűen nem képesek elfogadni – vagy legalábbis mérlegelni – a konstruktív kritikát. Akár a közvetlen környezetből mondja valaki, akár tágabb környezetből a legtöbbször falakba ütközik.
Nyilvánvalóan nem arra a kritikára gondolok, amikor a gyerek a földön laposkúszásba csúszik az anyja után, különböző nem evilági hangokat kiadva, mert nem kaphat még egy csokit. Sok-sok felelsleges kritika van, amit el kell engedni a fülünk mellett. De vannak megfontolandóak is, most ezekről szeretnék írni.
Engem igazából amúgy nagyon kevés “anyukás dolog tud felbosszantani”.
Nem érdekel, ha valaki érettségiig a szülei között alszik. Az sem, ha annyi ideig szopizik, hogy az esküvőjén anyatej a menü. Az sem ha csak hordozókendőben tudja elképzelni a napjait, és az sem, hogyha babakocsizni szeret. Ezeket persze csak viccből írom. Mindenről meg van a véleményem, elképzelésem, és mi eszerint is alakítottuk ki a szokásainkat. Olyanokat, amik nekünk jók.
De van amit ellenvetéssel fogadok. Ezek általában hozzáállásbeli kérdések.
Egyik korábbi cikkemben megemlítettem, hogy a közösen eltöltött első 3 év annyi lesz, amennyit mi kihozunk belőle, ebből következik, hogyha egy anyuka unatkozik, vagy depressziós, akkor én nem látom megoldásnak azt, hogy babáját másra bízza, és csupán ezek miatt az érzelmek miatt visszamenjen dolgozni. Mert az unalom, a közöny, fásultság, depresszió nem pozitív személyiségjegyek, amiket őrizgetnünk kéne, hanem akár segítséggel is, de szükséges tenni ellene. Nem tartom megoldásnak az adott szituációból való kilépést, mert azzal bizony semmit nem fejlődik a személyiségünk. Nem a megoldásra törekszünk, hanem a menekülés lesz maga a megoldás. Mikor ezt leírtam, sokan megsértődtek, vagy pedig a körülményeikre fogták. “Ezzel a gyerekkel semmit nem lehet csinálni, olyan természete van. Olyan helyen lakom, ahol csak egy csúszda van. Olyan magányos vagyok, de nem is akarok nyitni senki felé.”
Amikor erre valaki azt mondja, hogy szerintem ezekben most hibázol, vagy nem helyes a hozzáállásod, akkor kiborul a bili: ilyenek meg, hogy lehet mondani egy anyának?!
Tudom, hogy sokféle gyerek van, és sokféle család. Viszont abban is biztos vagyok, hogy mindenre lehet találni megoldást, főleg ebben a gyönyörű szülő-baba kapcsolatban. Így ezekere a fentebb leírt érzelmekre, életérzésekre is van, amelyek sokszor beárnyékolják az anyaság mindennapjait.
A megoldás pedig tényleg csak rajtunk, szülőkön múlik, hogy mennyire vagyunk képesek változtatni, mi magunk megváltozni, az adott élethelyzetbe nemcsak belehelyezkedni, hanem élvezni is. És sokszor ezt egy külső szemlélő, vagy egy nemvárt tanács segíteni tudja attól, aki esetleg jobban csinál valamit.
Ezt szintén nagyon nem szeretjük hallani: amikor esetleg egy másik anya jobban csinál valamit, mint én. Nem azért csinálja jobban mert ő tökéletes, sosem hibázik, vagy “szuperanyuka” - amit most nagyon szeretnek gúnyosan rátapasztani az anyukákra, akik valamit szemmel láthatólag jól csinálnak.
Tegyük fel, hogy egy anyuka nagyon ügyesen megszervezi az időbeosztását, így rengeteg mindenre jut ideje. Vagy nagyon ügyesen megtanítja a gyereket egyedül elaludni, és nem kell órákig altatással bíbelődnie. És ha ezeket halljuk, akkor sokan teljesen kiborulnak. Ezáltal nem tanulni akarnak belőle, hanem elképzelhetetlennek és sértőnek találják, hogy valaki valamit jobban csinál náluk anyaként – holott mondjuk ők is érzik, hogy mehetnének jobban a dolgok.
Szerintem ez egy hibás hozzáállás, mert meggátolja az anyuka fejlődését, A-ból B-be eljutását, hanem statikusan elszenvedi azt az 1-2-3 évet amíg otthon van.
Sokszor nem az billenti helyre az anyukákat, ha abban bátorítjuk, amiben fejlődnie kellene. A bátorítás jól esik, de a sok-sok: “bárhogy csinálod mindenhogy jó”, vagy “az a lényeg, hogy boldog legyél, bárhogy is döntesz” sokszor önbecsapáshoz vezethet.
Én is van akit figyelek, akiről puskázom , hogy milyen jól csinálja. Sőt egy nagyon érdekes cikket olvastam a happyfamily.hu oldalán, hogy milyen barátokra érdemes szert tenni anyként, és nagyon érdekes, hogy nekem is van egy olyan bizalmas barátnőm, akire nagyon felnézek és nagyon szeretek – 5 gyereke van , sokkal több tapasztalata, és nagyon sokszor kikérdezem a véleményét, mert van amiben szeretnék fejlődni. Van amikor egy cikkből tanulok, és egy ismeretlen író nyitja fel a szememet, vagy erősíti meg bennem amiben ingadoztam.

Én úgy látom, hogy nem szabadna az anyukáknak ennyire hátat fordítaniuk az építő jellegű kritikáknak. Ez egy rögös út, mert ahhoz, hogy tudjuk melyik kritika építő, ismernünk kell magunkat, és tisztában kell lennünk azzal, miben kellene fejlődnünk. Nem eltussolni, hogy ‘ilyen vagyok, és kész’. Tehát én mindenképp kitartanék amellett, hogy az itthon, együtt töltött kisbabás idő, olyan és annyi, amennyit mi beleteszünk. Ha nem annyira élvezetes, akkor változtassunk rajta, változtassunk magunkon, ha kell! Kérlek ezt ne sértésnek vegyétek, hanem építő kritikának!
Szerintem a személyiség fejlődés is szerepet játszik abban, hogy boldog legyen az anya, az anyaság szerepkörében. A kiegyensúlyozott szülőséget abban is látom, hogy képesek vagyunk a folyamatos alternatíva keresésre, rugalmasságra, hogy mindannyian jól érezhessük magunkat! Ha valaki ezt tényleg szeretné, akkor sikerülni fog neki. Szükséges ehhez az önismeret, és az a bátorság, hogy a saját korlátainknak merjünk nekimenni, áttörni. Képesek legyünk változni, és ezáltal az élethelyzetünkön, életérzéseinken is változtatni. Hajrá!

képek: unsplash.com

Ahogyan a blog facebook oldalán is láthattátok, ezen a héten a Hotel Marina Portban töltöttünk 3 napot. A szálloda ‘újévi ébresztő’ családi kedvezmény keretein belül, március végéig (kivéve 15-18.-ig), ha vasárnaptól csütörtökig tartó időszakban foglaltok minimum 2 éjszakát, akkor 17 éves korig ingyenesen vihetitek a gyermekeiteket.
Ezt az akciót használtuk ki mi is, és szeretném Nektek elmesélni milyen tapasztalataink vannak; mik azok amelyek tetszettek, és mik azok a területek ahol hiányosságokat éreztünk.
Nem biztos, hogy mindannyiunknál ugyanazok a szempontok fontosak, de mivel mi egy 5 évessel, 3 évessel, és egy 9 hónapossal voltunk, azt gondolom elég széles skáláját lefedjük a baba és kisgyermekkornak :-D.
A szállodának szuper az elhelyezkedése, hiszen közvetlenül a Balaton-parton van, és saját partszakasszal rendelkezik, amelyen egy játszótér, egy teniszpálya, strandröplabda pálya, és egy nagy füves terület van. Ezekből most nyilván nem sok hasznot húztunk februárban, viszont így is jól esett sétálni kint egy kicsit.
A gyerekek száraz nádból horgászbotot készítettek, a kövek között pedig kagyló-kincseket találtak. Mi pedig a padon üldögélve kicsit felfrissültünk, kiszellőztettük a fejünket.
A szobánk megfelelően tágas, alapvetően tiszta volt. A szőnyeg néhol foltos volt, és a falakon volt néhány felfröccsenés, aminek az eredetét nem tudtuk pontosan megállapítani.
A két nagylány az éjszakáit kihúzhatós kanapén töltötte, a legkisebb pedig rácsoságyban.
A fürdőszobában csak zuhanyzó volt, babakád nem volt bekészítve, így nem volt túl könnyű megfürdetni a legkisebbet, illetva többiek csúszkáltak a karácsonyi korizás élményeit újraélve. A konnektorokban gyermekzár nem volt, ami mágnesként vonzotta az éppen a mászást és felállást próbálgató babánkat.
Pelenkázóasztal sem volt, de ennek a feladatnak a megoldása már nem jelent olyan nagy problémát, hiszen már elég sok lehetetlen helyen pelenkáztunk az évek során. Fellépőt, vízforralót kértem és akkor szívesen hoztak nekünk. Viszont a vízforraló, amit először kaptam nagyon büdös, és odaégett volt – mintha tejet odakozmált volna benne valaki. Amikor cserét kértem, akkor nem volt ilyen jellegű gond – de a vízkő így is elmaradhatatlan kiegészítője maradt a vízforralónknak.
A szoba megfelelő hőmérsékletű volt, este sem fáztunk, lapradiátor, és klíma is rendelkezésre állt.
A szálloda folyosója és reggel az étterem nagyon hideg volt, még pulcsiban is fáztunk. Ez főleg akkor okozott gondot, mikor a fürdőbe mentünk át a folyosón keresztül, és csak a fürdőruha – köntös kombináció volt rajtunk.
A lift nagyon szűk volt, az esernyőbabakocsink épphogy befért, így rajtam kívül csak az egyik kislányunk fért be, ezért ezt kihasználva egyikünk mindig lépcsőzött a legnagyobb lányunkkal, a kondíviónk karbantartása végett.

Félpanziós ellátás benne volt a csomagban, az ételek nagyon finomak, bőségesek voltak, svédasztalos ellátással. A babáknak bébiétel volt bekészítve, és mellette egy mikró amiben megmelegíthettük. Színező és színesceruzák is voltak mellette, amikből lehetett az ebédlőasztalokhoz vinni, hogy a gyors evő, vagy az étkezést unalmasnak tartó gyerekek le legyen foglalva, amíg a szülők minden fogást végig kóstolnak.
A medencék felé közeledve kissé kamikáze módon lehet bejutni babakocsival a lépcsők, és a forgókapu miatt. De sikerült! Így lehetőség maradt a fürdőzésre, amikor a legkisebb már teljesen kidőlt. 
A fürdőben egy darab gyerekmedence volt, ami meg van felezve. A hőmérséklete nem volt túl meleg, de nem fáztak benne a lányok. Sajnos ez volt az egyik leggyengébb pontja a szállodának, ugyanis kb 6 gyerek fért be kényelmesen a gyerekmedencébe. Az volt a szerencsénk, hogy a 2.,3. napon kevesen voltak, így ez nem volt zavaró. Azonban, ha többen lettek volna, akkor nagyon szűkös lett volna. Ezenkívül egy nagyon nagy, hidegvizes úszómedence volt, és egy körmedencés jakuzzi. Mivel a gyerekmedence teljesen el volt különítve, ezért hogyha a gyerekeinkkel akartunk lenni, felügyelni őket, akkor vagy székekre ültünk a gyerekmedence mellé, vagy beültünk melléjük a vízbe. Hogyha pedig itt is beül néhány generáció, akkor nem sok esélye marad a gyerekeknek lubickolni.
A mi gyerekeink koránkelők (és ezalól a wellnessezés sem volt kivétel), úgyhogy reggel 8-kor mi már a jakuzziban voltunk mindannyian :-D. Innen amúgy nagyon impozáns a kilátás a Balatonra.
Ez így kellemes volt, viszont ha picit többen vannak, és még nincs lehetőség a Balatonban fürdeni, akkor nagyon kicsi a jakuzzi is.
A fürdőházban továbbá van még szauna, és konditerem is.
A kisgyerekeknek rengeteg klassz, élvezhető lehetőség van, hiszen van egy játszóház, egy foglalkoztató és játszószoba, ahol kézműveskedni, társasjátékozni lehet. Itt animátorok foglalkoznak a kisgyerekekkel, a kijelölt időpontokban. Van egy harmadik szoba is, ahol ping-pong asztal és csocsó is van.
Ezek a szobák sok szórakozási lehetőséget tartogatnak, illetve előre egyeztetett időpontban gyermek felügyeletet is lehet kérni a 3 éven felüliek számára.
Mindent összevetve inkább gyermekbarát szállodának mondanám, nem bababarátnak. Azt gondolom, a legjobban nyáron lehet kihasználni a szálloda adottságait, mert ilyenkor talán nem annyira szembetűnő, hogy kevés és kicsi medencék vannak, és a folyosók, étterem sem hidegek.
Az akció keretén belül nem bántuk meg, hogy elmentünk, mert alapvetően jól éreztük magunkat. De azt gondolom, ha kicsit többen lettünk volna az biztosan kényelmetlenséget okozott volna.

xxx Egy kis UPDATE a cikkhez, mert sokan olvassátok és szeretném a félreértéseket elkerülni! A cikk nem (!) a dolgozó anyákról szól, és nem is elleünk íródik! Továbbá, a cikk nem azzal foglalkozik, hogy van-e aki unatkozik néha a gyerek mellett, vagy nem! A cikk, a háztartásbeliek lealacsonyításával szemben megy!!! Se több, se kevesebb. xxx 


Ezt a posztot már régóta szerettem volna megírni, de mindig halogattam több okból is. Az egyik legfőbb oka az volt, nem akartalak, untatni Benneteket, hogy állandó fixa ideám az otthon töltött anyuka szerepe.
Viszont a napokban egy anyukás közösségében lejátszódott párbeszéd megadta a végső löketet ennek a cikknek megírásához. Mert bizony ez egy fontos kérdés, amivel érdemes foglalkozni.

Elöljáróban annyit, hogy ezeknek az anyukás közösségeknek nyilván vannak pozitívumai is - sok kérdést meg lehet vitatni, tanácsot kérni és van aki barátokat is szerez, kilépve a virtuális ismerettségből.
Vannak azonban komoly hátrányai is, az egyik például, hogy sokkal jobban megered sokaknak a nyelve (vagy inkább az ujja), és gátlástalanul fogalmaznak, másokat megaláznak. Mindenkit elfogadnak ameddig egyetértenek bizonyos dolgokban, amint ez az egyetértés megszűnik, mehet a sárdobálás.
A célkeresztbe ezúttal én kerültem, ami csak azért érdekes mert a beszégetésnek nem nevezhető párbeszéd sorozat megerősítette azt a viszonyulást, ahogyan a háztartásbeli anyukákat fogadja nemcsak a közvélemény, hanem az anyuka közösség is! Sajnos!
                                                                 https://unsplash.com/photos/5EnPNw_9xSc
Az előzményeket egy pár mondatban bemutatnám Nektek: a posztoló anyuka azt a témát vetette fel, hogy iszonyatosan unatkozik otthon a 8 hónapos gyerekével, és attól tart nem fogja a baba 2 éves koráig bírni otthon, pedig ez volt az eredeti terve. Kiderült, hogy ennek ellenére nem akar kimozdulni a gyerekkel, mert azt macerásnak tartja. Illetve a férje nem akar segíteni neki, hogy kicsit ő egyedül elmehessen valahova.
A hozzászólásomat nem is ez, hanem néhány komment váltotta ki, amelyek azt taglalták, hogy szerintük is nagyon unalmas otthon a babával, és amint tudja adja le valakinek a gyereket, menjen vissza dolgozni. Ha úgy van akkor ne is várjon a bölcsis korig, hanem szerezzen egy bébiszittert... Ez nálam azért verte ki a biztosítékot, mert szerintem a szülői felelősségvállalás és édesanyai szív nem akadozhat meg efféle hangulatokon (jelen esetben az unatkozáson). Leírtam neki, hogy ne hallgasson ezekre a tanácsokra, mert a babának ő jelenti a világot, aki nagyon szereti őt. Csak ő tehet az unalom ellen, úgy hogy kimozdul, és programokat keres.Példának felhoztam, hogy 5 éve vagyok itthon, mialatt három gyermekünk született és mi mennyi mindent szoktunk együtt csinálni, mennyire szeretek velük lenni! Elmeséltem, hogy itthonról dolgozom, amikor a gyerekek alszanak. Illetve hogy edzeni is járok, nagyon szeretek sportolni, és ha más megoldás nincsen jönnek velem ők is.
Na amit én ezek után kaptam!

Voltam:
- ős-szuper anya (persze gúnnyal)
- lenéző ember, aki minek mondja meg, hogy más mitől legyen boldog. Hiszen boldog anyától lesz boldog a baba (érdekes elv, nem értem miért nem lehet megfordítani, hogy boldog baba = boldog anya. Illetve miért nem lehet ezt valahogy összehangolni? És azt sem értem, hogy miért nem tud boldog lenni úgy az anyuka, hogy olyan lehetőségeket keres, amiben együtt vannak)
Tegyük hozzá, hogy én csak annyit mondtam h ötleteljen mi az amitől nem unatkozna úgy hogy közben a baba mellette is lehet. És próbálja meg kihozni ebből a “kapott” időből a maximumot, mert olyan gyorsan el fog menni.
- megkaptam, hogy van akit az évekig tartó énekelgetés és gyurmázás nem elégít ki.
No mármost, akinek vannak gyerekei, és egy kicsit is olvasott szakkönyveket az tudja, hogy a háztartásbeli anyuka nem azért énekelget és gyurmázgat otthon évekig mert az IQ - ja megegyezik egy óvodáséval! Sem nem azért mert munkavégzésre alkalmatlan, szánalmas alak, aki a 8 általánosnál nem tudott tovább jutni, és ha már így alakult, akkor otthon maradt.
Azért énekelget mert tudja, hogy ez az énekelgetés és gyurmázgatás mennyire sokat jelent bizonyítottan a gyereknek!! Ez nem más, mint a szeretet táplálása, amely során úgy érdeklődünk a gyermekünk iránt, hogy az nem kötelességből, hanem belső indíttatásból történik.
„…minden azon múlik, hogyan telt az első hat-hét év. A gyerek érzelmi biztonságban van-e? Vagyis marháskodtak-e vele, dögönyözték-e, csiklandozták-e, mondtak-e neki mondókákat, énekeltek-e neki, stb. Megtanult-e személyes érzelmeket kapni, elfogadni és viszonozni. (…) Mindennap kellene mesélni neki, hogy ne a tévéből tanulja a beszédet.” Vekerdy Tamás: Jól szeretni -Tudod-e, hogy milyen a gyermeked? című könyve
                                                                   https://unsplash.com/photos/2xjk8WWLFC4
- ezeken kívül, válogatott ocsmány beszólás közepette azt is a fejemhez vágták, hogy már nem abban az évtizedben élünk, amikor az anyukának évekig otthon kéne ülnie, és én csak "meresztem a seggemet otthon" (elnézést kérek, de szó szerint idézem, azon oknál fogva, hogy érzékeltessem kicsit a hangulatot), és azt várom, hogy a férjem haza talicskázza a pénzt.

Igaz, hogy egy nagyon felgyorsult világban élünk, de a kisbabákkal töltött idő, a lelki, érzelmi, mentális fejlődésükhöz szükséges szülői jelenlét nem évül el! Attól, hogy ez most szemmel láthatólag nem érték tömegek szemében, attól még ne gondolja azt bárki is, hogy értelmetlen, haszontalan dolog. Nem véletlenül tartották a szakértők korábban is fontosnak, hogy együtt töltse szülő és gyermek az első 3 évet.
Másfelől akinek pici gyerekei vannak, annak nincs ideje sokat üldögélni a popóján. És aki normális ember, szerető feleség az nem azt várja, hogy a férje haza talicskázza a pénzt. Amellett, hogy kommentemben elmítettem is, hogy van munkám a gyerekek mellett!
Nyilvánvalóan, hogyha anyagi nehézséget jelentene az én keresetem kiesése akkor visszamennék dolgozni – csak, hogy tisztázzuk. És az is szintén nyilvánvaló, hogy nem azért vagyok itthon, mert kierőszakoltam, hanem azért mert közösen így látjuk jónak. 
                                                                 https://unsplash.com/photos/N8XoKjKOT0M
Ezek alapján úgy látom, nem számít az sem, hogy milyen boldog egy család. Nem, nem az hogy a képeken milyen jól néznek ki, milyen szépem mosolyognak, hanem hogy valójában milyen boldogok. Hogy mondjuk a feleség milyen lelki, emberi támaszt nyújt a férjnek a munkájában, nehézségekben. Vagy hogy hogyan ötletelnek közösen, kreatívan a jövőjükről, vállalkozásukról. Hogy valójában ők legjobb barátok, és az otthonuk egy szuper hely, ahol felüdülnek.

Egy háztartasbeli anyuka ugye nem csinál semmit. Ha nincsen egy ezrek által követett oldala / vállalkozása, cukrászdája, márkája stb akkor semmije.
Teljesen mindegy, hogy milyen munkát fektet bele a családjába, vagy esetleg hogyan képezi magát, milyen online munkát vagy karitatív tevékenységet végez. Amit nem látunk, az nincsen - ugye így működik a mai világ. Ami nincs kint az instán, facebookon az nem is létezik. Mert ő ugye, csak otthon van.

Ezeket a hozzászólásokat, ítéleteket kapja egy anyuka, aki a gyerekeivel van otthon, és élvezi! Így fogadja őket a "saját faja", az anya-közösség, így felmerülhet a kérdés, hogy a társadalom szemében, vajon mennyire van becsülete egy háztartásbeli édesanyának.
(Mellesleg nagyon nem szeretem ezt a szót, olyan mintha valami tanyán tartott csirkéről beszélnénk... Never mind.)

Nagyra értékeljük az ügyes takarítónőket, a jó szakácsokat, a kiváló óvodapedagógusokat, és a csupaszív bébiszittereket. Viszont az otthon levő anyukákat, akik a fentebb említett feladatokat 0-24-ben csinálják, őket semmi becsület nem illeti. Nem számít sem a kiegyensúlyozott gyerek, jó házasság, biztos alapokon álló család kifejezése sem.

Mielőtt valamelyikőtök lenézi a háztartásbeli szülőket, gondoljatok csak picit arra, hogy fogalmatok nincsen hány diplomájuk, mekkora idegennyelv ismeretük van, milyen kaliberű emberek, akik szabad akartukból döntöttek úgy, hogy pár évig otthon maradnak, és képességeiket a számukra legfontosabb emberek számára kamatoztatják. Nem tudjátok mekkora odaszánással, milyen kreativitással művelik ezt. És azt sem, hogy mindezekben úgy hatékonyak, hogy közben ők is jól érzik magukat, és szívesen emlékeznek vissza erre a fontos időszakra.
Szuper saját magamba, karrierembe időt, energiát belefektetni, de sokkal menőbb ugyanilyen lendülettel másokba is belefektetni.

"Ha pedig jól működik a család – akárcsak a házasság –, akkor a világ legjobb intézménye: semmivel nem pótolható érzelmi biztonságot ad tagjainak a hétköznapok viharai és tragédiái közepette."Németh Ágnes – https://kepmas.hu/szalljatok-le-a-csaladokrol?fbclid=IwAR10cBVTfihdN8_Se9J5kvD1WDyFraoIxxPJ156TZURSHaPXBuVsrYSR9cU
                                                                        https://unsplash.com/photos/ifhgv-c6QiY

A cím egy kissé komikus, ugyanis egy szóban a válasz: sehogyan :-D.
Na jó, azért ez nem egészen így van – különben nem írnék erről a témáról.

Ritkán írok arról, hogy a gyerekek mellett mi mindent szoktam csinálni. Igazából átsiklok fölötte, mert egyrészt nem szeretném, hogyha mások rosszul éreznék magukat, akiknek kevesebb elfoglaltság fér bele az idejükbe. Másrészt pedig ritkán érzem azt, hogy téma legyen; én mit is csinálok. Illetve olyan magyarázkodás “szaga” van - mintha nem adna úgy eleve elég elfoglaltságot a 3 gyerek - és meg kéne magyaráznom, hogy nem csak velük foglalkozom. És ezt nem szeretem. Mármint a számonkérés-magyarázkodás kontextust. De mivel év eleje van, sokan számotvetnek, terveznek. Ilyenkor van a naptár kitöltős, időbeosztós hullám, és tudom sokaknak nehézséget jelent, hogyan is induljanak el. Tervből, elhatározásból bőven akad, időből és inspirációból pedig sokszor kevesebb.
                                                                            https://unsplash.com/photos/94Ld_MtIUf0

Először is, ez nem verseny! Nehéz ezt elhinni, de tényleg nem az. Nem szuperebb az aki több célt tűz ki, és az sem akinek rengeteg minden belefér az idejébe. Viszont cél az, hogy ne peregjenek ki a percek, az órák, a napok értelmetlenül az ujjaink közül.
Én azt gondolom, hogy szükség van egy jó időbeosztásra mindenkinek, akár vállalat igazgató, akár háztartásbeli szülő – aki pedig családot igazgató.
Hiszen, ha tudatosan, hasznosan szeretnénk az időnket eltölteni úgy, hogy a lehető legtöbb dolog beleférjen, amit szeretnénk az tervezést igényel.
Sokan panaszkodnak arra, hogy nincsen idejük semmire. Ennek biztosan van némi realitása, hiszen nekem is rá kellett jönnöm, hogy sokszor 24 óra is kevés ahhoz, hogy a dolgaimmal végezzek. Azonban, ha nagyon szeretnénk valamit, és ehhez jól megtervezzük az időbeosztásunkat, némi önfegyelemmel tartjuk hozzá magunkat, akkor rengeteg mindenre jut idő.
(Ezt azonban ne a szülés utáni hetekre, esetleg első néhány hónapra vonatkozóan akarjuk teljesíteni. Az az időszak az regenerálódásé, összeszokásé.)

Én egyébként azt vettem észre magamon – de ez már az iskolában is így volt -, hogy minél több a dolgom, minél több mindent szeretnék megcsinálni, annál ügyesebben tudom beosztani az időmet, és gyakorlatilag mindenre sikerül is időt szakítanom – úgy, hogy minőségi munkát tudok végezni.
Azt is tapasztalom, hogy nem igaz, hogy a több gyerek kevesebb idő - nem érzem úgy, hogyha visszagondolok, hogy több időm volt, mikor csak egy lányunk volt, mint most, hogy három van. Nyilván logisztikázni kell többet, de ez megint csak a tervezés fejezethez tartozik. Az ember csodásan tud alkalmazkodni az élethelyzetéhez, és ez a család bővülésére is igaz – egy gyerekesként egy gyerekes tervet készítettem, három gyerekesként, pedig három gyerekes tervet készítek.
A pozitív gondolkodásról az előző posztomban már írtam. Engem a pozitív gondolkodás / hozzáállás inspirál, és tölt fel, és ez igaz a hétköznapi feladatokra is. Itt nem valami misztikus dologra kell gondolni, és nem is arra, hogy sosem keseredek el, vagy látom borúsan a dolgokat- mert ez bizony előfordul. Viszont az optimizmus aktivitásra sarkall, és emiatt sikerül tevékenynek lennem egy nap. (Amikor szomorú vagyok, akkor nem is tudok olyan hatékony lenni.)

Tudom, hogy mi az amit szeretnék, amire mindenképp szükségem van, hogy elvégezzem az adott héten. Van egy általános “órarendem” amibe azokat írom be, amik minden héten rutinszerűek. Ilyen például a nagyok óvoda-járata, a heti edzéseim, hogy reggel mikor kelek, mikor ülök le írni…
Ez a fajta tervezés nem csak abban segít, hogy ne stresszeljen a félbe maradt munka-halmaz, hanem abban is, hogy legyen időm magamra! Ugyanis tudatosan tervezek időt magamra is. Mielőtt nagyon belemennénk ebbe, ki szeretném emelni, hogy mivel senki nem programozott droid, ezért benne van a pakliban, hogy borul vagy módosul a terv. Ez gyerekek mellett amúgyis velejárója a hétköznapoknak, de mivel ők is szeretik a rendszert, és ez segítség a szülőknek is, legyen ez az alapállás.
                                                                        https://unsplash.com/photos/AMFWArSckYM

Akkor jöjjön egy kis személyesség; mit csinálok én?! (ha unalmas, nyugodtan tekerjetek ;-) )
Mindig is szerettem volna anyuka lenni, és mindig is szerettem volna több gyermeket. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert nagyon nagyon szerettem a munkámat, abban a szakmában dolgozhattam, amiben szerettem volna. Mielőtt várandós lettem, úgy képzeltem, hogy nagyjából egy évet leszek itthon a gyerekekkel, utána visszamegyek dolgozni. Amikor áldott állapotba kerültem, akkor pedig teljesen megbizonyosodtam róla, hogy az első három év kalandjait nem akarom kihagyni. Most az anyaság az elsődleges karrierem, az ő kiegyensúlyozottságuk a lényeges most – az, hogy mi minden fér bele még az időmbe, az az én ügyességemen műlik. És úgy látom egész sok minden :-) ugyanis amellett, hogy a család lett a fő profil, sikerült beillesztenem a rendszeres (heti 3-4 alkalmas) sportolást, és a munkát is az életembe. A blogolás mellett szoktam írni online oldalakra, írok pr cikkeket, reklám videóanyagok elkészítésében is részt veszek, magazin szerkesztése is volt már munkám, és a Felhő szoptatós kendő mini vállalkozás ügyeivel is foglalkozom. Mindezek mellett a családi dolgokat intézzük együtt a férjemmel, és a szokásos mosás-főzés-takarítás is a napjaink része. Emellett igyekszem időt szakítani az olvasásra, heti több alkalommal, és egy egy különlegesebb programot is beillesztek alkalom adtán.
Tetszik a külföldi homeschool, úgyhogy ezt is szoktam tanulmányozni, terveket készíteni az én minieim számára ezen elv alapján.

Vannak intenzívebb és lazább napjaink is, mert az összeszedett időbeosztás mellett, nagyon nagy szükség van a lazításra is. Valamelyik korábbi cikkemben említettem már Nektek, hogy néha néha beillesztek 1-1 slowlife délelőttöt / délutánt, amikor pizsiben vagyunk, játszunk, kávézgatok, nem foglalkozok semmi különösebb feladattal - egyszerűen elvagyunk, lazulunk. Ez szükséges a testnek, elmének is. A többi napon viszont igénylem a rendezettséget, mert máskülönben úgy érzem elpazaroltam egy napot.

Az a tapasztalatom, hogy sokszor azért nem sikerül sok dolgot megcsinálnunk, mert ott vannak a gyerekek, hanem azért mert nincs rendes időbeosztásunk, önfegyelmünk. Egyszerűen elnyújtjuk a perceket órákká, az órákat napokká.
Az összeszedettség segít a munkáink elvégzésében, a lazulásban, és az én időben is. Teljesen mindegy, hogy mennyi én időt illesztünk be, hogyha a “káoszba” jövük vissza belőle. A tudatos tervezés nem robotolást jelent! Hanem azt, hogy mindenre biztosítunk időt magunknak! Ettől sokkal kiegyensúlyozottabbak leszünk – amit a környezetünk, és gyerekeink is észrevesznek.
Ahhoz, hogy ezt sikerüljön megvalósítanotok, gondoljátok át a fontossági sorrendet, mi az amire Nektek valóban szükségetek van (és nem csak a közösségi platformok nyomatják). Készítsetek egy olyan tervet ami kivitelezhető számotokra – és ha már nagyon benne vagytok, akkor még több mindent a listátokba vehettek.
                                                                   https://unsplash.com/photos/tQagUWpAx5k

Mostmár talán mindannyian kezdünk visszarázódni az ünnepek utáni, bejgli-mentes hétköznapokba. Megmondom őszintén, én nem annyira szeretem a január, februári hónapokat - olyan szürke, komótos mindkét hónap számomra. Ilyenkor inkább már gondolatban tavasz van nálunk.

A szilveszteri bejegyzésemben említettem Nektek, hogy nem szoktam különösebben új évi fogadalmakat tenni, ugyanis nem látom túl sok értelmét ennek. Az év utolsó néhány napjában sokszor teljesen irreális, túlságosan radikális fogadalmakat próbálnak magukra erőszakolni az emberek, amiket utána képtelenek megvalósítani. Én inkább igyekszem arra fektetni a hansúlyt, hogy az elkezdett pozitív dolgokat folytassam, és amin változtati szükséges, azokat ó vagy új évtől függetlenül a tőlem telhető legjobb módon “átformáljam”.
De mindig van az embernek mit fejleszteni önmagában - ezen nincs mit szégyelni, hiszen nem vagyunk tökéletesek. Sőt, szerintem nagyon klassz amikor valaki felfedezi, hogy miben lehetne jobb és ahelyett, hogy eltussolná, inkább rááll a dologra, és változtat rajta.
                                                      fotó:https://unsplash.com/photos/ry_sD0P1ZL0

Ezt a bejegyzést kifejezetten az új év kezdésre tartogattam! Ugyanis azt gondolom, hogy aki csak egy kicsit is szereti saját magát, az pozitívan áll a jövője elé. És ahhoz, hogy a jövőnk pozitív legyen, az előttünk álló napokhoz is pozitívan kellene állnunk.
Egyáltalán nem vagyok, a “minden rosszban, van valami jó” elv híve, azonban amióta anya lettem sokkal több panaszkodást hallok anya társaimtól, mint amikor dolgoztam és a munkatársaimmal voltam napi szinten kapcsolatban.
Sokszor olvasom – és én is néha megkapom - , hogy néhány anyuka rózsaszín cukormázzal átitatva figyeli a gyereknevelést, annyira sok pozitívumot emel ki a hétköznapok során. Azt látom, hogy most sokkal vagányabb panaszkodni, ezzel szemben az, hogy a dolgok pozitív oldalát nézzük: elfogultság, vakság már.
Én azt gondolom, hogy lehet egymás társa a realitás és a pozitivitás! 
Kétség sem fér ahhoz, hogy az anyaság (de nem akarom a férfiakat sem kihagyni, így a szülőségről eleve elmondható), hogy fárasztó dolog. Van benne rengeteg megoldandó feladat, önfeláldozás, vannak nehézségek. De miben nincsenek??
Engem nagyon szokott bántani, amikor hallom, hogy mennyit panaszkodnak az anyukák, hogy milyen későn tudnak lefeküdni, milyen korán kell kelni, mennyi mindenre nem jut idő, és mennyire megszűnt az életük a gyerek után…
Ugyanezeknek az embereknek nem volt gond, amikor munka miatt kellett korán kelniük, buli miatt értek későn haza, vagy túlóra okán borult a hétvégéjük.
Nagyon ritkán hallom viszont azt, hogy “mennyire csodás, hogy egészséges gyerekem van”, vagy azt, hogy “habár teljesen kivagyok tőle, hogy mindenre azt mondja, hogy nem, de milyen jó, hogy tud beszélni, és vannak saját gondolatai.” Nem nagyon hallom, hogy “olyan boldoggá tesz, hogy ennek a gyereknek az anyukája lehetek! Milyen szuper, hogy itthon maradhatok vele, és együtt tölthetünk néhány évet…”
Pedig mennyire fontos, hogy magunkat és gyermekinket is motiváljuk életszerető, hálás életszemléletünkkel! 
Én is tudom, hogy milyen amikor egy nap rosszul alakul. Amikor betegeskedések miatt mindenki éjszakázik, fáradtak és kimerültek vagyunk. Habár viszonylag ritkán, de előfordul amikor negatívan és elkeseredetten gondolkodom.
Van amikor annyira a szívemre veszem, hogy 1-1 nap rosszul sikerül (nem érek a dolgaim végére, a gyerekek egész nap nyűgösek, veszekednek, és erre még pluszban rászakad az is, hogy mások életét sikeresebbnek látom a magaménál –hála a közösségi médiának…), hogy tényleg elszomorodom.
Mégis, engem valahogy ilyenkor nem segít ki, hogyha más is elmondja, hogy az ő gyereke is milyen borzasztóan tud viselkedni, vagy neki sem mindig olajozottan mennek a dolgai. Ettől nem érzem magamat derűsebbnek.
Engem abszolút a pozitív életszemlélet az, ami inspirál és feltölt!
Amikor nehezebben megy egy-két dolog, milyen jó pozitív példákat látni, gondolatokat olvasni. Teljesen feltölt, és inspirációt ad, hogyan is haladjak tovább. Egy kis ‘lélek-kenőcs’, ami megnyugtat, hogy jó úton haladok, és leveszi a figyelmemet a negatív érzésekről. (mert sokszor ezek a negatív érzések, CSAK pillanatnyi érzések)
Én is azért igyekszem pozitívan megragadni a hétköznapokat, mert egyfelől Titeket is inspirálhat, illetve magamat is helyrebillentem ilyenkor. Sőt! Sokkal nehezebben ütnek ki az esetleges problémák, hogyha a hozzáállásom nem rosszat, hanem jót vár.
Szerintem nincsen olyan ember, akinek ne lennének rossz napjai, ne lenne szomorú, csalódott bármi miatt is. Szoktam Nektek írni nehézségekről, de elenyészően. Ennek nem az az oka, hogy ne lennének problémásabb, fáradtabb napok (habár hála Istennek tényleg nem ez a jellemző)! És végképp nem az az oka, hogy egy “rózsaszín felhőn ülnék”.
Egyszerűen amikor probléma adódik, akkor én jobb szeretek a megoldásra koncentrálni, hogy minél hamarabb elengedhessük azt, és nem a nehézségeken kattogni. Egyszerűen nem akarom engedni, hogy panaszkodó anyává válljak, hogy a hisztik, viták elszürkítsék a világ egyik legjobb dolgának (a családnak) a szépségét. Hogy a fizikai fáradtság, és bármi más negatív tapasztalat kibillentsen abból a tudatból, hogy mennyire is szeretek édesanya lenni, és mennyire fontos is ez a munka.
Higyjétek el, hogy a hétköznapokhoz, gyermekeinkhez, magunkhoz való pozitív viszonyulás rengeteg szuper dolgot felszabadíthat bennünk - olyan készségeket is, amikről korábban nem is gondoltuk, hogy rejlenek bennünk! 

Szeretném, ha pozitív hozzáállással inspirálhatnálak Titeket 2019-ben is, hogy az esetleges kudarcok ellenére is törekedjetek a jóra, még jobbra.
Én hiszek abban, hogy tehetünk azért, hogy szuper hétköznapjaink legyenek, hogy élvezetes legyen az együttlét, hogy nagyon jó anyukák legyünk! Ne ostorozzátok önmagatokat, hogyha már megint nem sikerült valami, vagy azzal, hogy úgyis nehézkes marad minden. Álljatok pozitívabban a dolgokhoz, értékeljétek a hétköznapokban megszokott áldásokat (egészség, erő, öngondoskodásra való képesség, gyermekeink mosolya…) hogy amikor visszatekintetek akkor az anyaságot, az együtt töltött éveket Ti is, és a gyerekeitek is csodás élménynek éljétek meg – ezzel megalapozva az ő jövőbeli látásmódjukat is!

Nálatok milyen a karácsonyi láz? Szoktatok izgulni, stresszelni valamin?
Vannak bevett szokásaitok? Egyáltalán szeretitek a karácsonyt? :-D

Kiskorom óta nagyon szerettem a karácsonyi ünnepséget. Olyan izgalmas, varázslatos hangulata van, mégis a sok szép karácsonyi emlék akkor lett bennem igazán teljessé, amikor december 26.-án megszületett az első kislányunk. Először “sajnáltam”, hogy karácsonyi gyerekünk lesz, mindenki azt mondta, hogy ez mennyire rossz lesz neki. Igaz, még csak 5 éves lesz, de nagyon élvezi. Külön élménynek éli meg, hogy minden díszbe borul – szerintem egy kicsit azt hiszi, hogy miatta is van ez az egész.

Szóval a karácsonyozás egy dupla ünnep nálunk. Ezért duplán rá tudtam feszülni a dologra :-D. Évekig abból állt a karácsonyunk, hogy 23.-tól kezdve ide-oda rohangáltunk, egyik rokontól a másikhoz, aztán 26.-án mi láttunk vendégül mindenkit. Főzőcskézés, takarítás, fa díszítés, dekorálás…kipurcanás.
Aztán összenéztünk a férjemmel, és úgy láttuk ennek semmi értelme nincsen, hiszen alig vagyunk együtt (vagy a vendégekkel foglalkozunk, vagy a konyhában állok). Ezért úgy döntöttünk lazábbra fogjuk a dolgokat. Az ajándékokat (bár ez nálunk egy külön kérdéskör, de ezt most hagyjuk is) igyekszem novemberben beszerezni. A sütésben édesanyám segítségét kérem, aki nagy örömmel segít, hiszen amúgyis egy kisebb városnak elegendő süteményt, és bejglit szokott készíteni.
A rohangálás helyett egyetlen egy napot töltünk vendégségben, és egy napot nevezünk ki egy nagy összejövetelre nálunk. Ilyenkor én egy fogást készítek (tudom mostmár elég sok az ‘egy’ szócska), annál igyekszem, hogy legyen viszonylag különleges, nagyon finom és friss. Valaki biztosan mindig turkál a tányérjában, vagy éppen fogyókúrázik, úgyhogy ezt igyekszem lelkileg elengedni, és nem ezen idegeskedni, hogy kinek mi nem ízlik már megint :-D.
Úgy döntöttem, hogy próbálok ezekbe a napokba valami “slow life” szerűt beilleszteni. Egymás társaságát élvezni, bekuckózni, kakaózni, nagyokat társasozni, esténként filmezni. Jó lenne azért a két nagyobb gyereket is lefárasztani valamivel, ezért idén összeírtam néhány olyan programot, ahol senkinek nem kell megfelelni, csak magunk miatt tesszük, jól érezzük magunkat.
Leírom Nektek is, mikre gondoltam:
A karácsonyi vásárokat a tömeg miatt nem szeretem, úgyhogy idén szerintem kihagyjuk az ilyen jellegű programot.

- Közös mézeskalácssütés
- Társasozás
A közös társasjáték hangulatát egész évben nagyon szeretem. Idén beújítok 2 társassal (psszt, ez még meglepetés mindenkinek)
- Kézműveskedés a gyerekekkel
- Valami karácsonyi klasszikus filmet mindenképp megnézünk (Beethoven, Reszkessetek betörők…)
- Elmenni korizni
Csepelen van egy jégfolyosó (ha jól tudom a bécsi jégfolyosó mintájára készült), ami nagyon szép lehet este. Illetve a Millenáris mögött van egy kisebb koripálya, ami nyugisabb és utána át lehet sétálni a Jégbüfébe gofrizni egy jót.
- A kellemes séták, és szánkózás elmaradhatatlan elemei a télnek (ha az idő is úgy akarja)
- Ellátogatni a Csodák palotájába
- Megnézni egy darabot a budapesti Bábszínházban, vagy a Madách színházban
- Egy nap, amit a férjemmel kettesben töltünk

Ezeket nem biztos, hogy mind decemberben fogjuk megvalósítani – a színházazás biztosan átcsúszik januárra – de nagyjából ilyesmikre gondoltam.

Szeretném, hogyha az év ezen hangulatos ünnepét tényleg tudnánk mindannyian élvezni. Jó lenne kicsit megpihenni, együtt lenni, nem pedig idegeskedni, kapkodni és feszültnek lenni. Szeretném, hogyha a gyerekeinknek (és a férjemnek) nem egy orrából füstöt fúvó házisárkány emléke maradna meg a karácsonyból, aki egész nap a konyhában fújtat és olyan feszült, hogy a kerületi áramellátást biztosítani tudja.
Tudom, hogy nem fognak emlékezni rá mennyire szép rend és tisztaság volt, és arra sem, hogy hány féle sütemény és sült sorakozott az ebédlőasztalon. Ha valami megmarad nekik az közösen megélt pillanatok, nevetések. Minden tiszteletem azoknak, akik nyugodtan, mosolyogva tudnak 100 fogást készíteni, és utána még türelmesen le tudnak ülni játszani a gyerekekkel. Nekem sok dolog nem okoz nehézséget, de ez igen. Úgyhogy leadtam valamennyit az ünnepi igényeimből magam irányába, és elhatároztam élvezni szeretném a családom társaságát, az ünnepi fényeket.

Ti is éljétek meg a napokat, ne csak elviseljétek. Figyeljetek magatokra, hogy a következő évet vidáman tudjátok kezdeni, ne pedig megterhelten! Hiszen az anya mosolya elképesztő löketet ad az egész családnak (még akkor is, ha a padló ragacsos, a konyha kupis maradt :-D)
Hajrá Mamik, csak lazán!

Egyre több internetes cikkben olvasom, hogy elkényeztetett kis-istenek nemzedéke a mostani gyereksereg. Rengetegen megosztják, és talán  még többen egyet is értenek vele. Ez tényleg így van? Ti mit gondoltok? Őszintén kérdezem!
                                                                 foto: https://unsplash.com/photos/0pB01U2NDCQ

Mert én személy szerint nem találkozom lépten-nyomon elkényeztetett, szüleit teljesen kontroláló kisgyerekekkel. Nem láttam olyat sem, ahol a 120 kg-s apuka a játékbolt közepén megszeppenve áll, és sorba vesz meg mindent, amit az ő kislánya kikövetel magának – ugyanis ezzel, és ehhez hasonlókkal érvel a cikk író amellett, hogy igenis borzasztóan akaratos, szabálynélküli gyermekek tömegét neveljük mi, a mostani szülők.

Én személy szerint nem találkoztam ezzel tömegesen. Valóban vannak elkényeztetett, rosszul nevelt gyerekek, de ez nem újkeletű dolog; mindig is voltak és lesznek.

Saját tapasztalatból mondom, nagyon könnyedén tud a környezet (közeli és távoli egyaránt) dobálózni a jó gyerek / jó nevelés kérdésével.
Jó gyerek, aki csendben van, mindennel mindig egyetért. Szépen eszik, mindent megeszik, még ami nem ízlik neki azt is. Sosem szaladgál, nem beszél hangosan, nem morzsázik az autóban (legjobb ha nem is eszik az autóban). Mindenkire mosolyog, mindenkinek integet, mindenkivel kedves – ő nem döntheti el, ki szimpatikus neki, és ki nem. Sosem akar semmit, mert az akarat az valami fertelmes, nem evilági dolog. Olyan amit azonnal el kell fojtania a szülőnek, ha ez nem megy, akkor nem neveli rendesen a gyerekét (persze mi felnőttek akarhatunk, és meg is vehetjük magunknak).
Ha pici a gyerek, akkor csak 3 óránként szopizhat, és nem lehet kézben mert akkor majd a “fejedre nő”… Még lehetne sorolni a ‘jóság mérő’ rendeletet.
Ezekkel a szabályokkal valóban ‘jó’ embereket nevelünk? Tényleg az a legjobb, ha egy egyfolytában megalkuvó, önmaga véleményét kifejezni képtelen embert nevelünk? Nem érzelmileg biztonságban, szeretetben, és józan szabályok között nevelt gyermek lesz az egészséges, és hasznos tagja a társadalomnak?!
Én inkább ez utóbbiban hiszek. Nálunk is vannak szabályok, nem is kevés. De egy-egy pillanatképből ítéletet mondani (mondjuk épp az áruház közepén történő hangos hiszti hallatán) eléggé elhamarkodott.

Mi néha, a nappali vagy a terasz közepén esszük meg a tízórait / uzsonnát, méghozzá úgy, hogy leülünk egy pokrócra, és azt játszuk piknikezünk. Amikor ezt meglátta egy rokonom, teljesen kiborult és azt mondta, hogy milyen neveletlenek a gyerekeim, nekem azt sem sikerült megtanítanom nekik, hogy az asztalnál kötelező enni, no de majd az óvoda…! Én teljesen elképedtem; vajon tényleg ez határozza meg, hogy milyen felnőttek lesznek?? A választ persze egyből tudtam: nem!

Mielőtt anyuka lettem, teljesen felháborodva néztem végig minden egyes hisztit amit a boltban, utcán láttam. Fejemet csóválgatva ítéltem el a szülőt, a gyereket és mindent ami létezik :-D Ezt töredelmesen bevallom Nektek. Aztán szülő lettem, négy és fél év alatt, három kislány anyukája. (A többi gondolom magától értetődik… :-D )
Azt gondolom a felháborodott cikk(ek) írója nagy valószínűséggel nem édesanya, vagy ha igen, akkor a gyerekei már rég felnőtt emberek – ugyanis azt vettem észre, hogy sok esetben elfelejtik a felnőtt ‘gyerekek’ szülei, milyen is volt az amikor az ő drágalátos csöppjük ordított végig egy bevásárlást.

Mielőtt elkezdenénk megítélni a szülőt, akinek a gyereke épp hisztizik a bolt közepén gondoljunk át néhány dolgot, és ne mondjuk egyből, hogy biztosan a fejére nőtt  gyereke.
1. Valószínűleg elég kellemetlen már ez önmagában is az anyukának, nem kell megforgatni még jobban benne a kést azzal, hogy szúrós tekintettel végigmérjük. Azzal még kevésbé, hogy még megjegyzést is teszünk.
2. Elképzelhető, hogy nem azért nem szól / ordít a gyerekére, mert szerinte a hiszti jó, ahogy van, hanem mert próbálja megőrizni a nyugalmát, vagy mert már 1000x eljátszották ezt azon a napon, és egyszerűen elfáradt az anyuka.
3. Van olyan gyerek, aki hiszti közben nem tud “ép ésszel gondolkodni”, így azzal hogy folyamatosan magyarázunk neki, még feljebb nyomjuk a pumpát benne.
Ráadásul gondoljunk egy picit abba is bele, hogy amikor vásárolni megyünk, a gyerekeket bevisszük egy olyan helyre, ahol eleve a bejáratot telerakják vagy édességgel, vagy játékokkal. És neki 2-3-4 évesen mindennek teljesen ellene kell állnia, és a 1,5 órás bevásárlást csendben, nyugodtan, mindenkire mosolyogva el kell tűrnie. Ez egy kicsit irreális elvárás szerintem. Azt gondolom, hogy nem szabad mindent megvenni, de egy apróság nem a világ. Én sem veszek minden egyes alkalommal nekik valamit, de a legtöbbször azért választhatnak egy kedvükre való falatot. Tudom, hogy ezen sokan fennakadnak, de ha jobban belegondolunk akkor magunknak is majdnem minden alkalommal veszünk valamit… Egy kávé, tea, krém, körömlakk, egy szelet csoki, a kedvenc joghurtunk stb…
Én egyáltalán nem gondolom, hogy ezzel kisisteneket nevelek. Ha már kényeztetés, akkor nekem az elkényeztetésről mindig a kompenzálás jut eszembe. Egy olyan szülő, aki állandóan jön-megy, telefonál, nem ad teljesértékkel az idejéből a gyerekeinek, annak egyszerűbb, hogyha betömi a gyerek száját azzal, hogy amit kimond úgy, hogy azonnal megveszi. Érzi, hogy nem szólhat rá ha hisztizik, mert alig van vele, így gyorsan csillapítja  a kedélyeket azzal, hogy megvásárolja a jókedvét. De ez, és a fentebb leírt sorok nem ugyanaz!
                                                                 foto: https://unsplash.com/photos/TMpQ5R9mbOc

Ne értsetek félre, fontosnak tartom a szabályokat, de azt gondolom felesleges ezzel a kis isteneket nevelünk szlogennel fémjelezni minden olyan szülőt és gyereket, akik épp szabályt szegnek azzal, hogy sírvafakad a gyerek vagy éppen nem akar valamit megcsinálni.

A gyerekek sem tökéletesek, és a szülők sem. Viszont a jó nevelés, közösen eltöltött MINŐSÉGI időben tud megvalósulni. Ahol a játék, és az értékrend kialakítása egyaránt jelen van. Ahol segíteni akarjuk a fejlődésüket, értékes embereket szeretnénk nevelni, viszont a felesleges szekálást távol tartjuk az otthonunktól. Hogyha ismerjük őket, akkor pontosan tudjuk, hogy hogyan alakítsuk ki azokat a határokat, szabályokat amelyek segítenek azokat az értékeket átadni, amelyeket szeretnénk, hogy ők is tovább vigyenek.
Ne mini robotokat neveljünk, akik ‘jól’ vannak programozva, hanem szeretett, értékes személyeket, akik boldogulni fognak ebben a világban, amiben élünk.

A múlt héten írtam Nektek arról, hogy hogyan próbálok meg egyre tudatosabb lenni a konyhánkban; hogyan vásárolok, hogyan próbálok minél kevesebb felesleget ‘termelni’, így csökkentve a pazarlást.
Az étkezésünk előkészítéséről is esett szó – tervezés, menü írás, és bevásárlás. Ennek kapcsán többen kértétek, hogy írjak egy példa menüsort, amiben meglátszik, hogy számunkra milyen az egészséges táplálkozás. Írok példákat, de arra gondoltam, hogy inkább az irányvonalakat emelném ki, így számotokra is nagyobb segítség, hogyha szeretnétek tudatosabban étkezni.

Ahogyan azt az előző posztban is írtam, mindannyian szeretjük az édességeket, úgyhogy attól függetlenül / vagy éppen amellett, hogy alapvtően odafigyelünk a helyes táplálkozásra, be szokott figyelni egy egy nyalánkság is. Nem mindennap, nem minden héten, de néhány alkalommal biztosan. Ezt csak azért szögezném le, mert nem akarom, hogyha épp összefutok csoki majszolás közben valamelyikőtökkel, akkor elfehéredve elmeneküljön mellőlem :-D
                                                                       https://unsplash.com/photos/iAZF6Gp4qLQ
Tehát alapelv nálunk (legalábbis igyekszünk ezt tartani), hogy mindenki – legkisebbtől a legnagyobbig – napi 5-6 alkalommal eszik. Ezek közül egyik sem nassolás, hanem “rendes” étkezés. Szerintem ez fontos a kiegyensúlyozott étkezésben.
Általában mindenki ugyanazt eszi - kivéve persze a 7 hónapos, mert neki külön főzök mindig. Szóval nincs igazán válogatás, nagyon ritka amikor a gyerekeknek mást főzök, mint magunknak.
A kenyér és a tészta mindig teljeskiörlésű, köretként rizst, édesburgonyát, vagy krumplipürét szoktam készíteni (sültkrumpli egy évben kb 1-2 alkalommal kerül az asztalra). Mindennap eszünk legalább egy alkalommal gyümölcsöt, plusz zöldséget, és tejterméket is. Édesítéstként eritritet, édesítőt ritkán használok, illetve a hagyományos süteményeket kristálycukorral, és búzaliszttel készítem (de igazat megvallva régen sütöttem már).
A húsokat nem bő olajban, hanem kókuszzsírban fütöm ki, pácoláshoz, salátákhoz olivaolajat használok.
Általában két naponta főzök, készétel néha van a fagyasztóban, arra az esetre ha nagyon fáradt lennék, vagy nagyon elmenne az idő valamivel, és nem tudok főzni. Ez ritkán szokott előfordulni, de mondjuk a szülés utáni hetekben nagyon jól jött ez a fajta segítség.
Mindenből a light-ot vásárlom (tejföl, joghurt, túró, vaj, néha sajt, húsből pedig csirke vagy pulykahús, szénhidrátcsökkentett zsömle a felnőtteknek).
Vizet iszunk, ritkán üditőzünk.

A reggeli az általában a tojás különböző változatai / virsli / pirítós, szendvics / kalács.
A tízórai gyümölcs/ joghurt (legtöbb esetben natúr joghurt valami gyümölccsel) / műzli.
Az ebéd mivel a nagyok oviban vannak a hét egyik felében, ezért nem főzök mindennap levest, de egy héten egyszer biztosan. Húsleves / gulyásleves / gyümölcsleves / frankfurtileves…
Bolognai / gyros / natúr szelet sajttállal / paradicsomos-mozzarellás csirke rizzsel / házi hamburger / cézár saláta / görögsaláta sülthússal / brassói
A főzelékkel sokszor hadilábon állnak a gyerekek. Viszont mivel eleve sok zöldséget / gyümölcsöt esznek napközben, ezért annyira nem aggódom (de persze az oviban megeszik a borsófőzeléket is…)
Az uzsonna itt mi valami salátát eszünk sonkával, hússal, kolbásszal / tonhalat zöldséggel, főtt tojással stb. A gyerekek általában vagy a reggeli menüje közül kérnek valamit, vagy előfordul, hogy egy gazdag hús- vagy gulyásleves után nem eszenek főételt ebédkor, így akkor azt uzsánnára fogyasztják.
A vacsora nálunk vagy az uzsonna valamelyik változata, vagy fehérje shake.
A gyerekeknek készítek tejbegrízt / melegszendvicset / sajttálat gyümölcsökkel. De amúgy nagyon szeretik a halkonzervet, hidegtálat, úgyhogy ilyesmi is simán szóba jöhet.

Igyekeztem kiemelni azokat az alapelveket, amelyek az irányvonalát képezik a mindennapi étkezéseinknek. Nincs tragédia, ha egyszer-egyszer eltérünk ettől, sőt józan mértékben (például sütemények készítésénél) használjuk például a búza finomlisztet, kristálycukrot, mert én is szeretem. Ráadásul a gyerekek is ezekből a hozzávalókból kapják az ételeket, péksüteményeket az oviban, iskolában, nem akarom, hogy ismeretlen legyen a szervezetüknek.
Csak egyszerűen az alapállás az egészséges tudatosságban van – amit remélem sikerül karácsonykor is tartani valamilyen szinten :).
                                                                              https://unsplash.com/photos/AkizRWqyE2w

Szeretnék egyre inkább tudatos vásárló lenni, és azt hiszem egy nagycsaládnál ennek a haszna még jobban megtérül – mind időben, mind pedig anyagilag.
Ahol talán az egyik legérezhetőbb módon van jelen a pazarlás az a konyha, az étkezés. Akár az ünnepek alkalmával (mikor az utolsó nyitvatartási napon mindenki úgy lohol a boltokban, mintha egy világvégi támadásra készülne, és be kellene táraznia olyan jó 20 évre), akár a hétköznapokról legyen szó.
Fájó szívvel dobom ki a meg nem evett, vagy a hűtőben megromlott ételeket. Jó ideje igyekszünk az egészséges, minőségi étkezésre odafigyelni. Jó,jó befigyel néha egy egy csokoládé, gumicukor és hasonlók… De az alapállás a fehérjében, és vitaminban, zöldségekben, gyümölcsökben gazdag étrend. Szeretnénk egészségesek, és fiatalosak maradni (és szerintem ennek egyik kulcsa a helyes táplálkozás), illetve azt szeretnénk, ha a gyermekeinknek is természetes lenne, hogy tápanyagban gazdag ételeket fogyasztanak. Mivel nagyon sokba kerülnek a minőségi ételek, így mindig egyre és egyre tudatosabban próbálok odafigyelni arra, hogyan vásároljunk be.
Számomra elengedhetetlen a tudatossághoz a tervezés. Enélkül teljesen el vagyok veszve, és szinte borítékolható, hogy sok minden fog a kukában landolni (sajnos). Éppen ezért mielőtt boltba mennék megtervezem a ‘menüt’, legalább 5 napra előre – de van, hogy egy egész hétre. Maximum 2 napig esszük ugyanazt az ételt, és legalább egyszer eszünk főtt ételt egy nap (de van, hogy az ebéd mellett, a vacsora is főtt étel). Ez a tervezés nekem sokat szokott segíteni, mert így nincsen fejvakarás, hogy mit együnk, változatosan és finomakat lehet enni. Időt spórolok
(mert akár előre is dolgozhatok előző nap este), illetve sok pénzt is meg lehet vele spórolni.
Miután meg vagyok a menü tervezéssel, megírom a bevásárló listát.
Ezt azért tartom célszerűnek, mert biztosan megveszek minden hozzávalót, illetve enélkül hajlamos vagyok “elkalandozni” (értsd: megveszek olyan dolgokat, amikre nem is nagyon van szükség). Amúgyis szokott bekerülni a bevásároló kocsiba olyan, ami amúgy nem kéne, de legalább minimálisra szorítom ennek az esélyét :-D Persze van, hogy néha jól jön 1-1 spontán megvásárolt alapanyag, de sokszor a szemétben landol.
A bevásárlólista írását én két részre szoktam bontani: általános szükségek, és tervezett menük. Az általános szükségek olyan mint a tej, víz, kenyér, vaj stb. A tervezettek pedig ahhoz kellenek, amiket mindenképpen meg szeretnék csinálni.
Otthon igyekszem a hűtőmben kialakítani egyfajta rendszert. Így jó ránézni a dolgokra, szívesebben nyúlok személy szerint a megmosott egyhelyre rakott zöldségek közé, mint amikor egymásra hajígált zacskókból vadászom ki, melyikben mi lehet. Nem bújik el egy felvágott vagy gyümölcs sem, így nem válik az örök enyészet részévé. Szerintem ez iszonyú nehéz – számomra legalábbis. Ugyanis nem elég, hogy sokszor a három gyerekkel intézem / intézzük a bevásárlást, szóval: 

-1000 felé figyelünk, senki ne verjen le semmi, ne egye meg az ételek nagyrészét vásárlás közben
- pisilni-kakilni is kell
- vásárlás közben mindenki néz, valamit tuti mondanak
- sorbanállunk (türelmesen?)
-pakolunk
dugóban ülünk, utána becipeljük az autóból a dolgokat
-mindenki extra éhes bármikor is evett, úgyhogy mindenkit megetetünk….
Na ilyenkor van az, hogy legszívesebben betömnék mindent a hűtőbe, hogy egy kicsit leülhessek. Mégis sokkal hasznosabb, ha már ilyenkor viszonylag szépen bepakolunk mindent, így később nem kell foglalkozni ezzel.

Sajnos nem vagyok a zero waste éllovasa – legalábbis egyenlőre – azonban próbálok gazdaságos, és ezáltal környezetbarát lenni úgy, hogy egyszerhasználatos nejlonzacskók helyett többször használható tasakokat, és dobozokat használok az ételek tárolására. A hűtőben is ezekben tárolom az alapanyagokat, és az elkészült ételeket, és ha elmegyünk itthonról akkor ezekben visszük magunkkal is.

Biztosan érzitek, hogy a rendszerezés azért jó hatással van az emberre. Nem, nem a Jóbarátok Mónika Gellerének a maximalizmusára gondolok... Csak éppen annyira, hogy komfortosan érezzük magunkat otthon, a konyhánkban.
Ráadásul a komfortérzés csak hab a tortán, hiszen a tudatossággal odafigyelünk arra, hogy családunk tagjai elegendő alkalommal, jó minőségben étkezzenek. Csökkentjük a pazarlást, hulladékot, és lényegesen több pénz marad nálunk – aminek mi nők, szinte azonnal tudunk valami klasszabb helyet :-D.

képek: https://unsplash.com

Nagyon sokan olvastátok az Anyatigrisek című bejegyzésemet – sokan írtatok is nekem, és ezt mindig szeretem. A gondolatmenetem nem állt meg, és mivel kaptam egy sokak által követett vloggertől, egy együttműködési felkérést a témában, így arra gondoltam írok egy második részt is erről a témakörről.
Sokat gondolkoztam azon, hogy mi lehet az oka az anyukák egymás közötti harcának. És itt most tudjátok, nem néhány vitás kérdésre gondolok, vagy egyet nem értésre – hiszen ez legjobb barátok között is megesik. Hanem arra a könyörtelen ellenségességre, a ‘ránézésre kategorizálásra’, és az ádáz versengésre, ami azért elég gyakran megfigyelhető nagybecsben tartott “anyatársadalmunkban”.
Több dolog is eszembe jutott - és mint ahogyan a blogomban úgy általában – ebben az esetben is a személyes véleményemet fogom megosztani.

Szerintem bennünk nőkben eleve meg van a mások iránti kíváncsiskodás, és saját magunk másokhoz való méregetése. Az, hogy ez a fajta versengés kinél milyen mértéket ölt, hogy megmarad-e a gimnáziumi osztály szépe /pompom lány kategóriánál, vagy képes ezen túllépni sok mindentől függ.

A szinte kíméletlen anyatigrisség, a folyamatos bizonyítási kényszer egy másik dolog, aminek szerintem két fő oka lehet.
1. Félelem
Azt gondolom, hogy bármennyit is olvasunk utána, bármennyire is képezzük magunkat, az Anyaság egy titok. Akkor kezdjük kapisgálni, amikor meglátjuk a pozitív tesztet,  de leginkább akkor amikor meglátjuk a kisbabánk arcát. Aztán telik –múlik az idő, és elkezdünk többé-kevésbé ráérezni a dologra. De mivel mi is, és a gyerekeink is emberi lények – nem pedig programozott robotok – érhetnek meglepetések (például egy váratlan - vagy várt - de annál kellemetlenebb hiszti). Sok a bizonytalanság az anyai létben (legfőképpen az első időszakban): vajon jól csinálom-e? vajon boldog-e a gyerekem? Nem rontom / kényeztetem /nevelem katonásan? Felismerem-e az igényeit? Az idő pedig nem mindig tűnik úgy, hogy igazol minket. Ott van ez a nagy bizonytalanság, magunknak / gyermekünknek való megfelelési vágy is, és ez ijesztő sokszor. Főleg, amikor kritikus szempárok figyelnek minket, és szinte ujjal mutogatnak ránk: itt rontottad el. Ezért a “legjobb védekezés a támadás” elv alapján megmutatjuk (akár erőszakosan is), bizonygatjuk (ha mást nem magunknak), hogy mi mennyire jók vagyunk. Ha ez pedig nem úgy sikerül ahogyan szerettük volna, akkor legalább a másik anyuka hibáit vesszük elő, nagyítjuk fel, hogy igazoljuk magunkat és legalább egy kissé megnyugodjunk.

Nem azt mondom, hogy nincsen olyan, amit az egyik anyuka valamit jobban csinál, mint a másik. Ez egy létező dolog nyilván, hogy is ne lehetne? Ez kb olyan, mintha azt mondanánk, hogy minden szakács egyformán jól főz. Ez nincsen így. Viszont emiatt nem biztos, hogy konyhakés élre hányják a másikat.

De az előző témánál maradva, ha az ember sokat bizonytalankodik, akkor szerintem elveszti magában is a bizalmat. Ráadásul a bizonytalankodását felerősíti a közösségi média is. Tudjátok miért? Egyrészt azért, mert tökéletesnek mutat be mindent (még a tökéletlen pillanatok is tökéletesek), másrészt (! Mert van folytatás) beszűkít a virtuális világba. Olyan módon, hogy innen kezdjük a példaképeket venni, a képei alapján emelünk fel valaki teljesen idegent az egekig.
2. Magány
És ami szerintem a legnagyobb hátránya a témánkat tekintve: szinte már csak innen szerzünk barátokat. “Képzeletbeli” barátaink vannak, de például a játszón már nem akarunk egymással szóba állni. Ott látjuk egymást hús-vér valójában, megtörténik az első benyomás, és ítélünk. Nehezebben nyitunk személyesen, mint ahogyan a KÖVETEM gombra rányomunk. És emiatt magányosokká kezdünk válni szép lassan. Bekerülünk a gyerek – háztartás / munka – közösségi média (leginkább instagram) háromszögbe, és nehezen mozdulunk ki. Kevés az időnk, a napi 24 óra sem elég mindenre. Így beágyazódunk a kis háromszögünkbe.

A bizonytalanság, és a magány: én ezt a kettőt tartom az “anyatigrisek”, mint egyed kialakulása okának.

Hogy mi lehet a megoldás?
Mindenkinek személyreszabott lehet a megoldása, de azt gondolom, hogy például egy támogató társ, aki elismeri a gyermekeinkbe fektetett energiánkat, és munkánkat egy kiindulópontnak nagyon jó! A munkahelyünkön is azt szeretjük a legjobban, hogyha megdícsérnek, kiemelkedőnek tartanak. Szerintem sokan ezért is vágynak vissza a munka világába, mert vágynak az elismerésre. Anyaként kő keményen dolgozunk egész nap, és néha senki nem veszi ezt észre.
Szükség van a megerősítésre, hiszen belevágtunk az ismeretlenbe – és milyen klassz lenne ezt néha egymástól is hallani! Nekem például annyira jól esik, amikor azt mondják milyen szuperek a gyerekeink, látszik sokat foglalkozom velük, látszik mennyi energiát fektetek beléjük, és szeretetet adok neki. Olyan érzés, mintha a Miniszterelnök Úr rázná meg a kezemet, és közben görög tűz égne mögöttem a Parlament előtt, konfettivel dobálnának, amit természetesen élőben közvetítene valamelyik tévé csatorna (vagy az összes) :-D :-D. Nem volt hiába ez a 4,5 év, amit itthon töltöttem – dagad a mellem.
A másik megoldás szerintem az igazi, hús-vér kapcsolatok, barátságok. Nem kell sok (talán felesleges is a sok), de 1-2-3 őszinte bajtársi-baráti kapcsolat nagyon jól esik. Lehet bandázni, beszélgetni, panaszkodni, nevetni. Kicsit kiemelkedni a hétköznapokból. Ez persze csak olyan kapcsolatokban működik, amelyek nem felszínesek. Őszinték, igaziak.
Nekem a férjem a legjobb barátom - bármennyire is elcsépelten hangzik. De tényleg! Tudjátok miért? Sok oka van, de az egyik az hogy tudom, hogy bármit elmondhatok neki, sosem alázna, vetne meg engem. Emiatt feltétel nélküli lehet a bizalmam. De szükség van lány barátokra is, hogy néha egy kicsit rózsaszín szemüvegen keresztül lássuk közösen a világot, a gyereknevelést, hétköznapjainkat. Nem biztos, hogy mindenben egyet fogunk érteni – de nagyvalószínűséggel a legtöbb dologban igen.
Tehát azt gondolom, hogy segítség lehet a pozitív megerősítés abban, hogyha nem is vagyunk tökéletesek (miért ki az??), akkor is jól csináljuk a dolgokat.
Plusz a társas, nem magányos élet! A kettő együtt biztonságérzetet ad. És azt gondolom, hogyha ennek a biztonságérzetnek valamilyen fokán vagyunk, akkor teljesen mindegy, hogy a szomszéd mosipelust használ-e a gyerekének, vagy eldobható pelenkát. Nem ugrok a torkának azért, mert tápszerrel eteti a babáját, és nem szoptatja (vagy fordítva). Elmondhatom neki, hogy én hogy gondolom, nem kell mindenben egyet érteni, de nem lesz belőle harc, sem verseny.
nNm személyes támadásnak érzem, hogyha egy anyuka másként csinál valamit mint én. A helyemen érzem magamat, és ez jó érzéssel, már már magabiztossággal tölt el.
Az, hogy ki mennyire jó anyuka, nem az fogja eldönteni, hogy természetes úton szült-e, vagy császármetszéssel, és az sem, hogy milyen bio készítménnyel mossa a kisbaba haját. Hanem az, amilyen szívvel fordul a gyermeke felé, amilyen helyet biztosít neki a fontossági sorrendben, az életében.
Ha az édesanyáknak egészségesebb képük van önmagukról, akkor vélemyényem szerint kevesebb lenne a harc, és az egymás megalázása. Ráadásul ne felejtsük el, hogy elvárjuk, hogy a gyermekünk békésen játszon mindenkivel, odaadja a lapátját a társának, mert ez így helyes, de mi szülők egy popsikrém márkán világháborút tudnánk kirobbantani…
Nem vagyok hibátlan anyuka, sosem látom rózsaszínben a hétköznapjainkat. Elfáradok, elveszítem a türelmemet néha. Amikor ezredszerre mondok el valamit, felteszem a kérdést magamnak, hogy vajon van-e értelme annak, hogy mindennap itthon vagyok, és elmondom újra-és újra a dolgokat… Aztán felállok, és leporolom, megrázom magamat.
Igen, van!
Kincseket nevelek; a gyémánt sem azonnal fénylik, csak ha meg van csiszolva.

képek: https://unsplash.com

Képzeljünk el egy olyan világot, aminek tagjait édeanyák alkotják. Élvezik, hogy anyák, kiváltságnak tartják. Mindnyájuknak az a legfontosabb, hogy a gyermeke boldog, egészséges, kiegyensúlyozott legyen. És ehhez ők minden tőlük telhetőt megtesznek… Sőt, mi több nemcsak mindent megtesznek a saját gyermekeikért, hanem egymást is támogatják, hiszen sorstársak. Mindannyian hasonló dolgokat tapasztalnak meg – nehézségeket, örömöket, kételyeket, sikereket -, és mindannyiuknak közös a céljük.

Hát, ez gyönyörű, igaz? Egy gyönyörű illúzió… 

Ehelyett van az anyák világa, ahol különböző kasztrendszerek vannak, ahol ezeket a bizonyos kasztokat az anyák maguk hozzák létre, egymást kategorizálva.
Vannak az ősanyák, a császárosok, a hordozósok, a szoptatáspártiak, a bioanyák, a mosipelusosok, és az instamamik.
Mindenkit besorolunk, és nyilvánvalóan nem azért, hogy kedveskedjünk a másiknak... Skatulyázunk, méregetünk: ki, hogy néz ki terhesen, szülés után, kisgyerekes anyaként. Ki a legboldogabb, vagy ki a legmegterheltebb? Avagy kit lehet irigyelni, és kit lehet sajnálni – titkon (vagy éppen nyilvánosan hangot adva) örülve, hogy nekünk mennyivel jobb az életünk.
Nem, nem számít, hogy mindannyian anyák vagyunk! Ne legyünk, ennyire naívak. Csak az számít, hogy ki milyen kasztrendszerbe tartozik. Áthatolni szinte lehetetlen, hiszen farkas törvények uralkodnak. Ha véleménykülönbség van, akkor észérvekkel szinte senki nem érvel. Nem, inkább elküldjük a velünk egyet nem értőt melegebb éghajlatra, a földbe döngöljük, és ha tehetjük még jól bele is rúgunk. Amúgy mindenki olyan fontos, és annyira túlkvalifikált, (hogy muszáj visszamennie dolgozni, hiszen a rántás kevergetése azért mégsem az igazi), de amikor a saját álláspont intelligens képviseléséről van szó, akkor valahogy hirtelen ez a hatalmas középvezetői, sok diplomás, értelmiségi szint valahol a bányászbéka valaga alá kerül. Éppen ezen okból fakadóan egyszerűen, nyersen támadunk.
Azt hangoztatjuk, hogy fogadjuk el a különbségeket, és milyen jó, hogy mások vagyunk. De ha egymásról, anyákról van szó, akkor ádáz ellenségekké válunk.
Nem tudom, hogy korábban milyen lehetett anyának lenni, de a mai anyaság verseny. Verseny ki a jobb. Nem azért akarunk jobbak lenni, hogy tényleg többet adhassunk a családunk számára, hogy a maximumot hozzuk ki a hétkoznapjainkból. Csupán azért, hogy a másik anyukával éreztessük, mi jobbak vagyunk, ő pedig teljesen le van maradva.
Ennek a “szuperségnek” hangot is adunk, ugyanis a modern anyák belépőkártyája az intagram, amely a követők száma alapján osztályoz. Lehet nyálat csorgatni, mert van aki havonta a Bahamákon nyaral, és unikornisos matracról szürcsöli a pina-coladat. Bölcsi után, pózol a gyerekkel, miközben a bébiszitter készíti a képeket róluk.
És lehet ítélkezni, méregetni, vagy akár sajnálkozni – mivé tett az anyaság.

Hogyan lehetsz ma “menő” anyuka?
- Alapelv 1: Menő kiírni mindenhova, hogy #szaranyavagyok (csak így, egyben írva természetesen), bármi is a téma!
- Alapelv 2: Menő anyának lenni, de mégmenőbb nemcsak anyának lenni! (hiszen ki akar a béna ősanyák csoportjába tartozni??!)
- Menő a többi anyát megérteni, de titokban mégis mindenkivel versengeni.
- Menő utálni azokat a helyeket, ahol anyukákkal találkozhatunk személyesen (!!!) (pl játszótér), és mindig azért sírni, hogy mennyire egyedül vagyunk, de ezzel párhuzamosan menő az online térből ki sem látszani. Online nagyon jó fejek vagyunk, személyesen csak “bénákkal”, a kasztrendszer ‘alantasabb’ tagjaival találkozhatunk.
- Menő mindenhol megosztani, hogy mennyire fárasztó, nehéz, sanyarú édesanyának lenni. És azt, mennyire lestrapálnak a gyerekek. Ráadásul ez az állapot a gyerekek számával exponenciálisan nő. Menő mackó nadrágban, konttyal, és egy liter kávéval fotózkodni, és persze az instagrammon megosztani: #momlife. De ez persze csak úgy vagány, ha közben megmutatjuk, hogy mi “lestrapáltan” is gucci cipőben vagyunk, és az YSL táska befigyel a képen mögöttünk.
- Menő kockahassal, beszárított hajjal és #nomakeup kijönni a szülőszobáról.
- Menő lefényképezni magunkat, mintha aludnánk (ezeket a képeket sosem értem), és leírni, hogy milyen nehéz az altatás.
- Menő, örömmel teljesíteni, hogyha dolgozni kellene hétvégente, vagy éjszaka, vagy csak egyszerűen korán kell kelni a munkahely miatt.
De ha a gyerek miatt kell kelni, akkor hirtelen mindenki egy elégedetlen zombi lesz, aki a kávéja nélkül egy lépést sem tud tenni.
- Menő megmutatni mindig és mindenhol, amikor a gyerek hisztizik, sír, vagy kiborít 12312442 darab legót a nappali közepére.
Mindezekkel szemben, rettentően ‘gáz’,
- megmutatni, hogy jól viselkedik a gyerekünk, kedves, segít és nevetgél. Ha ez van, szégyeld magadat.
- Gáz leírni, hogyha gyermekünk egyedül elalszik, hamar szobatiszta lett, vagy okos (mert akkor biztosan csak elfogultak vagyunk, dicsekedni akarunk, és másokat megalázni).
- Gáz felöltözni lazán, és abban is jól érezni magunkat.
- Gáz leírni, hogy egyre jobban kiteljesedik az életünk, a gyermekek számának növekedésével. Vagy akár a meglévőkével megelégedve megállapítni, hogy nem öregedtünk 100 évet, és azért egész jól konzerválnak, fiatalon tartanak. (ezzel szemben menő leírni, hogy milyen jól öregítenek bennünket a gyermekeink)
- Gáz elmondani, hogy mennyire klassz velük az életünk.
- Gáz, ha úgy érezzük jól esik a babaillat, és több lett a nevető ráncunk, mint ami a gyerekek megérkezése előtt volt.
- Gáz jól érezni magunkat a bőrünkben.

Hogyha eleget teszünk a fentebb leírt szabályrendszernek (és még ráadásul jó sokat csámcsogunk a többi anyukán), akkor eleget tehetünk a mai, modern anyaság kritériumának. De vigyázni kell, mert lehet hogy egy-egy ponton elvétjük, és bekerülünk az ősanyák, vagy egyéb olyan csoportba, amit mégsem szerettünk volna.
Nagyon-nagyon lényeges elem továbbá, hogy szakértők vagyunk. Nem, nem a saját életünkké, hanem mindenki más életéé!
Arra pedig fokozottan ügyeljünk, milyen képeket osztunk meg, mert elképzelhető (azaz teljességgel valószínű), hogy egy kedvesnek induló képen bármilyen “hiba” fellelhető, és a szemfüles ellentábor anyukái azonnal ízekre szedik.
Igen, nekem is vannak olyan élveim, amitől eltántoríthatatlannak érzem magamat. Nem az a gond, hogy nem értünk egyet valamiben, még az sem, hogyha esetleg egyes területeken úgy gondoljuk, mi többet tudunk nyújtani. Az viszont gond, hogy ennek úgy adunk hangot, hogy másokat közben megalázunk.

(Elnézést kérek minden olyan anyukától, aki úgy olvassa ezt a cikket, hogy sohasem találkozott ezzel a jelenséggel. Korábban elkezdtem már ezt a bejegyzést megírni, de az alábbi nem gyenge párbeszéd(nek nem nevezhető, egymás ízekre szedése) adta meg a végső löketet ennek a cikknek a befejezéséhez. Egy übercuki pelusos kép alatt történt az alábbi beszélgetés.)

(képek forrása: https://unsplash.com)

(kép forrása: https://unsplash.com/photos/HwZQGB-ZjG4)

Minden évszak elején szoktam készíteni egy ötletelő-tervet, hogy miket is lehetne csinálni az adott évszakban. Vannak évről-évre megmaradó “szokásaink” (mint például az avarban ugrálás, és forró csoki kortyolgatás), és vannak amik újonnan érkező ötletek.
Az ősszel kapcsolatos érzelmeimben, magam sem vagyok szász százalékig biztos. Ugyanis egyfelől nagyon szeretem, másfelől nagyon nem. Szeretem a pulcsis hőmérsékletét, a fáradt napsütést, a gyönyörű színeit!
Nekem az egyik lételemem, hogy lehessek szabad levegőn mindennap, úgyhogy amikor egymás után napokig szürke, és borongós, szeles az idő, azt nagyon nem kedvelem.
Ezért szeretem az inspirációs listáimat elkészíteni, mert ötleteket ad szürke időben, és bele kukkanthatunk akkor is, amikor jó az idő, de a környező játszótereket már nagyon unjuk.

Ha az otthoni programokat nézzük, akkor a klasszikus játékokon felül (mint a babázás, legózás stb), egyre többet szoktunk társasjátékozni, kártyázni, memóriajátékozni. Ezt főleg a legnagyobb lányunk élvezi, mert neki alakul már úgy, az önfegyelme, hogy megértse a játékot, és ne omoljon össze teljesen, ha nem ő nyer :D.
Nagy szerepet kap nálunk ilyenkor a sütés is, és azt hiszem idén kipróbljuk a közös pizza készítést. Korábban sütöttünk smarties-os cookiest, amit a színes golyók felpakolása, számolgatása miatt nagyon élvezetünk. Az almáspite szinte kötelező jellegű – habár jobban örülnék, ha az almareszelést átvenné már tőlem valaki.
Nagyon szeretünk kézműveskedni! Az igazat megvallva, én nem tartom magamat nagyon tehetségesnek ebben a műfajban, de a közös kézművességet nagyon élvezem. Mikor Lara még nagyon pici volt, célul tűztem ki, hogy az itthonlét ideje alatt amilyen kézműves technikát, ötletet csak tudok, megtanítok nekik. Így ragasztottunk már színespapírral, falevélel balerina szoknyát, vattakoronggal kisbárányokat… Festettünk már ecsettel, szivaccsal, az ujjunkkal, nyomdáztunk, és színezett homokkal is készítettünk homokfestést. A levél lenyomat készítés idén is soron lesz, illetve nyár óta ígérem a lányoknak a póló festést is. Most kaptam egy klassz tippet, egy barátnőmtől (köszi Panni!), hogy próbáljuk ki a textilfilcet. Úgyhogy szerintem ez lesz a tuti befutó, a textilfestéket megelőzve. Mindkét lánynak veszek egy-egy pólót, és azt fogjuk kidekorálni. A végeredményt, ha gondoljátok majd megosztom Veletek is.
(kép forrása: https://unsplash.com/photos/3f34I3ZMPHI)

A kültéri programok között szerepel a gesztenye -, és levélgyűjtés, az avarban ugrálás.
Egy kisebb bicikli túra (ahol persze mindenki bicajozik csak én nem, mert valakinek a babakocsit is kell tolnia…). Most annyira megszerették a lányok a bicajozást, hogy a közelünkben lévő biciklis akadály pályára is ki fogom vinni őket, mert ott van miniknek való változat is.
Tervezem, hogy elmegyünk egy állatsimogatóba, és utána meg lehetne állni egy finom rétesezésre is.
Pokrócos, forrócsokis piknikezés is jó lenne (de ezt persze csak úgy, ha nem nagyon hideg a föld).
Ha nincs nagy szél, akkor szerintem tökéletes az idő egy jó kis szalonna sütésre, a nagymama kertjében. Ezt már nyáron terveztem, de nem szeretek 40 fokban, a tűz mellett üldögélni. Estére általában meg a lányok fáradtak ki teljesen. Egy őszi hétvége pont jó lehet erre.
Nagyon szeretjük a csepeli dunaparton lévő Kalóz játszóteret. Rengeteg játék van, nagyon klassz az egész játszó, és plusz bónusz, hogy a dunaparton helyezkedik el. Ha van időtök látogassatok el Ti is, nem fogjátok megbánni!
Emellé még a Gellérthegyi csúszdaparkot is beiktatjuk, ahol még sosem jártunk, mert több helyen olvastam, hogy nyáron nem is érdemes, mert hamar felforrósodnak a csúszdák.
Nagy szélben lehet papírsárkányt eregetni – ezt mi nyáron már kipróbáltuk. Vagy buborékfújó versenyt játszani – kinek megy messzebb / magasabbra a buborékja?
Rossz idő esetén be lehet iktatni 1-1 különlegesebb játszóházat is. Nekünk ilyen a récsei centerben, a kölyökvadon. Igazi különlegessége, hogy bizonyos időközönként vannak előadások hüllőkről, és kisebb emlősökről - amik ott vannak a helyszínen, meg lehet nézni, simogatni őket.
Szívesen elmennék színházba is, a musicaleket nagyon szeretem. Szerintem a legidősebb lányunkkal már el is tudnánk menni, mert úgy látom ő is szereti az ilyesmit. Hogyha mégsem tudnánk összehozni a dolgot, akkor biztosan belenézek majd a budapesti bábszínház előadásainak kínálatába.

Arra is gondoltam, hogy megvásárolom a Mesélő Budapest című könyvet, és néhány alkalommal lehetne csinálni egy kisebb városnéző túrát, akár bkv hajókázással is egybekötve.
Egyenlőre ezek a terveim, de nagyon szívesen megosztom Veletek, ha még találkozom olyan programlehetőséggel, vagy ötlettel ami megtetszik.

Ti mit szerettek ősszel csinálni? Nektek vannak már terveitek?

A szülés utáni “formába lendülés”, egyfelől nagyon meredek téma, másfelől vannak olyan aspektusai is, amik nem mindig jutnak az eszünkbe.
Arról a fajta “formába lendülésről” szeretnék írni, ami nem egyenlő azzal a hihetetlenül fárasztó, és letaglózó ‘postpartum’ képpel, amit mondjuk az instagram világa akar lenyomni a torkunkon.
forrás: https://www.freepik.com/free-vector/silhouette-of-a-pregnant-woman_765738.htm#term=pregnancy&page=1&position=30 

Iszonyú szerencsés, és biztosan nagyon ügyes az, aki legalább olyan vékonyan néz ki szülés után, mint amilyen előtte volt.
Bár én sokszor kelletlenül csodálkozom azokon a képeken, amikor egy anyuka kiteszi valamelyik közösségi felületre, hogy tip-top sminkben megszülte a babát, beszárított hajjal távozik a szülőszobáról, és másnap reggel már szinte kockás hassal ébred fel… No persze…
Mondjuk meg őszintén, hogy nőként iszonyú menő érzés, amikor megdicséik az ember lányát, hogy milyen jól néz ki a gyermekvállalás után is. Sokunk – vagy talán titokban mindegyikőnk – arra törekszik, hogy minél hamarabb vissza tudjuk tuszkolni magunkat a régi ruháinkba, és újra ugyanaz az alak köszönjön vissza ránk a tükörből, aki az áldott állapotot megelőzően él emlékeinkben.
Azt hiszem nekem mostanra (így 29 évesen, a harmadik baba után) sikerült megértenem, hogy ezeknek a fentebb leírt törekvéseinknek sokkal de sokkal messzebbre kell visszanyúlniuk; méghozzá a regenerációnk, és ezzel együtt az egészségünk fenttartásának irányába.
Számomra a sport sosem volt idegen, hároméves korom óta az életem része, és 99%-ban az élvezetért végeztem / végzem, heti több alkalommal.
Én a terhesség ideje alatt mindig szüneteltettem az aktív sportot, és később tértem újra vissza hozzá.
A majdnem 4 hónappal ezelőtti szülésem után rájöttem – nem tudom, hogy a három x felé vezetű út hasította-e belém eme bölcsességet, vagy mi az oka – nem szeretnék ajtóstul rontani a házba. Elhatároztam, hogy nem térek vissza azonnal a korábban megszokott, és gyakorlott itthoni edzésemhez, hanem fokozatosan, lépésről-lépésre kezdek hozzá.
forrás: https://www.freepik.com/free-photo/rear-view-of-fit-girl-with-athletic-body_1280873.htm#term=fit%20woman&page=1&position=38

Megosztom veletek, hogy én miket tartok lényegesnek a biztonságos, és biztos regeneráció eléréséhez!
Habár még én sem tartok annál az alaknál, ami számomra a "tökéletes". De azt gondolom, hogy ezek az első legfontosabb lépések, amelyek segíteni fognak az egészséges kiegyensúlyozottság elérésében. 

1.Ahogyan említettem már: a fokozatosság. Az első 6 hetet nem véletlenül mondják gyermekágyi időszaknak. Szerintem itt a tőlünk telhető legtöbb pihenés, és vízszintesbe helyezkedés a szükséges. Tudom mit gondoltok, ez szinte lehetetlen, hiszen ha a baba sír fel kell venni, és a tesók is mindig rágják a fülünket. Szóval tényleg annyi pihenést kellene beiktatni, amennyit csak tudunk, mindenféle bűntudat érzése nélkül. Ez nem csak egy mende-monda, azon egyszerű oka van, hogy a szerveink minél hamarabb, minél könnyebben vissza tudjanak rendeződni eredeti állapotukba – ne kelljen még a gravitációval is megküzdeniük azért, mert folyton ülünk, vagy állunk. Nekem sem ment túl gyakran (főleg 3 gyerek mellett), de attól még egy fontos dolog (lenne).

2. Kifejezetten jótékony hatása van, ha nem csak a szülés utáni kontrollra megyünk el a szülésorvoshoz, hanem egy picit komolyabban vesszüka dolgokat. A terhesség, és a szülés igénybevette a derekunkat, hasfalunkat, és a gát tájékot is. Szerintem érdemes ezeknek állapotát szakemberrel ellenőriztetni, és tanácsára ezen izmainkra ráerősíteni.
Tudtátok, hogy a gátizomfelelős a kismedencei szervek alátámasztásáért? Szerepe van például abban, hogy ne legyen méh- és hüvelysüllyedésünk, ne cseppenjen el a vizeletünk, és a házasélet élvezhető maradjon. Szakember ellenőrizni tudja, hogy mennyire vannak megnyúlva az izmok, és segíteni tud abban, hogy milyen gyakorlatokkal lehet helyreállítani - vagy legalábbis feljavítani – az adott állapotot.
És azt tudtátok, hogy a hasizomregenerálásis mennyire fontos? És nem ám csak azért, mert a kockashas szexi, ennél sokkal értékesebb szerepe van az életünkben. Ha megfogadjátok a tanácsomat, akkor ne kezdjetek bele vadul a felülésekbe. Szakemberrel ellenőriztessétek nem maradt-e szétnyílva a hasizmotok, és ha igen akkor mennyire. Ő segíteni tud abban, mit és hogyan kellene mozognotok. A hasizomnak ugyanis szerepe van a hasi szervek megtámasztásában - támogatva ezzel a hátizmot.
Nekem most, a harmadik terhességem után bő két ujjnyira maradt nyitva a hasizmom. 6 hetes, mindennapos, intenzív hasizomregeneráló torna után teljesen összezáródott! Persze ezzel nem ért véget a móka, szinten kell tartani az eredményt. Én a tanult gyakorlatokat beépítem a saját, rutinszerűen végzett edzésembe (amelyeket kímélően, viszonylag kis ismétlésszámmal végzek mostmár).

3. Dinamikus séta; egyértelműen egy kímélő, de annál is hatékonyabb mozgásforma. Ráadásul babakocsival is végezhető! A pulzusszámot kellőképpen fenntartja, így kardio edzésnek is megfelelhet. A vadabbak bevállalják a hegymenetet, miközben folyamatosan formálódik az alakjuk.
Klassz, ha valami zöldebb, kertvárosi részen tudjátok kivitelezni, és akkor még szmogmérgezést sem kaptok.

4. Rengeteg folyadék! A sok folyadék (leginkább valami cukormentes) tökéletesen támogatja az emésztést, jót tesz a szerveknek, a bőrnek egyaránt. Ráadásul nagyon fontos szempont nekünk, mamiknak a tejtermelés! Így a szoptatás ideje alatt a karamalz mellett, a vizespalackok is jóbarátaink. Főleg, hogyha mozgást végzünk vissza kell valahogy táplálnunk azt a folyadékmennyiséget, amit kiizzadtunk. Ez nagyon fontos!

Persze lehetne még itt írni a helyes táplálkozásról, a vitaminok szedéséről, a minőségi bőrápoló termékekről egyaránt – hiszen ezek mind támogatnak bennünket, hogy visszanyerjük az állapotosságot megelőző önmagunkat.
Azonban a fentebb leírt dolgokról ritkán esik szó, így egyben talán nem is olvastam még róluk. De szerettem volna Nektek ebben is segíteni, hogyha nem tudjátok hogyan induljatok el a regenerálódásotok sűrű, bozótos ösvényén, akkor ez egy támpont lehet számotokra.

Higyjétek el, a saját egészségünk, fittségünk és ezáltal szépségünk megéri a fáradtságot! Azt gondolom, hogy ezeken a szakemberek által tartott egyéni, vagy csoportos órákon való részvételhez szükséges pénzáldozatot is szintén megéri meghozni! Mi, édesanyák megérdemeljük ezt, hiszen hatalmas csodát vittünk véghez; a szívünk alatt hordtuk, és életet adtunk drága ajándékainknak!
Még egy utolsó gondolatot engedjetek meg; a szülés utáni időszak ne egyből a testünkkel való elégedetlenségről, és az insta(nt) világnak való megfelelésről szóljon! Nem attól leszünk boldogok, hogy ránk jön az XS-es ruha, vagy egyből készen van a #beachbody! Attól leszünk boldog édesanyák, ha lelassítunk, és kiélvezzük a minket körülvevő új élet hatalmas örömeit. A csinosság, csak hab a tortán. 

Családtervezés: Hogyan is érkezzenek a kistesók? Avagy mennyi az ideális korkülönbség?

Elnézést kérek Tőled, kedves olvasó, mert egy kicsit most becsaptalak :-)
Ugyanis azt gondolom, hogy nincsen abszolút igazság abban a tekintetben, hogy mi az ideális korkülönbség a gyermekvállalás során.
Hiszen minden család más, minden élethelyzet szintén más, és ráadásul ott van a sok-sok ‘emberfeletti’ tényező is – például, amikor a gyermek nem akkor érkezik, amikor szeretnénk. Ezért elég stresszelő, amikor akár rokonok, akár az internet népe meg akarja mondani,mi is az abszolút jó ebben a kérdésben. Minden korszaknak meg vannak a szépségei, és a nehézségei persze (habár én mindig igyekszem a pozitív oldalát megragadni inkább). Azt gondolom, hogy bármikor is érkezik egy gyermek – akár kicsi, akár nagyobb korkülönbséggel – mindenképpen ajándék.
Tudjátok, nekünk három gyermekünk van, és minden nehézség mellett egyszerűen leírhatatlnaul csodás, amit érzünk irántuk. Ráadásul, egy korábbi posztban írtam is róla, hogy most a harmadik babát, mennyire máshogyan éljük meg – hiszen már kevesebb a görcsölés, a ráfeszülés, több marad az élvezet.
Szokták kérdezni, hogy nem vagyok-e szomorú, hogy mindhárom gyermekem lány. Én erre nagyon határozott nemmel szoktam válaszolni! (persze, ha fiaim lennének, ugyanígy válaszolnék.) Én hiszek benne, hogy nem véletlenül kerültek ők hozzánk, nem véletlen, hogy nálunk születtek meg! Ők. Pont ők hárman.
Hogyan is lennék szomorú? Hiszen van három teljesen egészséges, okos, szép (néha extra hisztis, fárasztó) gyermekem, akik egy férfitől vannak. Attól akit a legjobban szeretek, és aki a legjobban szeret engem. A legjobb barátomtól.

Tehát ebben a posztban nem azt fogom megírni, hogy kell-e egy gyermeknek tesó, vagy nem – mert szerintem nagyon jó, ha több gyerek van! Minden születéskor, még több és több élettel telik meg a ház, rádásul egész jól fiatalon tartanak, konzerválnak ( az éjszakázások miatti karikákat leszámítva).
Inkább leírom, hogy mi hogyan terveztük, és miért?
Az első kislányunk megszülétésére, fél évet kellett várnunk. Ez a félév nekem nagyon rossz volt, sokszor voltam szomorú miatta, hogy miért nem érkezik már meg, annyira vágytam már rá. Mindig is szerettem gyerekekre vigyázni, sokat voltam bébiszitter, és sokat jártam gyerektáborokba. Úgyhogy számomra nem is volt kérdés, hogy fiatalon szeretnék gyermeket. 

Amikor megszületett az első babánk, eltelt néhány hónap, sokat gondolkodtunk róla, hogy vajon mi lenne a legjobb tesókérdést illetően.
Mi lenne a legjobb SZÁMUNKRA! És talán ebben van a kulcs a korkülönbség kérdésében. Jó, hogyha nem csak letudni akarjuk az egészet (terhesség, szülés, babakor), hanem élvezzük is. Így érdemes megvárni, azt az időpontot, amikor már vágyunk a kerek pocakra, és a babaillatra. Nekem az a véleményem, hogy nem szabad a félelmekre koncentrálni (mert néha annyira sok félelmet generál a környezetünk), és amiatt “elhúzni az időt” a gyermekvállalásban, ha amúgy lenne is kedvünk egy újabb picihez.
Pontosan alátámasztja, hogy az a bizonyos “legjobb” nem is mindig a legkényelmesebb - amit az idő később igazolni is fog (ilyen a kiskorkülönbség; a kezdetekben nem a legkényelmesebb, de kicsivel később nagyon klassz).

Tehát, amikor elkezdtünk beszélgetni róla, akkor már megegyeztünk, hogy viszonylag kicsi korkülönbség lesz az első két gyermekünk között. Így is lett, hála Istennek amikor elhatároztuk, egyből állapotos lettem a második babánkkal.
20 hónap van a két lány között, ami persze az első pár hónapban nem mindig volt annyira könnyű. Nálunk senki nem volt bölcsis, mindig velem voltak, és sokszor egyedül kellett megoldanom a feladatokat. Azonban a lányok nagyon jól “összenőttek” (a nagyobbik szerintem nem is igazán emlékszik milyen volt tesó nélkül). Jó barátnők, olyan igazi tesók (miszerint: “ a tesómat senki nem bánthatja…csak én”). Habár a nagyobbik lányunk nem tudott segíteni , amikor a 2.gyermekünk megszületett, most szuperul eljátszanak / harcolnak egymással. Nagyon szeretik, ha leülök hozzájuk, és velük foglalkozom, de akár egész nap elvannak ketten. Azt gondolom, hogy ez sokkal nagyobb segítség - számukra pedig sokkal nagyobb öröm -, mintha nagy korkülönbség lenne, és állandóan segítséget kérnék a nagyobbtól.
Látni azt, hogy tesóként és barátnőként tekintenek egymásra hatalmas boldogság számomra.
Nem tudom, hogy a kiskorkülönbségből adódóan, vagy a személyiségük miatt, de soha nem voltak és nem is féltékenyek egymásra. Ezen nagyon izgultam, és igyekeztünk mindent megtenni ennek elkerülésére. (Erről már többször írtam korábban, most nem részletezném) Viszont a játékokon megy a harc, pontosan azért mert ugyanaz érdekli őket, ugyanaz kell – baba, szőrösállat, legófigura, pohár, tányér, kisvilla.... Ez néha (mindig!) hihetetlenül fárasztó, de ez is a kiskorkülöbségből adódik, így ezt is megosztom Veletek.

A második, és  harmadik  gyermekünk között picivel több korkülönbséget terveztünk, szerencsére ezesetben is úgy érkezett a kistesó, ahogyan szerettük volna. Mikor a 3. lányunk született, akkor a legnagyobb 4 hónappal múlt 4 éves, a középső gyermekünk pedig 2,5 éves volt.
Számunkra ez volt az ideális, a legnagyobb lányunk már néha igazi kis mini-anyuka, aki nagyon szelíden bánik a legkisebb tesójával. A középső meg egy mókamester, aki igyekszik mosolyt csalni a pici arcocskára. Vigyáznak rá, és egy teljesen más kapcsolatuk van már vele, mint egymással. Nagyon büszkék, amikor valaki megdícséri, hogy milyen aranyos a kistesójuk.
Amikor van kedvük, akkor segíthetnek a pici körül, ha nincsen akkor nem erőltetem. Sokszor mesélnek neki, és tanítgatják. Volt olyan, amikor az elsőszülött lányom elaltatta a legkisebbet.

Én, a kisebb korkülönbségben az egymással való közösséget látom a legjobbnak!
Talán többet kell éjszakázni, többet kell cipelni, több türelem kellhet (bár nem feltétlen), amikor sorban születnek a gyerekek. Sokszor egyszerre sírnak, egyszerre éhesek – és mindenkit nekünk kell megnyugtatni, kiszolgálni.
Viszont a sírós, pelusos időszakot szinte egyidőben “letudjuk”. Hamarabb lesznek önállóak, mert egész nap látják a nagytesót, aki egyedül öltözik, eszik, és wc-re jár. Viszonylag korán kell megtanulniuk, hogy hogyan alkalmazkodunk egymáshoz, és hogyan értessék meg magukat a másikkal.
A kevés korkülönbség miatt bárhova megyünk ugyanaz érdekli őket – nem kell arra figyelni, hogy különböző elfoglaltságot találjunk nekik.
Jobban lefoglalják egymást, és több a közös élmény. Én úgy látom, jobban barátokká kovácsolódnak. És azt gondolom, hogy nem jut kevesebb idő rájuk személyenként, mintha 5-10-15 év a különbség közöttük. Sokszor elfeledkezünk róla, hogy egy kiskamasznak is majdnem annyi szüksége van a szüleire, mint egy kisbabának, csak máshogyan. Úgyhogy jó lesz, hogy mire jön az iskolás kor, tudják, hogy alkalmazkodniuk kell egymáshoz, de azt is megtapasztalják, hogy egyénenként bármikor fordulhatnak hozzánk bizalommal.

Nekünk mindig is az volt a vágyunk a férjemmel, hogy viszonylag kiskorkülönbséggel jöjjenek a gyermekeink. És számunkra ez teljesen be is vált – nem könnyű, de szuper jó!
Ezzel egyáltalán nem azt szerettem volna leírni, hogyhogya valaki a nagy korkülönbséget szeretné, az rossz. Én olyanról tudok írni, amit megtapasztaltunk, és amivel úgy érezzük elégedettek vagyunk. Szerintem ez a tesó-ügy is nagyon intuitív dolog! Sőt, van több olyan anyuka is a környezetemben, akik nem igazán tervezték a közeljövőben a kistesót, de az élet máshogy hozta, felülírta az elképzelésüket, és örülnek neki.
Ne hagyjátok, hogy bárki is lebeszéljen Benneteket a további gyermekekről, és arról, hogy milyen időközönként szülessenek, hogyha Nektek van róla egy érzésetek. Ne féljetek, hallgassatok a szívetekre!

Amikor néhány hete kérdezték tőlem az óvodában, hogy Lara menni fog-e ügyeletre a szünet ideje alatt, akkor kicsit megijedtem. Biztos voltam benne, hogy együtt akarjuk tölteni a nyári szünetet, teljes egészében, sok-sok klassz, vidám közös élménnyel gyarapodva! Azonban megijesztett a gondolat, hogy az áprilisban született apróságunk mellett hogy tudok kivitelezni, egy olyan nyári szünetet, ami kaland, és szuper emlék lesz a kettő, kicsivel nagyobb lányunk számára! Hiszen egy pici baba három óránként eszik (vagy gyakrabban) ,még azért sokat sír stb… Én már az első lányunk születésekkor tudtam, hogy fogunk azért jönni-menni, és azt is láttam, hogy ha én ott vagyok – mint szerető, nyugtató, és tej ellátó biztos -, és tud aludni a baba (akár kendőben, akár mózes kosárban), akkor szinte bárhová mehetünk, minden rendben lesz. Tavaszi babaként pedig szuper, hogy sok időt kint tölthet a jó időben.
Így, mi majdnem mindennap kimegyünk a levegőre, vagy csinálunk valami jót – voltunk már a körnéykbeli játszótereken, vízezős játszótéren, játszóházban, szülinapon, kiállításon, wellnessezni, fotózáson, és elkísértek minket teniszezni :-). Persze, itthon is szeretünk lenni, szerintem szükség van olyan napokra is, amikor az ember megnyugszik (nem, nem pihen…főleg nem 3 gyerek mellett), hanem egyszerűen egy kis ‘slowlife’-hoz hasonlót próbál kivitelezni. Nálaunk ez olyan, hogy 10-ig pizsamában vagyunk, reggeli után, a kávémat a nappaliban (ami gyakorlatilag játszószobává avanzsálódott az évek során), a földön ülve, a gyerekekkel játszva iszom meg. Így van, hogy egész nap nem mozdulunk ki, csak játszunk, és én ezt a játékot meg-megszakítva házimunkát imitálok.
De, amikor útnak indulunk, hogyan is tesszük?
- Legalább három napi hidegélelmet pakolok be
- Váltóruhát, bugyit, pelenkát, pulcsit, kalapokat, naptejet - sőt van, hogy vizezős szandált is bedobok (akkor a legjobb, ha mindent otthon is felejtem)
- Innivalót
- Játékok közül, csak 1 maximum 2 legkedvesebbet engedek (mert különben mindig én cipelem)
- Játékbabakocsit soha, de soha nem engedem, hogy hozzanak – mert úgyis csak 5 percig tolják

Viszont kicsit komolyabbra fordítva a szót, a pici babával mindig úgy indulok el, hogy tisztába van téve, és tele van a pocakja – az más kérdés, hogy esélyes, hogy bekakil, mire leérünk az autóhoz (és akkor ugyebár, már nem fordulok vissza, hanem jö a csomagtartóba tisztába tevős megoldás). Hogyha nem is telne le még az a bizonyos bűvös három óra, akkor is megkínálom tejjel, hiszen ez minden esetben növeli a komfortérzetét, így nyugodtabban tudunk elindulni, utazni.
Hogyha tudom, hogy fél órán belül elindulunk, akkor nem teszem le az ágyikójába, nehogy elaludjon – mert kellemetlenebb ha kizökkentem az álomból, mintha kicsit tovább ébren tartom, és egy jót szunyókálhat séta, vagy más program közben.

Általában nem sikerül 2-2,5 óra alatt megjárnunk egy kiállítást, vagy játszóházazást. Ezért én úgy szoktam belőni a szoptatás idejét, amikor látom, hogy lassan jelzésre görbül a kicsi száj (hol van már a kaja?!!), akkor a két nagyobb lányt is elkezdem hangolni az evés, és kis pihi gondolatára. Így, amikor egyedül vagyok velük, együtt tudunk beülni mondjuk a kocsiba, mindenki nyugodtan tud enni (én egy kicsit kifújni), és utána indulhatunk tovább. Ez általában be szokott válni, mert sosem szeretem elhúzni az időt, hogyha megéhezik a kisbaba.
Amikor úgy látom, hogy nem nyugszik meg a babakocsiban, akkor mindig kiveszem, és megnyugtatom – ha sikerül visszacsempészem a mózeskosárba. Ha pedig már elég dörzsölt, és megneszeli, hogy irányban a babakocsi felé tart, akkor keresek egy árnyékos helyet a homokozó, vagy a hinta közelében – épp, ahol a lányok játszanak -, és odaülünk hozzájuk. Fél kézzel is lehet homokozni, vagy éppen egy finom homok-sütit elfogyasztani. Így mindenki elégedett :-D.

Talán a blogom központi üzenete, hogy nagyon – nagyon - nagyon fontosnak találom a közösen eltöltött időt! Nem, nem mindig kényelmes, nem mindig pihentető (sőt!...), de a maga nemében tökéletes! Nem is értem, amikor siránkoznak a szülők, hogy jaj ne, mindenki itthon lesz (és nem azért mert nehéz a gyerekekre felügyeletet találni).
Itt egy kedves idézet, amit egy ismerősöm osztott meg. Pedagógus csoportból hozta:
" Itt a nyár! Itt a bozòtba bùjòs, sárral összemaszatolòs, fagyimajszolòs, vìzbenfröcsögős nyár! Egy ember ėletėben legtöbb 15- 17x van ilyen az öntudatára ėbredėsėtől a felnőttė válásig. 
A gyerek a családjával, hovatovább az anyjával akarja ezt megėlni( kb. 12x. Utána inkább a haverokkal) 
Egy gyereknek nem tuti buli az òvodai nyári ėlet. Ha a szülő dolgozik, akkor ez van. Az ovi azėrt van. Az òvònők azėrt vannak ės igyekeznek "elėg jòvá" varázsolni a mindennapokat. ( nyáron könnyebb is nekik. Nincs foglalkozás, differenciálás. Ugyan a sajátjaival jobb de pár nap után a más csoportba járòk is " megismerik a hangját" ės odafigyelnek rá. ) A gyerekek játszanak, pancsolnak, esznek, jòesetben nem összezsùfolòdva aluszkálnak a 35C°- ban, hanem nyugodtan pihennek. Szòval nem olyan rossz nekik.
Kedves ėdesanya!
Elėg neked ha egyėbkėnt otthon vagy a " nem olyan rossz" ? Nem a " jobbat" akarod? Mert a jobb az, ha veled ės a testvėrėvel van. Mėg az is jobb, ha kicsit a nagyival is. Biztos, hogy csak a nyári zárás ideėig tudjátok elviselni egymást az ötėveseddel? Biztos, hogy benn kell lennie egėsz nyáron reggeltől zárásig? 
Tudom. Ha a gyerekek otthon vannak főzni kell, beszėlgetni, összehangolni a kėt/három gyerek napirendjėt, programot kitalálni, olyan programot kitalálni amire nem megy el a család bevėtelėnek zöme,
társasozni, rajzolni, ölelni, nevezni, nevelni mesėt olvasni, sorolhatnám napestig...De nem pont ezėrt akartál anyja lenni kėt vagy három vagy akármennyi gyereknek? Akkor miėrt, ha nem az együtt tölthető időėrt?  
Hallod a játszòtėren a mondatokat:
" Jajj, annyira unatkozna otthon." Nem tudom lekötni". Jobb neki a kis barátaival."
Ha válaszolnom kellene pedagòguskėnt: Ez nem szerencsės szülői hozzáállás. Akkor sem, ha senki sem mondhatja meg nyìltan. Akkor sem ha törvėnyadta jogod megtenni. 
Ha a barátomnak válaszolnėk ezt mondanám: Tėnyleg? Unatkozik. Akkor kapd össze magad anyaszìve, mert az a dolgod, hogy ne unatkozzon. Ne hazudj magadnak! Azėrt viszed a gyereket nyáron mert neked ùgy kėnyelmesebb. 
Uncsi vele játszani? Mėgis mi a fenėt gondoltál mikor terveztėtek, hogy Kaffkáròl fogtok ėrtekezni? Ülj le mellė játszani ės tanìtsd magad! Vedd rá magad! Adj magadnak is lehetősėget arra, hogy egy idő után az együttjátszás neked is öröm lehessen. Sorozat mindig fog menni a tėvében de mėhed gyümölcse nem lesz mindig gyerek. Nem attòl a tiėd, hogy eteted meg ruházod. Attòl a tiėd, hogy kap belőled. Ėlmėnyt, egyėnisėget, ėrettsėget, pėldát, szeretetet, iránymutatást. Igyekezzėl hogy elėg legyen az amit kap....Ne hallgass az álságos tanácsokra. " Vidd be nyugodtan, majd az òvònėni lefoglalja, a társai szòrakoztatják". Ezt az mondja, aki hazug ės önigazol.
A nyári ovi nem az ördög műve. Neked is kell az ùjratöltődės? Vidd be nėha. Aki ezėrt elìtėl azzal ne törődj! De vállald, hogy az a pár nap ròlad szòl. Nem mindenki olyan szerencsės, hogy heteket tud vigyázni a gyerekre nagymama. Akinek muszáj vinni, annak a gyermeke nem fog összeaszni ės sanyarùan elhervadni nyáron sem. Te ėrezd magad szerencsėsnek, hogy nem muszáj. Érezd magad szerencsėsnek, hogy azzal a kinccsel akit világra álmodtál, akit te formálsz együtt lehettek. Mėg akkor is ha cicát rajzolt a falra a pimasz mìg a hagymát pucoltad. 
Legyėl vele! Nem csak miatta, okė, akkor magad miatt is. Nem kėnyelmes. Nem. De jò.”

Szeretnék adni néhány tippet, ami kiinduló pont lehet, hogyha kifogytatok a program ötletekből:

Vizes játszóterek  (például Tarzan park)
Piczinke póniudvar
Hol nem volt vár
Szigethalmi vadaspark
Future Park
Séta a Duna parton
Piknikezés egy mezőn
Margit-szigeti zenélő szökőkút
Vízi cirkusz (nagyobbakkal tervezem)
Csodákpalotája
Nyíregyházi állatkert
Katica tanya
Barlangi túra / csónakázás
Hajókázás (akár a bkv hajón)
Sonnentherme (Ausztria)

Jó szünetet Mindenkinek!

Múlt héten Noszvajon jártünk, a Tündérkert Hotelben. Habár nem úgy készültem, hogy írok róla, mégis megjött a kedvem hozzá, így megosztom Veletek a tapasztalatainkat.

Három napot töltöttünk a Tündérkert Hotelben, ami egy kisebb hotel, mint ‘nagytestvére’ az Oxigén Hotel. Ugyanúgy Noszvajon, félig-meddig erdős környezetben helyezkedik el.
A Hotel megjelenésében, romantikus-vintage stílusúnak hirdeti magát, ami az épületbe lépve, az étteremnél, és a szobákban (legalábbis a miénkben igen, mert a többiben nem jártam) megtapasztalható. A folyosó inkább egy régi koleszre emlékeztet, stílusában nem illik ehhez az előbb említetthez.

Öten érkeztünk a szobánkba, ami sajnos rettenetesen kicsi volt számunkra. Igazából az egész szoba egy nagy franciaágy volt, aminek a végébe be volt szorítva az utazóágy, a picinek. Illetve az ágyunk mellett, egy emeletes ágy is megtalálható volt, ami a két nagyobb lány számára lett volna jó. Viszont a felső szint szerintem nagyon magasan volt, nem találtam biztonságosnak a széles oldalléc, és a repedezett létra miatt. Biztosan egy nagyobb, 8-10 éves gyerek nagyobb biztonsággal aludt volna rajta, de én a 4 évesemnek nem találtam annak. Így ketten nyomorogtak a lenti ágyon.
Pelenkázó nincsen, úgyhogy ezt is az ágyon oldottuk meg. Pelenkakuka sem volt, így mi a teraszra raktuk ki a kis szemetest (amit a 3 nap alatt egyszer sem űrítettek). Kád, állvánnyal együtt be volt készítve, azonban nem nagyon volt hely a felállításnak, ráadásul nem is találtam túl tisztának. A szobában se székek, se asztal amire rá lehetne pakolni.
Szóval tényleg csak egy nagy francia ágy volt az egész. Ez nekünk egy kissé (nagyon!) derékba törte az ott tartózkodásunkat. Továbbá nekem nagyon csökkentette a komfortérzetemet, hogy sehol nem volt szőnyeg a szobában. Én kifejezetten szeretem, hogyh az ágyból kilépve nem a hideg földre teszem a lábamat. Ráadásul így az apróbb homokszemek, por is rátapad az ember lábára, és utána úgy száll vissza az ágyba – nyilván lehet, ez csak engem zavar.
Ami szintén nagyot rontott nálam a jó hangulaton, hogy egyszer sem volt takarítás a szobánkban. Hiába dobtuk a koszos törölközőt a földre (ahogyan írták is, ha cserére lenne szükségünk), a kijelentkezés végéig senki nem cserélte. Az érkezésünkkor az előzőleg itt hagyott wc papírt tekercset lehetett folytatnunk, és mikor elfogyott senki nem hozott újat. Értem én, hogy lehetett volna szólni, de tudjátok én kíváncsi voltam, hogy mennyire figyelnek oda erre ők…

Volt egy kis teraszunk is, amiről közvetlenül a kertbe lehetett sétálni. Ez nagyon tetszett! Ezzel is csak az volt a gond, hogy két szék volt letéve (négy helyett), és nem volt asztal itt sem. Így ezt sem tudtuk igazán kihasználni.
Hátul a nagy kertben nagyon kevés játék volt, a játszótér elég erős kifejezés! Egy hinta, egy csúszda és két rozoga libikóka volt. Viszont jó a levegő, és egyik délután körülbelül 10 percet azzal foglalkoztunk, hogy egy gyönyörű pillangó oda-vissza szállta ruhánkra, és meg tudtuk csodálni.
A honlapon hirdetve van, hogy a kertben focipálya, rollerek, ping pong kerékpárok várnak. Hát sajnos ezek közül egyik sem volt igaz. Van lehetőség bicajozni menni. Azonban azt már nem teszik hozzá, hogy nem lehet biciklit bérelni itt, hanem csak az Oxigén Hotelben.

A hotelben félpanziós ellátás van, a reggelit viszonylag bőségesnek mondanám, a vacsorát azonban nem igazán. Két féle hús, köret, és egy tésztaféle volt mindkét este, ital térítés ellenében. Ráadásul egy pincér lavírozott, hogy leszedhesse, letakaríthassa az asztalokat – ami nyilvánvalóan nem sikerült, hiszen ehhez egy ember kevés. Így második nap úgy ültünk le reggelizni, hogy a három szabad asztal közül, a morzsásat választottunk, mert a másik kettő tele volt koszos edényekkel.
Ha ebédelni szeretett volna valaki, akkor az Oxigén Hotelben volt erre a legkedvezőbb lehetőség – itt nagyon finom volt az ebéd.
Nekem egy kicsit úgy tűnt, nincsen annyi asztal ahány szoba, így volt, hogy valaki várakozott, hogy ehessen – de ennek ügyében nem folytattam oknyomozást.
Illetve ugyanez volt a helyzet a parkolással is, második nap elmentünk ebédelni, és mire visszaértünk, alig tudtuk bepaszírozni az autónkat valahova.

A fürdőház egy medencéből áll - aminek a bejáratához ki volt téve, hogy maximum 12 ember lehet a medencében; ez egy kicsit vicces, mert nem igazán értem, ha többen akarnának bejönni, akkor milyen elv alapján küldjük ki egymást. A padlón centiméteres víz állt, amit nem láttam, hogy bármikor feltakarítottak volna. Egy darab wc van.
Számomra a fürdőház legidegesítőbb része az volt, hogy a medence körül dobogók voltak, ott lehetett leülni. Kb egy 40 cm-es közlekedőn lehetett jobb oldalt végigmenni, ami szerintem életveszélyes, főleg egy pici babával a kezemben. A fürdőházből egy kis udvarra lehetett kimenni. Ez nagyon tetszett, mert itt a műfüvön lehetett labdázni, napágyon napozni, és homokozóban homokozni. Egyedüli hibája, hogy a gyerekek a homokozóba úgy vittek vizet, hogy a homokos lábukkal végigsétáltak a negyven cm-es úton a medence mellett, és vissza. Igazán lehetett volna egy csapot kintre is tenni.
Ami tetszett még, az a játszószoba, ez jó kikapcsolódás a gyerekeknek, hogyha megunták a kint létet. Itt van kiskonyha, kirakós, társasjátékok, babák, sátor, darts, és egy csocsó (amihez nem volt labda). Azt sajnáltam, hogy ablak nem volt, így egy idő után elfogyott a levegő (egy ajtó volt, ami be volt zárva, és különben is a parkolóba nyílt, így elég veszélyes lett volna ha kirohangálnak a gyerekek).
Összességében a gyerekek jól érezték magukat – de mondjuk nekik egy homokozó egy lavorral meghozza a boldogságot. Számunkra kissé karcsú volt, én második nap már vártam, hogy haza mehessünk. A közösen eltöltött idő azonban valamelyest felejteti, mert itt voltunk először a harmadik lányunkkal fürdeni - akinek ez olyan jól esett, hogy elaludt a mednecében, a kezünkben. Sokat labdáztunk, játszottunk a lányokkal, estig tartó homokozást rendeztünk, amire itthon nincsen lehetőségünk. Azonban magát a hotelt nem tudom teljesen jó szívvel ajánlani, csak akkor, ha valaki mindezek tudatában megy el.

Egyszer azt olvastam, hogy a harmadik gyermek az egyik legélvezhetőbb, hiszen addigra már a többiek nagyok - legalábbis valamilyen szinten. Ráadásul a szülők kezdeti bénázásai, és túlságos stresszelései addigra már megélték fénykorukat – és remélhetőleg leáldozóban vannak.
Mi mindegyik gyermekünkre “készültünk”, vártuk őket, így a harmadiknak is nagyon örültünk, amikor a pozitív tesztet a kezünkben tartottunk. Mostmár kicsivel több mint egy hónapja teszi teljesebbé a családunk életét ez a kis apróság, akit mindannyian hatalmas szívvel vártunk.

Arra gondoltam, leírom Nektek, hogy számomra mik jelentettek könnyebbséget, illetve nehézséget ebben a pár hétben, a harmadik baba megérkezésével.
Ahogyan a bevezetésben már említettem, könnyebbség az, hogy nem az ismeret hiányából fakadó, esélytelenek nyugalmával indultam neki az első heteknek. Harmadik gyerek lévén csukott szemmel pelenkázok már gyakorlatilag, megfelelően kezeltem a köldökcsonkot, nem féltem esténként megfürdetni (hiszen olyan törékenynek látszanak) stb… Míg persze az első gyermeknél ezek mind-mind kihívást jelentettek.
Nem ért túl nagy meglepetésként a hasfájás, és a tejkiütések megjelenésénél sem rémültem meg. Ezek apró dolgoknak tűnhetnek, de aki emlékszik még az első gyermek megérkezésére, az tudja, hogy ezek a dolgok világot megrengetőek a friss szülők életében. Emlékszem, amikor az első lányunkat a hasfájás gyötörte, és rengeteget sírt az első 3 hónapban, akkor voltak olyan esték, amikor megfordult a fejemben: “Mi van, ha ez a gyerek sohasem alszik el, és egész életünkben ébren kell maradnunk?” :-D Ezen visszagondolva jót nevetek, de akkor teljes kétségbeesésemben komolyan gondoltam.
Amit nagyon szerettem a második, és a harmadik lányunk megérkezésével, az az anyaság érzése. Az első lányunkat is nyilván az első perctől kezdve nagyon szerettük, de mégis ott volt a sok újdonság (szülés, szoptatás, mindenféle bénázás), ami miatt máshogyan érkezett meg az anyai szeretet – ezt nem nagyon tudom leírni, talán valamennyire értitek. A második, és harmadik babánál az első pillanattól kezdve hatalmas ragaszkodás, és szeretet érzése járt át mindkettőnket, hiszen nem terelték el a figyelmünket sem a szülés utáni fájdalmak, vagy a szoptatás esetleges nehézségei. Szóval ezt az érzést, nagyon szeretem, és nagyon élvezem.

Most, talán az első két hét volt az, ami a belerázódás szakasza volt mindannyiunk számára. Akit otthon várnak már nagyobb gyerekek, és úgy megy haza az újszülöttel, az otthon lévő nagytesók, egyszerűen hatalmasnak tűnnek – még ha kis korkülönbség is van köztük.
Én körülbelül úgy éreztem magamat az első két hétben, mintha a Jurassic Parkba érkeztem volna meg – mindkét gyerek hatalmasra nőtt, hangosak, erősek, néha folyik a nyáluk. Hogyha az egyikük hamarabb kaparintja meg a prédát (egy értékes lego darabot, vagy egy babát), akkor hatalmas sikítások, ádáz ordítások, és kemény csaták színterévé változik a nappalink.
Ez a háromnapos kórházi csönd, és pihengetés után, bizony teljesen más dimenzió. Amit bevallok őszintén, az első 2 hétben nem tudtam valami nyugodtan kezelni. Mivel az újszülött gyermekünk ebben a 1,5-2 hétben azt gondolta, hogy éjjel van nappal, és nappal van éjjel nem sokat aludtam. A fáradtság, és a szülés utáni regenerálódásra való szükség mellett, nem igazán tudtam a két T-Rex csatározásait hangos szavak nélkül tűrni. Habár igyekeztem az ő igényeikre is odafigyelni, szívem szerint, inkább átaludtam volna ezt a két hetet.  Amint viszont elmúlt a gát fájdalom, és rájött a minike, hogy tud ő este egyhuzamban 6 órát is aludni, sokkal nyugodtabbá vált itthon is a helyzet.
További nehézséget okoz(ott), hogy mostanában a négyévesünknek, eléggé megeredt a nyelve – és nem éppen az hangzik el, hogy “igen anya! Persze anya! Rögtön anya!….” :-D ez újabb kihívásokat állít a hétköznapjaink elé, amik nélkül valószínűleg kicsit unatkoznék (ja, nem…). Néha kissé ‘olaszos’ nálunk ilyenkor a hangulat, amin persze próbálok változtatni, mert nagyon utálom felemelni a hangomat. Ez a dacos korszak olyan énjét is kihozza az embernek, amit nem éppen a türelmes jelzővel tudnék illetni. Ilyenkor csalódott vagyok magammal kapcsolatban, de dolgozom azon, hogy sokkal nyugodtabban, humorosabban tudjam kezelni az akaratos makacsságát, hiszen nagyon szeretjük.

A második lányunk, 2,5 éves és nagyon ügyes, önálló kislány, aki 3 nap alatt (még a kórházban voltam) szobatiszta is lett. Egyfelől nagyon büszke vagyok, hogy mennyire talpraesett, vagány csajszi, más részt néha teljesen kiborít, hogy egyedül akarja a dolgokat megoldani. Ez általában időben is sokkal többet jelent – felvenni egy pulcsit, zoknit … Ami persze nem mindig megy neki, ezzel már nem csak az én türelmemet teszi próbára, hanem a sajátját is. :-D
Sokszor a középső gyereket, “szendvics gyereknek” modják, aki bent ragad a nagy, és a kicsi között, és kevesebb figyelem jut rá. Én nagyon igyekszem ezt elkerülni (remélem a jövőben is sikerülni fog), és úgy megoldani, hogy amikor szoptatom a kisbabát, akkor is játszom, vagy beszélgetek vele, vagy éppen könyvet olvasok neki – persze csak akkor, ha látom igénye lenne rá. Amikor jól el van egyedül is, akkor hagyom, hogy egyedül játszon, hiszen ez nagyon fontos nekik fejlődés szempontjából is. De a szülés utáni első hetekben gyakori, és időigényes a baba szoptatása, nem akarom, hogy azt lássa, állandóan szoptatok, ő pedig egyedül van. Van olyan is, amikor a baba nem tud elaludni, és sírdogál, akkor pedig magamra kötöm a picit - a kendőben gyakorlatilag egyből elalszik – és így teljesértékűen tudok Pankával is foglalkozni, vagy akár kimenni bicajozni, játszózni egyet. Részéről kevesebb a nyafogás, és a feszültség is, hiszen látja, hogy nincsen semmilyen szinten a háttérbe szorítva, figyelmenkívül hagyva. Ráadásul segítek neki megbírkózni azzal az új helyzettel is, hogy mostmár nem ő a legkisebb a családban. Persze, adódnak olyan helyzetek, amikor tovább kell a bilin ücsörögnie, mert nem tudok azonnal menni, amikor hív vagy kicsit várniuk kell, amikor megéheznek – de azt gondolom, ez ilyen többgyermekes dolog – nem lehet mindenkinek, azonnal teljesíteni a kéréseit. Ami talán nem is baj, hiszen egy család vagyunk, amely tagokból áll, ahol bizony türelmesnek kell lenniük, a másikra odafigyelniük. Sőt hogyha segédkeznek, akkor hamarabb tudunk elindulni valahova, vagy leülni játszani a nappaliba.

A logisztika: a legelső logisztikai feladatunk az volt, amikor kiderült, hogy az ötszemélyes autónkba mégsem férünk bele öten. A három autósülést nem lehet berakni egymás mellé, így komoly fejtörést okozott, mire kitaláltunk egy olyan ülésrendet, aminek segítségével nem kell senkit otthon hagynunk :-D. Így összenyomorodva, de büszkén el tudunk ugrani a legközelebbi Tescoba.
Magának egy napnak a kilogisztikázása nem igazán nehézség, hanem velejárója a nagycsaládnak, főleg ott ahol nincs bébiszitter, a nagyszülők is dolgoznak, és mondjuk az apuka is sokat dolgozik. Szerencsére olyan férjem van, aki ha úgy ér haza a munkából, hogy még nem alszik mindenki, akkor segít a két nagyobb lány lefürdetni, és lefektetni, amíg én a picivel foglalkozom.
Hogyha egyedül vagyok velük, akkor körülbelül így néz ki egy napunk: elvisszük a nagylányunkat oviba (ez általában heti 3 napot jelent), a két kicsivel elintézzük a dolgokat (posta, heti nagybevásárlás stb.). Amikor végeztünk, akkor a kocsiban bekapunk valamit, és közben a babát is megetetem. Két opció szokott lenni ezután; vagy haza megyünk, és játszunk egy nagyot, utána kaját csinálok - ha éppen úgy jön ki a lépés - vagy pedig elmegyünk játszótérre, vagy sétálunk valahol. A közös játék, és séta engem is felfrissít, ráadásul szeretném, hogyha a középső lányunk nem érezné azt, hogy a napja kötelező ovijáratból és bevásárlásból áll, hanem neki is meg legyen a játék, és a szórakozás, kikapcsolódás lehetősége. Szeretem, amikor velem vannak bevásárlásnál, ügyintézésnél, mert én ezt iszonyú jó szocializációs dolognak látom – várni kell türelmesen, másokra is oda kell figyelni, a bevásárlást meg kell tervezni (hű, de sok a ‘kell’)… Habár sokkal könnyebb lenne ezeket elintéznem, mégis általában velük szoktam. Amellett, hogy ezt közösen megcsináljuk, elintézzük a feladatokat mindig viszek bele valami apró pluszt – például egy jó játszóterezést. Mez azért is van, mert ő(k) gyerek(ek), és figyelembe kell ezt is venni, egy hosszú, zsúfolt napnál– nem lehet elvárni, hogy egész nap maradjon csönben, álljon sorban, és ne mászkáljon el. Ezért hogyha sok mindent kell csinálnunk, akkor biztosan olyat is közbe iktatunk, amit ő(k) is élvezhet(nek). Így inkább úgy fogja fel a napot, mint egy közös kalandot velem / velünk.
Amikor haza jöttünk, akkor ebéd, pihenés van (ez idő alatt szoktam dolgozni, ha mégsem sikerül, akkor esténként), és utána újra ovijárat. Amikor ott vagyunk, akkor általában maradunk az ovi játszóterén kicsit játszani.
Itthon a lányok ketten játszanak, rajzolnak, mesét néznek kicsit – addig én a lakás körüli munkákat csinálom (mosogatógép ki-be, mosást berakok, teregetek, összepakolok stb). Ezután vacsora, mind három gyerek lefürdetése, meseolvasás a nagyoknak – ami közben a pici szopizik, és elaludni próbál.
Amikor mindenki alszik, akkor feldobok egy arcpakolást, kibontok egy chipset, és berakok egy filmet VAGY bezuhanok az ágyba. :-D
Körülbelül így néz ki, talán nem is egy napunk, hanem egy hetünk általában. Van, amikor zsúfoltabb, van amikor lazább. Szeretem, amikor anyukám át tud ugrani, és besegít, mert ilyenkor én is lazulhatok kicsit. De igazából szeretem egyedül is megoldani a dolgokat úgy, hogy nem érzem elveszettnek magamat, amikor 3 gyerekkel kell vásárolni vagy orvoshoz menni.

Sűrűbbek lettek a napjaink, de tudom ez pici babával mindig így van. Ez a feszített tempó mindig alábbhagy, akár már akkor is, amikor pár hónapos a legkisebb, a többieket és a külvilágot figyelgeti.
Nagyon furcsa dolog, hogy minden egyes gyermek érkezésével úgy érezzük magunkat a férjemmel, hogy: igen, Vele lett még teljesebb a családunk! Amikor azt hiszem, hogy a maximumon működik a szeretet faktor a szívemben, akkor megérkezik még egy kistesó, és rájövök, hogy neki is bőven van még hely!

Annyira gyönyörű idő volt a hétvégén! Gondolom Ti is örültetek neki, ilyenkor annyira jó kimozdulni, és csavarogni egyet valahol. Habár még csak 1,5 hetes a legkisebb lányunk, a szép időnek köszönhetően kimehetünk egy rövid időre a szabadba. Igyekszem a gyermekágyi időszakot pihenéssel tölteni – már amennyire egy 2,5 és egy 4 éves mellett ez megoldható – a friss, tavaszi (szinte nyári) levegő engem is feltölt.
Pici babával nem mindig könnyű kimozdulni, de hogyha jól összepakolásszuk a fontosabb dolgokat akkor megkönnyítjük, és élvezetessé tesszük a közös együttlétet mindannyiunk számára.
Összegyűjtöttem 3+1 terméket , amelyek a kedvenceim, mert praktikusak, szépek és elengedhetetlennek tartok, ha útnak indulunk.

1. Felhő szoptatós kendő
Nem hiszem, hogy ki lehet úgy mozdulni, hogy egy baba ne éhezzen meg, bármilyen rövid időre is megyünk el – legalábbis nekünk eddig még sosem sikerült. Ha mást nem, a megváltozott környezet, az idegen zajok miatt kér egy kis nyugtató összebújást. Lehet, hogy egy rövid időt tudunk nyerni a játszó cumival, de talán számunkra is jobb, hogyha mi magunk nyugtatjuk meg.
A nyilvános helyen való szoptatás zavarba ejtő, a mellékhelységbe való elvonulás pedig kellemetlen. Éppen ezért tökéletes megoldás egy szoptatóskendő. Főleg olyan, mint a Felhő kendő amit se csatok, se gombok, se semmi tényező nem bonyolít túl, ami az éppen farkaséhes baba, és az ezen stresszelő anyuka idegeit tovább húzná.
Rugalmas, légáteresztő anyagának köszönhetően könnyed, és kényelmes vele a szoptatás.
2. Grudo mini pelenkázó
A Grudo márkáról már korábban írtam Nektek, de ismét figyelmetekbe szeretném ajánlani az egyik szuper termékét, a mini pelenkázót.
Gruiz Dóra által tervezett mini pelenkázó szuper kísérő, hogyha elmegyünk otthonról. Ezt a kis táskát, ha kihajtjuk, akkor találunk több zsebet, egy cumitartó kapcsot, és egy olyan felületet, ahová a babát fektethetjük a pelenkázás során. Ez amúgy lecipzározható, és mosható szükség esetén. Én sosem szerettem csak úgy lefektetni a babát, akármilyen tisztának tűnő pelenkázó is volt ott, ahol éppen jártunk. Ez egy higénikus megoldás, ráadásul a zsebeknek köszönhetően nem kell izgulnunk, hogy otthon felejtünk valamit.
3. Napvitorla babakocsira / hordozóra
A közvetlen napsugárzás nem tesz jót a baba bőrének, ráadásul zavarhatja is őket a séta során. A napvitorlát én ezért szeretem, mert egy egyszerű megoldás, és gyorsan feltehető szinte bármilyen babakocsira. Ráadásul nagyobb babák esetében, talán könnyebb az altatás is, hiszen kizárjuk a külvilágot így.
Mi először tavaly vettünk ilyen, nagy hasznát vettük például Horvátországban, amikor a 1,5 éves kislányunk sehol nem tudott elaludni – mert inkább a medencében / tengerben fürdött volna egész nap.
+1. Puha, design takaró
Egy puha, könnyű takaró mindig van nálunk, hogyha hirtelen hűvösebb lenne, szeles idő támadna, vagy csak egyszerűen légkondicionált helyre mennénk be.
A világos szín visszaveri a fényt (például, ha napsütésben, de erős szélben sétálunk és betakarjuk a babát), a puhaságát pedig szeretik a legkisebbek is.
Ez a takaró pedig külön kedves számomra, hiszen a barátnőim kezei közül került ki. A takaró, a Little Factory nevével van fémjelezve, és a rajta lévő levelek pedig Suplicz Pajor Hanna kezemunkái, a Hanna Pajor Illustrationtől.

Korábban már írtam Nektek, hogy az elmúlt fél-egy évben sok változás történt / történik nálunk, amiből én is sok feladatot veszek ki, így sajnos kevesebb időm jut a blog bejegyzések megírására. Fejben sokszor fogalmazok, címszavakat a jegyzettömbömben felírok, hiszen téma az mindig van.

De ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor időről-időre elgondolkozom a blogom folytatásán. Eredetileg azért kezdtem el, mert nagyon szeretek írni, és az hogy édesanya lettem az egyik legcsodálatosabb dolog az életemben. A bloggal, a cikkekben megjelenő témákkal akartam bemutatni, hogy mennyire fontos munka a full-time mami job, és azt is, mennyire nem unalmas az otthonlét. És akik tudják vállalják be, maradjanak otthon a gyerekeikkel amennyit csak lehet, hiszen ez az időszak egy visszafordíthatatlan korszak mindenki életében.

Sosem bizonytalanított el az írásban, hogyha ellentétes, vagy akár támadó véleményekkel találkoztam (“azért nem olvaslak, mert a bölcsi ‘ellen’ írsz.”). Sokkal inkább elbizonytalanító, amikor azt a fajta hozzáállást tapasztalom, ami igazából világméretű tendencia: “Mindenki úgy jó, ahogyan van. Mindenkit fogadjunk el, mert mindenki jó, jót akar. Mindenki szuper.” Ha ez így lenne, akkor egy végtelenül csodás világban élnénk. Valami menyországhoz hasonló lenne, hiszen mindenki annyira jó, és mindenkit annyira szeretünk – ebből csak jó sülhet ki.
És, amikor rávilágítasz (illetve jelen esetben rávilágítok) arra, hogy ez azért szerintem nem teljesen igaz – például nem tartom minden anyukának az anyasághoz, gyerekeivel eltöltött időhöz való hozzáállását jónak - akkor persze jön a kiakadás, és a támadás.
Ilyen megfogalmazásaim során, sosem úgy “ítélkezem”, hogyha egy anya hibázik, elfárad, kiakad stb… Viszont azt gondolom, hogy a gyermekeinkhez való hozzáállást, vagy az anyasághoz való mentalitást igenis mérlegelni lehet: jónak találom-e, vagy sem. Szerintem ez egy hamis képmutatás, amikor azt mondjuk mindenki olyan jó (jelen esetben anyuka). Nem, nem mindenki, és ez nem abban mutatkozik meg, hogy kiakadunk, vagy néhány percre elegünk lesz mindenből.
Sokat gondolkoztam ezen a dolgon, és arra jutottam, hogy ritkán szoktam feszegetni ilyen témákat (az elmúlt 3 évben kb 5 alkalommal jött elő), de akkor őszinte szeretnék lenni. Nem szeretnék egy hamis kedvességet felvenni, csak hogy mindenkinek megfeleljek, és ne veszítsek olvasót. Valaki vagy szereti a blogomat, és túl tud lépni azon is, hogyha nem tetszik neki egy-két dologról a véleményem. Vagy nem, és akkor búcsút kell vennünk ilyen módon egymástól. 

A másik, ami sokkal inkább elbizonytalanít az írásban, az a személyeskedés. A blog – mivel eredetileg napló – személyes hangvételű. A személyesség, és a szubjektivitás abszolút megy nálam is, azonban az intimitástól sokszor tartózkodom.
Azt látom, hogy egyre inkább ez a trendi vonulat – amivel szemben menni nagyon nehéz, hogyha az ember “népszerűségre” (alias sok követőre, és lájkra) vágyik. Hogyha én egy kamerával végigsétálok a lakásunkban, és a gyerekek az éppen minden insta-maminak körbeküldött Puffies pelusban rohangásznak, akkor dőlnek a lájkok. Akkor vagyok érdekes, hogyha minél többet mutatok magunkból (ahogyan a gyerekek hisztiznek, vagy éppen cukorborsók, vagy fürdenek, vagy ahogyan Dubaiban a lábamat lógatom…). Igazából, az instagrammal (amit én is ‘ugyanúgy’ használok), és az insta-mamik megjelenésével egy modern valóságshow-vá alakult az életünk. Sosem szégyelltem például – na jó, a Tesco közepén mégis -, hogy az én gyerekeim is tudnak hisztizni, mégsem gondolom, hogy ezt több száz, vagy több ezer IDEGEN embernek meg kell mutatnom egy fotóval csak, hogy én is elfogadott legyek, hogy bemutassam ilyen napjaink is vannak. A hiszti témáról írtam már, és tervezek írni is még – de ez így már nem olyan érdekes, mintha öt percenként posztolnék egy képet róla.
Néha kicsit az az érzésem, hogy ebben a “blog versenyben”, annyira beleélik magukat az anyukák, hogy nem is gondolnak arra, mennyire sokat árthatnak ezzel a gyerekeiknek, maguknak. Azzal, hogy bemutatjuk részletesen az otthonunkat (nyilván itt nem a gyerekszoba egy részletére gondolok vagy hasonló), és azt, hogy a gyerekeink mit szeretnek, mit nem stb… Teljesen kiismerhetővé tesszük az idegen emberek előtt őket, és a családunkat.
Ráadásul sokszor megalázó módon fényképezzük le őket, hiszen cuki a nagy pocak, a pelusos popó, vagy az apró cici – de ők is így fogják ezt látni évek múlva?! Mégis, elhiszitek nekem, hogy még több olvasót (inkább kíváncsiskodót) tudnék generálni az ilyen posztokkal? De vajon ez hosszútávon (túl a nagycégegtől érkező ajándékcsomagok világán) megéri ez nekem?

Sokan mondják, hogyha csak egy embernek tudnak segíteni, már megérte, hogy kiadja a legbensőbb érzéseit. Én viszont azt gondolom, hogy szívesen segítek (hiszen sok home office-os anyukától jött visszajelzés privát üzenetekben), azonban ezt nem fogom az intimitás oltárán feláldozni.
A sok lájk nem sok ‘szerető’ embert, hanem sok kíváncsiskodót jelent legfeljebb…

Több témát összeírtam, és ahogyan időm engedi meg is írom Nektek! Remélem szeretni fogják, azok akik eddig is szerették az oldalamat. Személyes lesz, saját tapasztalatokon alapuló, ugyanúgy mint eddig.
Nem azt akartam üzenni ezzel a bejegyzéssel, hogy többször nem fogom mutatni a kislányainkat! Csupán azt, hogy ezt a blogot nem fogom a tucat blogok / vlogok mintájára csinálni - ahol nincs önálló véleményem, hanem mindenkit elfogadok. Ahol megmutatok mindent, csakhogy látható maradjak.
A Bolvária blog, azt hiszem sohasem lesz kevesebbnek vagy többnek a kifejezője, mint amit a legelső cikkemmel is megírtam: a család érték!

Az, hogy mikor vonjuk be a gyerekeket a ház körüli teendőkbe, mikor vegyük komolyabban, mikor lazábban a feladatot, mindenki maga dönti el.
Én mégis azt tudom mondani, hogy szerintem minél hamarabb, annál jobb. Abban bízom, hogy így természetesebb, magától értetődőbb lesz néhány olyan dolog ami számunkra, szülők számára is fontos a hétköznapok során.
Mindig is nagyon szerettem, amikor a lányainkat érdekelte, hogy mit csinálok, és habár nem mindig nevezhető segítségnek, az ő segítségük, mégis próbálom türelemmel, átengedni nekik, amihez maguktól van kedvük.
Nálunk két ‘kötelező’ dolog van (fúj, de csúnyán hangzik), amit bizony elég korán el kellett kezdeni. Az egyik ilyen a játékok elpakolása esténként, a másik a levett, de tiszta ruha összehajtogatása, és szekrénybe tevése.

Az, hogy napközben mennyire pakolnak szét, annyira nem izgat (egészen addig, ameddig esés nélkül el tudok jutni a lakás egyik pontjából a másikba), viszont este összepakolni az már az ő feladatuk. A nagyobbik lányom 1,5 éves volt, amikor ezt elkezdtük tanulni. Nem mondom, hogy mindig jókedvűen teszi, de megteszi, és így a hugával is könnyebb (általában), mert előtte a példa. Hogyha nagyon fáradtak, és nagy a káosz, akkor jobban besegítek nekik, mert azt is szeretném, hogy lássák egy csapat vagyunk, én is segítsek nekik, és ők is nekem.
Azt vettem észre, és ha megengeditek akkor azt tanácsolom, hogy legyetek konkrétak. Például az nem biztos, hogy érthető, hogy “rakj rendet!”, vagy “pakolj el a szobádban!” Az viszont annál inkább, hogy tedd el a legókat a legósdobozba, a babákat pedig a kosárba. Segítség lehet nekik, ha mindent ugyanoda pakoltok vissza, mert így hamar megtanulják, minek hol van a helye, illetve könnyebben megtalálják, hogy hol keressék, ha eszükbe jut egy játék.<a href="http://www.freepik.com">Designed by brgfx / Freepik</a>

A ruha összehajtogatás pedig a lelkivilágomnak kell, mert ezek a lányok annyit öltöznek egy nap, hogy én ilyet még nem láttam. Úgyhogy nem vagyok hajlandó hajtogatni mindennap 100x, így megtanítottam a nagyobbnak, hogyan hajtsa össze a ruháit, aki a kisebbiknek előszeretettel adta át ezt az ismeretet (hátha ezzel megússza a munkát).
Hogyha nagyon rávehetetlenek, akkor jön egy “kisebb” ösztönzés, például nincsen másnap mese, vagy a kedvenc kisállattal nem lehet aznap este aludni.
Nagyon fontosnak tartom, hogy természetes legyen számukra, hogy a házimunkából egy részt, nekik is ki kell venniük, vagy hogyha segítséget kérek tőlük, akkor jöjjenek, mert én is mindig szívesen állok a rendelkezésükre, ha elakadnak valamiben (mondjuk, amikor egy fél napig keresünk egy 15mm-es babacipőt).

A többi dologgal kapcsolatban pedig megkérdezem őket, hogy van-e kedvük, és csak addig kell csinálni, ameddig jó szívvel tudják, és nem fáradnak el benne.
Ó, de ez mostmár kezd olyan lenni, mintha egy szigorú gyermekmunkát végeztető otthon lennénk. Pedig egyáltalán nem! Csupán kihasználom a kíváncsiságukat, és azt, hogy igazából mindegy nekik mit csinálunk, velem akarnak lenni. Ameddig vidáman végzik mondjuk a törölgetést, tükörpucolást, porszívózást, addig sikerélményük van, ami inspirálja őket, hogy legközelebb is segítsenek. A sütés-főzés, az abszolút állandó móka. Sokszor együtt terítünk meg a közös étkezésekhez, és amikor végeztünk, akkor mindenki maga viszi a tányérját, és a poharát a konyhába a mosogatóhoz. Ilyenkor mindig olyan büszke vagyok, és teljesen elfelejtem (legalábbis pár percre), hogy mennyire is nehéz néhány nap, és olykor mekkora hisztit is tudnak rendezni.
A napunk nagyon nagy része a szabad játékról, a kreatív alkotásról szól. Így azt gondolom, hogy ez az egy-két ‘muszáj’ dolog teljesen belefér, főleg, hogy tökéletesen hozzájárul a szocializációjukhoz, és a felelősségérzetük kialakulásához.
<a href="http://www.freepik.com">Designed by Brgfx / Freepik</a>

Szerintem érdemes ilyesfajta feladatokat is adni nekik, főleg, hogy valószínűleg nem mindig lesz kedvük besegíteni, és titokban azt remélem, hogy mire eljön ez az időszak, hogy nehezebb őket inspirálni, addigra már valamilyen szinten a szokásukká válik ez. 

Nagyon szeretek új dolgokat kipróbálni, , ez mindig is így volt, és most is megmaradt, hogy édesanya lettem. Amikor sikerül időt szánnom magamra, akkor a legtöbbször teljesen szokványos dolgokat csinálok (elmegyek, kávézni, sütizni egyet, kifestem a körmömet…stb). De van, amikor valami teljesen új dologgal szeretném meglepni magamat. A tavalyi évben, ez többször is megtörtént: spontán elutaztunk ketten (már amennyire két gyerek mellett el lehet utazni spontán), kipróbáltam egy olyan sportot, amit eddig sosem, és elmentem egy ötvös workshopra, ahol addig ismeretlen környezetben, vadidegen között, egy izgalmas szakmát próbálhattam ki.
Az ötvösség, mindig is értedekelt, így tavaly tavasszal arra gondoltam belekóstolok, mégha csak egy kis időre is. Azt kell, hogy mondjam teljesen kikapcsolta a gondolataimat, nagyon izgalmas volt egy vadonatúj dolgot kipróbálni, és valami maradandót (ráadásul ékszert!) alkotni.
Egy több részből álló nyaklánc medált készítettem, amibe a számomra legkedvesebbek neveit ütöttem bele. Mindenképpen valami letisztult, egyszerű dolgot szerettem volna elkészíteni, amit bármikor felvehetek, és ami a családomra emlékeztet. 
A Kredenc műhelyben kedves szakmai segítőkre találtam, akik velem együtt ügyködtek, hogy meg tudjam valósítani az elképzelésemet.
Bátorítok mindenkit, hogy szánjatok magatokra ilyen módon is időt, és próbáljatok ki valami olyan dolgot, amit addig sosem, ami kézzelfogható élményt nyújt, ebben a digitális világban.

Ha már csináltatok ilyet, osszátok meg velünk, kíváncsi lennék rá!

Szeretek megosztani Veletek termékeket, magyar márkákat, mert annyira nagyon szeretem a kreatív, szép megoldásokat, ötleteket. Ráadásul, külön öröm, amikor olyan márkákat mutathatok Nektek, amelyeket édesanyák gondoltak ki. Hiszen, talán az anyukák tudják a legjobban, mi az ami a többi anyuka számára is segítség lehet a mindennapokban.
A gyerekekkel otthon eltöltött idő, sokszor kreativitásra ösztönzi az édesanyákat, és ez a Grudo design brand megalkotójával is pontosan így volt.
Gruiz Dóri, két kisgyermek édesanyja, a gyeden eltöltött idő alatt érzett rá, hogy mi az, ami megkönnyítheti az anyukák hétköznapi, rohangálós életét, vagy éppen mi az a cuki kistáska, amiben az apróságok a kincseiket magukkal vihetik.
“Mindig is gondolkodtam azon, hogy egy saját vállalkozást csinálok, de egy jó darabig nem igazán “fogott meg” semmi. A gyeden eltöltött két évet ajándéknak tekintettem. Nálunk is eljött az az időszak, amikor rájöttem, hogy egy hátizsák a gyerek mellett, egymilliószor praktikusabb, mint bármilyen más táska. Elkezdtem itthon, és végül külföldi oldalakon is keresni magamnak, de nem találtam olyat, ami praktikus, bírja a strapát, jól néz ki, és nem sporttáska. Először magamnak terveztem egyet, aztán arra gondoltam; miért ne lenne másnak is erre szüksége?!”
A Grudo designra úgy bukkantam rá, hogy éppen hátizsákot kerestem magamnak. Olyan hátizsákot, ami kellően nagy (tehát beleférnek az én dolgaim, és a gyerekeké is), strapabíró anyagból készült, és, ha akarom sportos ruhákhoz is felvehetem, de mégis nőies.Hadd mutassam meg Nektek, hogy miért is tetszettek meg Dórinak az ötletei és, hogy milyen praktikus átgondoltság áll ezen termékek mögött.

Hátizsákok: mindegyik strapabíró, erős anyagból készül, ami elengedhetetlen a mindennapos nyúzós használat során. A kollekció egy része vízlepergető anyagból, másik része pedig bútortextilből készült.
Mindegyik táska belseje vízhatlan bélést kapott, ami kifordítható, így az útközbeni falatozásokból visszamaradt morzsahegyek, könnyen kiszórhatóak. Illetve, ha valami kifolyik, vagy egy félig megrágott csoki belekenődik a táska belsejébe, akkor könnyen kimosható. Ez nagyon praktikus megoldás, hiszen az egész táskát nem tudjuk berakni a mosógépbe, az eredeti bőr díszítő elemek miatt, viszont ezzel a kifordítható technikával, könnyen tisztán tartható.
Az elején van egy méretes zseb, ahová azokat tehetjük, amiket gyakran kikapkodnánk a táskánkból. A fő rekesz, már önmagában nagy, de mivel a “sherpa-lét” nem ismer korlátokat, ezért külön öröm, hogy egy cipzárazással még bővíthetünk az űrtartalmán.
A hátunkra kerülő részen, van egy rejtett biztonsági zseb, ahová a mobiltelefont, illetve az értékeinket rakhatjuk.

Válltáska: Ti is szoktatok táskát cserélni, attól függően, hogy merre akad dolgotok? És ugye milyen bosszús, hogyha valamit az állandó cserélgetés miatt otthon hagytok?! Na, Dóri válltáskái erre is, egy kreatív megoldást kínálnak!
Kifejezetten nőies stílusúak, cserélhető belsővel vannak ellátva! Cipzározós módszerrel könnyen cserélhetjük a belsőket, így egyszerűen válthatunk a ‘Mami’, és a ‘Business Woman’ funkció között. Ráadásul ezek a belsők, szintén moshatóak! Többféle szín, és kétféle külső (külső zsebbel vagy anélkül) szerint választhatunk.

Pelenkázó szett: Ennél szebb pelenkázó szettet nem láttam még! A Grudo design mini pelenkázó táskája olyan, mint egy csodaszép kézi táska. Első ránézésre, könnyen azt hiheti egy kívülálló, hogy színházba indulunk vele, de közben csak egy szimpla peluscserét ejtünk meg.
Ráadásul funkciójában is tökéletes. Van külön zsebe a popsitörlőnek, külön a krémeknek, és 4-5 pelenkának, plusz egy kis cumitartó is van rajta. Ahová pedig a babát fektetjük, az egy lecipzározható, mosógépben mosható rész. Így egy helyen van minden, nem kell keresgélnünk, és biztosan tiszta felületre fekszik a kisbabánk, amikor egy út során tisztába kell tennünk.

Gyerek hátizsákok: Dóri, nagyon cuki mini táskákkal kedveskedik a kisgyerekeknek is. Hiszen a harapnivalóból, és a kincsekből sosem elég, ezek állandó úti társaink. Van külön fiús, és lányos színben is, vidám, cserélhető plecsnikkel. A mérete praktikus, kényelmesen viselhető, mellkasán kis csattal, hogy ne csúszkáljanak le a pántok az apró vállakról.

Dóri nem akarja, a jóból az apukákat sem kihagyni, így a hátizsákok kínálata férfiaknak tervezett darabbal is bővül majd. Illetve, aki jobb szereti a gymbaget, annak sem kell sokáig várnia!
Érdemes követni a Grudo design munkásságát, mert csodaszép, praktikus termékei között biztosan Ti is megtaláljátok a számotokra legkedvesebb kiegészítőt.

Tudom tudom, kicsit lájk vadász cím, de mit lehet tenni?! Mindannyian vágyunk arra, hogy jobban nézzünk ki - de legalábbis a ‘hozott anyagból’ kimaxoljuk a megjelenésünket. Naaa, ne mondjátok, hogy nincsen így.
Ezt anyaként sokszor úgy érezhetjük, hogy nem tudjuk igazán a csúcsra vinni – főleg, amikor a gyerekeink éppen a “mindent fedezzünk fel” korszakban vannak (és mikor nincsenek abban??), és éppen azt akarják felfedezni, hogy mennyi dolgot lehet szétszedni, kiborítani, szétpakolni, eltépni, vagy csupán a legnagyobbat a pelusba ereszteni, amikor éppen a tusvonalat vinnénk fel a szemhéjunkra, és minden porcikánkkal erre koncentrálunk. Ja nem, pontosabban koncentrálnánk!
Ezért, ez a szépítkezős feladat kisgyerekek mellett sem egyszerű – legalábbis nekem ez a tapasztalatom.
Persze az, hogy valaki ‘jó nő’, nem igazán a sminken múlik – de ismerjük be, sokat dob az alapálláson, az tuti! A kifejezetten előnyös megjelenésre való igyekezet, azonban várandósan hatványozott talán - legalábbis én határozottan így emlékszem, amikor terhes voltam a kislányokkal.
Hiszen már nem férünk bele a régi ruhákba, az izmainkat nem tudjuk úgy megcsillogtatni,mint korábban, és ennek tetejébe 15 percenként el kell mennünk pisilni. Félreértés ne essék, én nagyon élveztem a terhességeimet (a rosszullétet kivéve), és fantasztikus időszakoknak tartottam mindig is az életünkben. Azonban vannak dolgok, amik a már amúgyis ingadozó kedvünket még inkább letörik, vagy akadályozhatják, hogy megéljük azt, milyen szuper is a terhesség időszaka.
Ezért arra gondoltam, megosztom Veletek azt, hogy számomra mik voltak azok, amik segítettek, hogy még jobban érezzem magamat a bőrömben, ezen áldott állapot időszakában is.

1.Ápolt haj
Az első ilyen bagatellnek látszó dolog szerintem mindenképp az ápolt haj. Hogyha nem is jut időtök a hajvasalára, göndörítésre, akkoris a frissen mosott haj egy igazi korona a nők fején. Nekem sem volt/sincs mindig időm bíbelődni hosszasan a hajammal, de erre valamelyest igyekszem odafigyelni, főleg azért mert határozottan jobban érzem magamat a bőrömben. Plusz, szuper kiegészítő, egy-egy finom masni, egy szép fonat, vagy egy különlegesebb hajgumi is.
https://www.freepik.com/free-photo/close-up-of-pensive-woman-with-yellow-flower_1015633.htm

2.Szép bőr
Nekem a terhesség alatt volt talán, a legkevésbé szép a bőröm. De a rendszeres arcradírozással, és a minőségi krémekkel azért kordában lehetett tartani az időnként megjelenő pattanásokat, bőrhibákat. Az oldalamon többször ajánlottam már Nektek természetes alapanyagokból készülő bórápolási termékeket, nézzetek körül, hátha találtok kedvetekre valót.
A szép bőr nem állhat meg az arcnál, úgyhogy érdemes testvajakat, olajokat használni, hogy amennyire csak lehet csökkentsük a striák megjelenésének esélyét. A krémek mellett, pedig ne feledkezzetek meg a sok-sok víz ivásról, ami persze nem mindig könnyen teljesíthető feladat. De ha magatok mellé vesztek egy nagy üveg vizet, akkor be tudjátok osztani, hogy milyen időközönként, mennyinek kellene elfogynia. Ráadásul ez nem csak a bőrünknek, hanem az egészségünknek is nagyon jót tesz!
https://www.freepik.com/free-photo/young-woman-covering-half-of-her-face-with-a-hand_1139807.htm

3.Csinos ruhák
Meg kell, hogy mondjam, kifejezetten “mérges vagyok” a várandós ruhákat forgalmazó cégekre. Valami hihetetlenül drágán adják, a kifejezetten kismamáknak szánt ruhákat, és úgy tűnik tényleg belőlünk akarnak meggazdagodni, és ezt nem is rejtik véka alá. Az öltözködés, az egyik legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat pocakosan; kényelmesen és csinosan. Ha tudjuk, hogy több babát szereténk, akkor érdemes néhány alapdarabra beruháznunk, amelyeket szinte évszaktól függetlenül tudunk hordani.
Én nadrág tekintetében mindig a kismama részlegről választottam, mert azok voltak a legkényelmesebbek. Felsőkből pedig, a női részleg rugalmas anyagú darabjait, vagy a tunika jellegű fazonjait kedveltem igazán. A lényeg nem is a márka, hanem hogy ugyanúgy önmagunk tudjunk lenni, a saját stílusunkat viselni terhesen is.
https://www.freepik.com/free-photo/pregnant-woman_966380.htm

4.Étkezés
Ez talán az egyik legnehezebb. Én nem is arról prédikálnék, hogy együnk rostban gazdagon, és vigyázzunk, ne szedjünk fel túl sok kilót… Én igyekeztem mindig odafigyelni, hogy ne hízzak el terhesség alatt, és ez azt hiszem mindkét lánynál sikerült is. Az egészséges életmód híve vagyok, mégis azt gondolom, hogy ez olyan speciális időszak, amikor az is nagyon számít, hogy milyen ételektől érezzük jól magunkat. Hogyha gyümölcsöt kívánunk este, akkor szerintem (de ez csak a személyes véleményem), ne vonjuk meg magunktól, csak azért, mert este van és félünk a gyümölcs magas cukortartalmától. Ha pedig egy jó kifli esne jól, akkor felesleges salátát tuszkolni a szánkba. Az étkezésnek érzelmi része is van, és főleg ez akkor számít, amikor például az ételek nagyrészétől rosszul vagyunk. Én például mindkét lánnyal rosszul voltam a húsnak, még csak a gondolatától is az első három hónapban. Bármikor próbáltam magamba tuszkolni (mert fehérje kell), minden alkalommal, azonnal távozott is belőlem. Gyakorlatilag csak dinnyét, szőlőt, epret, és barackot tudtam enni. No meg vajas kenyeret. Bárki bármit mondott, egyszerűen más nem ment. Akkor éreztem jól magamat, amikor azt ehettem, amit igazán kívánok. De ez az időszak is végetért, a negyedik hónaptól sokkal céltudatosabban tudtam étkezni, hiszen újra egyre több dolog esett jól.
https://www.freepik.com/free-photo/table-with-variety-of-pasta-and-tomato-sauce_973134.htm

5.Szánj időt magadra!
A vizsgálatok, családi ügyek intézése, munka, és gyerekek négyszögben könnyű lehet elveszni, és kimerülni.
Van olyan amit nagyon szeretsz csinálni, és teljesen kikapcsol? Van, amiben el tudsz merülni, és örömöt jelent? Biztosan! Persze teljesen más, amikor az első babádat várod, és nem kell ezer felé figyelni. De abban az esetben is, hogyha vannak gyerekek, érdemes mindenképpen időt szakítani ilyen mulatságokra is.
Nekem az egyik ilyen kikapcsolódást jelentő örömforrás volt például a sok séta, vagy egy lazább kirándulás. A levegő felfrissít, megnyugtat, és közben rengeteg dologról tudok gondolkozni. A másik ilyen hobbi, a kézműves tevékenységek voltak, főként a képek készítése (festés, ragasztás …). Nagyon szeretek olvasni is, és külön kikapcsolódás a lakberendezési újságok nézegetése.
Amikor ilyen foglalatoságokkal töltöttem az időmet – mégha rövid is volt – nagyon jól kikapcsolódtam, és feltöltött, hogy teljesen magamra szánhattam valamennyit az időmből.
https://www.freepik.com/free-photo/girl-with-balloons-and-arms-outstretched_917278.htm

Sok dolog van, ami segít a hangulatunkon (akár egy finom reggeli kávé), Nálatok volt valami, amit mindenképp kiemelnétek a várandósságotok során? Hogyha jól érzitek magatokat a bőrötökben, az meglátszik rajtatok kívülről is, és nagy segítség lehet, hogy a lehető legklasszabban viseljétek a várandósság idejét.

Testvajat a terhesség alatt, illetve a várandós állapottól függetlenül, az őszi-téli időszakban szoktam használni. Nekem könnyebben szárad ki a bőröm, ezért intenzívebb ápolásra van szüksége ilyenkor. Habár a bőrápolás egy része “belülről” történik – a jelentős folyadékbevitellel – mégis hasznos, hogyha rá tudunk erősíteni a tápláló folyamatokra, egy-egy klassz termékkel.

Számomra fontos, hogy hamar beszívódjon, ne hagyjon olajos érzetet, foltot a ruhán. Kellemes, nem hivalkodó illattal rendelkezzen, és már néhány alkalom után érezni lehessen a változást a bőrön.
Mutatok Nektek három olyan terméket, amelyek maximálisan megfeleltek az előbb felsorolt igényeimnek. Így akár várandósok vagytok, akár egy kis extra gondoskodást igényel a bőrötök érdemes kipróbálnotok.
Ezek a termékek különböző árkategóriában vannak, így pénztárcátokhoz mérten tudtok válogatni.

1.Alverde Testvaj Makadámdióval, és Karitévajjal
Ez a testvaj, a DM-ben kapható, és a kedvenceim közül ez a legolcsóbb (900 forint körül van, ha jól emlékszem). Elég nagy kiszerelésű, így sokáig elég. Nekem nagyon tetszik az illata, nem hivalkodó, kifejezetten visszafogott.
Habár esténként használom, nem vettem észre, hogy bármilyen foltot is hagyott volna a pizsamámon. Hamar beszívódik, főleg, ha egy kicsi maszírozással segítünk is ezen – ami azért is jó, mert a hatóanyagokat mélyebbre juttatjuk be.

2.Olívia natural: Shea-vajas körömvirág balzsam
Ezt a terméket tavaly próbáltam ki először. Ahogyan a balzsam szóból sejthetjük, egy nagyon koncentrált, intenzív ápolásra kell számítanunk. Talán ez szívódik be a bőrbe a legnehezebben (de elképzelhető, hogy ezzel csak én vagyok így), azonban a hatása ezért bőven kárpótol! Fantasztikusan regenerálja a száraz bőrfelületet, hidratál, rugalmassá tesz, és puhává. Ennek is kellemes illata van, nem túl intenzív. Sűrű állaga könnyen kezelhető, hiszen a kéz melegétől egyből úgy viselkedik mint egy ‘rendes krém’, így könnyű eldolgozni. 1800 forintért tudtok hozzájutni.
3.The Body Shop: Sheás testvaj
Igen, kifejezetten szeretem a shea vajas termékeket. Már az illatuk is teljesen magával ragad, hát még a hatásuk…
Nem véletlenül kedvencem ez is a testvajak közül, és habár borsos az ára, mégis szívesen beruházok rá egyszer-egyszer. Erről is hasonló jókat tudok elmondani, hiszen szempontjaim itt sem változtak. Állagát tekintve, talán egy kicsit sűrűbb, mint az Alverde testvaj, azonban ez semmit sem ront a felszívódásának részidején. Talán ennek van a legintenzívebb illata, azonban ezt egyáltalán nem sajnálom, gyakorlatilag egész nap tudnám szagolgatni, annyira finom. Habár testvajakról beszélünk, muszáj megjegyeznem, hogy a kézkrém változata is nagyon ott van, hiszen iszonyú hamar rendbeteszi a szárazabb (állandóan kezetmosó, vagy állandóan mosogató) kezet is. A testvaj ára 5000 forint körül mozog. A boltokban meg tudjátok szagolni, ki tudjátok próbálni, és érdemes kuponos napokon lecsapni rá.

Hogyha éppen testápolás, intenzív bőrápolás kérdése előtt álltok, akkor érdemes valamelyiket kipróbálnotok, nem hiszem, hogy csalódni fogtok ezekben a termékekben. A jó minőségű testvajak, nemcsak magas szinten táplálják a bőrünket, hanem optikailag is szebb látványt nyújtanak, ez sem elhanyagolható szempont.
Ha pedig várandósok vagytok, akkor pedig ezeknek a termékeknek a napi 1-2 használatával csökkenthetitek a terhességi csíkok megjelenésének lehetőségét. Tudom, ennek egy nagy része genetika, de mi nők, próbáljunk meg megtenni amit csak tudunk, hogy bőrünk szép, egészséges maradjon.

A rossz(abb) idő miatt, mindig valamivel nagyobb fejtörést okoz, hogy mit is csináljunk ilyenkor, hiszen sokkal inkább tűnnek ugyanolyannak a napok, mint amikor jó idő van. Az esetleges monotonítás megtörésére, elsődleges fegyverként használom, hogy menjünk ki a szabadba! Ez legalább (ha nem jobban) van értem, mint a gyerekekért. A friss levegő oldja a stresszt, elvonja a figyelmet, és a gyerekeket kellemesen kiszívja – ami után édes a pihenés (szintén mindannyiunk szempontjából).
Az egyszerű sétánál többel készültem a kislányoknak (és Nektek is), amit most meg is fogok mutatni. A listánkat úgy állítottam össze, hogy egy kétéves, négyéves és még én is jól érezzem magamat közben.

1.Új technikát kipróbálni
A beltéri programjaink egyike, hogy valami teljesen új technikát próbáljunk ki a kézműves foglalkozások során. Mivel az évek során már szinte minden technikába belekóstoltunk, ezért megpróbáltam feltúrbózni egyet-egyet.
Az egyik új technikánk, az ujjal való festés, amit a lányok most próbáltak olyan módon először, hogy nem össze-vissza, vagy csupán kézlenyomat formájában, hanem egy őszi fa leveleit, és az alatta összegyűlt avart készítettük el.
A másik újdonság – kicsit összetettebb volt -, a szabadban gyűjtött levelekből ragasztottunk. A fehér lapokra ragasztottuk rá a leveleket, majd fantázia szerint lehetett rajzolni. Persze a két lánynak a balerina ötlet tetszett a legjobban, így azok készültek.
Korábban csináltunk levél lenyomatot, úgy, hogy a leveleket lefestettük.
Báránycsaládot pedig úgy, hogy vattapamacsokból gyapjat ragasztottunk papírra, és fejet, lábakat rajzoltunk hozzá. (ezt sajnos nem találom sehol, úgyhogy nem tudtam befotózni, de szerintem el tudjátok képzelni)

2.Sütit sütni
Hogy a beltéri programoknál maradjunk még; mindannyian szeretjük a finomságokat, így nem nehéz a lányokat rávennem egy jó sütemény sütésére.
Szerintem ezt kisfiúkkal is simán meg lehet próbálni, hiszem az, hogy egy fiú ügyes a konyhában sosem hátrány J. Az utóbbi 3-4 hétben csináltunk muffint, almás pitét (sokszor), szilvás pitét mascarpone krémmel, pizza hegyeket, lángost, mini fánkokat. Igen, ezek valóban nem túl diétás fogások, de finomak, élvezetesek elkészíteni (megenni még inkább), és nem muszáj nagy mennyiséget gyártani belőlük.

3.Vegyünk új játékot
A játék vásárlás, majdnem olyan egy anyának, mint a gyerekruha vásárlás. Igen, a gyerekek a legfeleslegesebb dolgokkal is simán eljátszanak, de azért nem rossz néha beújítani kicsit.
Mi most egy doboz Brain Boxot vettünk, amivel a betűket lehet megtanulni. Azért is tetszik, mert a nagylányom a betűket, a kicsi pedig a képeket-szavakat tanulhatja meg, így két legyen ütök egy csapásra.
Kaptak a lányok még 1-1 doboz puzzle-t. Ezt közösen, és egyénileg is lehet játszani. Jó kis agytorna, ráadásul a négyévesem majdnem egyedül rakta ki a 60 darabos kirakósát!
A harmadik újdonság, pedig egy gyurmanyomó teknős, kifejezetten a móka és kacagás kedvéért. Viszont ha legközelebb szőnyeget tervezek venni a kreatív sarok alá, akkor kérlek a lehető legtöbb módon figyelmeztessetek, hogy ne tegyem! (Ugyanitt: ügyes szőnyegtisztitó szakembert keresek)

4.Gesztenye gyűjtés
Na, itt az idő, hogy kimozduljunk a szabadba! Mi, az őszt egy jó adag gesztenye szedéssel kezdtük. Ezt a kalandot, egybekötöttük egy mini kirándulással, a 16.kerületi, Erzsébetligeti parkban. Ahol van egy rész, ahová ki vannak írva táblákra fényképekkel, hogy milyen madarak laknak a parkban található fákon.
Néhányukat sikerült is meglesnünk, ami nagyon tetszett a lányoknak.

5.Új játszótér felfedezése
Ez nem csak a gyerekeknek, hanem nekem is öröm volt. Már untam azt a kettőt, ahová általában ellátogatunk. Három újat fel is fedeztünk, amik viszonylag közel vannak hozzánk. Jól esett az újdonság varázsa mindannyiunknak.

6.Állatsimogató
Az állatsimogató egy örök sláger. Egyszerűen megunhatatlan. Ez a terv azonban lehet, hogy átcsúszik tavaszra, nem tudom hogyan alakul az időjárás.
Utolsó állatos élményünk az Éjszakai állatkert volt, ami sajnos nagyon nagy csalódás volt számunkra. Úgyhogy reméljük, hogy minél hamarabb kárpótolhatjuk magunkat érte.

7.Cukrászdázni egy jót
Habár, néha félelmetes elgondolás két kicsi (egyfolytában beszélő, és mocorgó) lánnyal beülni bárhova is, mégis van, hogy pozitívan csalódunk. Egy pohár tejszínhab, vagy egy finom sütemény csodákra képes, és pár percig le is tudja kötni a gyerekeinket.
Igaz, a fentebb említett sütési maratonok miatt gyakorlatilag felesleges beiktatni egy cukrászdás kört. Mindegy, a listán rajta hagyom, hosszú még az ősz-tél időszak.

8.Kakaózás
Egyik télen sétáltunk úgy a városban, hogy közben rettenetesen finom forrócsokit iszogattunk. Ezt az élményt, a lányainkkal is meg akarom osztani akár egy Csokizó keretein belül, akár egy finom itthoni kakaóval, amit egy termoszban cipelünk magunnkal egyik sétánk alkalmával.

9.Müpa járat
Tudtátok, hogy a Müpában számtalan alkalommal vannak baba/gyerek/ családi programok? Mi a Cifra Palota nevezetű rendezvényen voltunk, ahol mindenféle klassz dolog zajlódik párhuzamosan (bábszínház, diavetítés, ismerkedés a hangszerekkel, színezés, ragasztás…). Érdemes ellátogatnotok, ha még nem voltatok. A részvétel ingyenes, és szuper hétvégi program!

10.Diavetítés
Már annyira régóta szeretnék diavetítőt venni! Talán majd most, sortkerítünk rá?! Ha esetleg mégsem, akkor sincs semmi gond, ugyanis a Pozsonyi utcai Pagonyban rendszeresen szokott lenni diavetítés. Tervben van, hogy egyszer ellátogatunk oda, amíg be nem szerzünk egy sajátot.

Remélem sikerült tippeket adnom, hogy hogyan is lehet eltölteni, és élvezhetővé tenni ezt az időszakot, még akkor is hogyha nem mindig kedvez az idő hozzá.
Ha van kedvetek, Ti is írjátok meg, hogy miket fogtok csinálni az ősszel, vagy akár a télen.

Szép hétvégét!

Számomra nagyon fontos, hogy ápoljam a bőrömet, és mindig is igyekeztem odafigyelni, hogy ezt minőségi termékekkel tegyem. Ha őszinte akarok lenni, akkor leginkább az arcomra figyeltem oda, de újra és újra rá kell jönnöm, hogyha nem is látszik, mindenhol szüksége van a bőrömnek az ápolásra.
Szerencsére nem mondható problémásnak a bőröm, de ezt a jó örökölt gének mellett annak tulajdonítom, hogy anyukám unszolására, korán elkezdtem foglalkozni a bőröm ápolásával.
Közeledve a harminc fele, ez még fontosabb, és nagyon látszik, hogy a minőségi gondoskodásért hálás a bőröm. Megválogatom a termékeket, amiket magamra kenek, és nem valamifajta bio-mánia miatt, hanem azon egyszerű oknál fogva, hogy ne keletkezzen gyulladás benne, vagy ne kezdjen el ráncosodni.

A facebook oldalamon, párszor mutattam Nektek egy új márkát, ami minden túlzás nélkül elnyerte a maximális tetszésemet. Van több termék, amiket szeretek, de kevés olyan van, aminél ha kicsit túlzás is, de az ember szája tátva marad. Amikor egy kozmetikai terméket kiválasztunk, akkor sok minden hatás éri az embert. Elsőként, ott a csomagolás, aztán amikor kibontjuk az illatok, az összetétel, és a legfontosabb; hogyan is viselkedik a bőrömön?!
A Blanche-Natúrkozmetikum termékei, minden ponton teljesen helytálltak az elvárásaimnak – sőt, azt kell, hogy mondjam, felül is múlták azokat.
Magyar termékről beszélünk, magas minőséggel, a készítő pedig garantálja, hogy, hogy nem használnak bőrre káros anyagokat, termékeik nem tartalmaznak parabéneket, kőolaj származékokat, kemikáliákat, alumínium sókat és mesterséges színanyagokat.
A külső megjelenés letisztult, de mégis egy friss, fiatalos, számomra egzotikus hatást kelt. Bármelyik terméket bontjuk fel, és próbáljuk ki, tuti nem csalódunk. A Blanche-Natúrkozmetikumok, olyan magasminőségű termékeket tartalmaznak, amelyek valóban kényeztetik a bőrünket. Az illatában, és tapintásában egyaránt érezni lehet, hogy ebben aztán tényleg van anyag – és nem is akármilyen! Már egy ideje használom a termékeit, és abszolút elégedett vagyok mindegyikkel! Érzékeny bőrömet egyik sem irritálja, nem pirosodtam ki tőlük, illetve nem is pattogzott ki a bőröm, még a vékonyabb helyeken sem – mint például a szemkörnyék.
Igazából az összes termék nagy kedvencem lett, de ha mégis muszáj lenne kiemelnem melyik a kedvencem, akkor a Q10 + hyaluronsavas szemkörnyékápoló mindenképpen bele tartozna. Mamik, hogyha hosszan éjszakáztok, fáradtak, kialvatlanok vagytok, vagy csupán hajlamosak vagytok a duzzadt, karikás szemre, akkor ez a termék garantáltan a legjobb barátotok lesz! Ez a termék, egy bőrregeneráló, ráncképződést fékező, sejtanyagcserét fokozó szemkörnyékápoló krém. Lágy illata nem tolakodó, nem irritáló éjszakai pihenésünk során.
A másik nagy kedvencem, az Agyagos arcradír, epermaggal. Ez gyakorlatilag olyan ézést kelt, mintha egy összepréselt tál epret kennénk az arcunkra. Epermag, és őrölt mandulahéj szemcséi, pedig tökéletesen végzik a dolgukat az arcradírozás terén. Selymes, tápanyagokkal feltöltött arcbőrt hagyva maguk után.

Hogyha már így belekezdtem az arcápolásba, akkor ezen a vonalon maradva mutatom Nektek a Szőlőmagolajos hidratáló arckrémet, aminek lágy illata, könnyed textúrája tökéletes viselet, a mindennapok során. Én nem sminkelem mindennap magamat, de amikor sor kerül rá, akkor mindenképpen hidratálom az arcomat előtte. Ez az arckrém alkalmas erre is, nem hagy zsíros érzetet, és hamar beszívódik a bőrbe. Ráadásul, a szőlőmagolaj, makadámdió olaj, ligetszépe olaj hármasa, olyan mélyhidratáló munkát végeznek az arcbőrben, amely regenerálja a sejteket, javítja a bőrszerkezetet, és antioxidánsként megköti a szabadgyököket. Segít a fáradt, dehidratált bőrön, feszessé téve azt.

Az ajakápolás minden évszakban szükséges, de hogy őszinte legyek nekem mindig a hidegebb napok beköszöntével jut eszembe. Az ajakhidratálás akkor teljes, hogyha egy gyengéd, tápláló olajban, vitaminokban, és méhviaszban gazdag radírozás az első lépés, melyet egy hosszantartó hidratáltságot biztosító, védőréteget biztosító ajakápoló egészít ki.
A Vanilla ajakradír, kókuszvirágcukorból kinyert, apróra darált szemcséi finoman radírozzák az ajkakat. A Rozé ajakápoló (találhattok még shea vajas, és makadámdió olajos ajakápolót is) nem szárít, kellemesen hidratál, és nagyon szeretem a menta és eper kombinációjának kellemes illatát.

Szeretitek a kávét? És az illatát? Akkor szerezzetek be a Blanche-Natúrkozmetikum Kávés testradírját szőlőmagolajjal! Amikor megérkezik, csukjátok be a szemeteket, és nyissátok ki. Most szagoljatok bele; ugye, hogy ugye?! Olyan, mintha egy menő kávézóba ülnétek. Ez a testradír Arabica kávé őrleményt tartalmaz, ami amellett hogy radíroz, koffeintartalma stimulálja a bőrt, erőteljes narancsbőr ellenes hatású. A kávésav pedig serkenti a kollagéntermelést. A rendszeres bőr radírozás, pedig ragyogóvá teszi a bőrt, hiszen a vérkeringést serkentve beindítja a méregtelenítő folyamatokat.
Hogyha ezzel megvagyunk, akkor jöhet valami klassz testápoló, mondjuk az Avokádós szőlőmagolajos testápló, ami olyan mélyhidratáló, kiváló antioxidáns hatású hatóanyagokat tartalmaznak, amelyek hosszantartó puhaságot eredményeznek.
Nagyon sokáig nem próbáltam ki ‘natúr dezodorokat’, mert valahogy nem hittem a hatásosságukban. A Blanche-Natúrkozmetikum Teafás krémdeoja küzd a kellemetlen szagok ellen, fertőtlenítik a bőrfelületet, teafa illata pedig felfrissíti a bőrt. Nagyon szeretem benne, hogyha epillálás után használom néhány órával, akkor egyáltalán nem irritál, és nem csíp.
Hogyha szeretnétek egy magas minőségű, magyar márkát kipróbálni az arc-és testápolás terén, akkor ajánlom figyelmetekbe a Blanche-Natúrkozmetikumokat, amelyekben garantáltan nem fogtok csalódni!
Érdemes figyelemmel kísérni az oldalukat, hiszen folyamatosan bővülnek a kényeztető kínálatokkal.
Szeretnék ismét gratulálni Katának, a márka, és termékek megálmodójának; hiánypótló ‘finomságokat’ hoztál létre.

Igaz, ma szépen sütött a nap, de mivel itt az ősz, egyre inkább fel kell készülnünk a benti, otthon-ülős programokra is. Jó, ha betárazunk néhány új ötlettel, hogy ne csak a megszokott játékokat játszuk.
Mi, ha tudunk, mindennap a levegőn vagyunk, és egy héten 2-3 alkalommal legalább kimozdulunk, hogyha találunk valamilyen klassz lehetőséget.
A változatosság mindannyiunknak jót tesz.

A héten ünnepeltük a kisebbik lányunk szülinapját, a játékboltban bolyongva rátaláltam egy igazán szuper dologra!
Egy olyan kifestő füzetre, amihez csak vízre van szükség, nem lehet kiönteni, maszatolni, elszakítani. Ráadásul, ha megszárad a papír, akkor újra fehér felületet kapunk, és kezdődhet elölről a móka. Egy ilyen kifestő, azt hiszem inkább, a szülők álma, mint a gyerekeké :) De a viccet félretéve, nálunk mind a két lány, nagyon élvezte!
A füzet spirálos, úgyhogy az apró kezeknek is könnyű lapozni, ráadásul jó vastag – ez azért is jó mert nem szakad el, másfelől meg azért, mert nem lyukad ki a már vízzel kifestett papír. Egy speciális “toll” van hozzá, aminek a belsejét megtöltjük vízzel, és tádááám, már indulhat is a szinezés. Nem folyik a tollból a víz, éppcsak annyi amennyi kell. A speciális bevonatú papírról, a víz hívja elő a színeket, ráadásul további izgalmat jelent, hogy nemcsak a feketével kontúrozott ábrák telítődnek meg színnel, hanem ha a hátteret is kiszínezik, más meglepetés figurákkal is találkozhatnak a gyerekek! 
Három éves kortól ajánlott, de nálunk a két éves is iszonyúan élvezte. Nyilván néhá belekortyolt a vízbe, ami a tollban van, de nem sok minden lehet elrontani ebben a játékban (mondjuk arra figyeljetek, hogy ne a lapokon élezzék a körmüket a csemeték, mert ha lekaparják a bevonatot a papírról, akkor egy idő utaán csak színes képek lesznek).
Nálunk a festés rendszeres program, és nagyon szeretem ahogyan saját maguk kitalálják a formákat, és a színeket, az eszközöket (ecset, kezük, szivacs), ahogyan szeretnének alkotni. De néha nagyon jó, hogyha egy ilyen kevés kosszal járó dolog is hosszú időre lefoglalja őket, ráadásul simán magunkkal vihetjük, hogyha orvoshoz, vagy hivatalba kell mennünk, és sokat kell várakoznunk. Maximum egy kis víz utánpótlásra lesz szükségünk :).

Csodás három napot töltöttünk, az ausztriai Sonnenpark Hotelben, és a hozzá tartozó Sonnentherme élményfürdőben ismét, köszönhetően annak a sajtólátogatásnak, amit a Happy Family szervezett bloggerei számára, márciusban.
Olyan sok mindent írtám már Nektek erről a fantasztikus, minden igényt magas szinten kielégítő helyről, hogy arra gondoltam, ezúttal sem hagyom ki az elménybeszámolót! Igyekeztem, és a jövőben is igyekezni fogok, hogy minél változatosabban mutassam be Nektek, hogy mi miért is szerettünk bele ebbe a család, és baba paradicsomban. Ezúttal arra gondoltam, hogy bemutatom ez egyik napunkat, hogyan is töltöttük itt.

Reggel fél8 és 8 között ébredtünk, szerencsére mindenki kipihente magát, éjjel nem kellett senkihez felkelnem. Miután felöltöztünk, lementünk reggelizni.Őszintén megvallva, számunkra szülők számára a nap fénypontjai közé tartoznak az étkezések. A szálloda konyháját nem győzöm dicsérni; hiszen finomabbnál finomabb fogások vannak, és rettentően széles a választék. A reggelinket komótosan fogyasztjuk el, élvezve az ízeket, a választékot. Ha a gyerekek hamarabb végeznek az evéssel (ami minden esetben így történt), akkor ő utánuk sem kell rohangálnunk, hála az étteremben kihelyezett játszó-szigeteknek.
9-kor, a kávénkat az aulában fogyasztjuk, hiszen jön Pinky Bunny, a szálloda lány nyuszija, aki reggeli tornával köszönti a gyerekeket. Miután elbúcsúztunk kedvenc nyuszinktól, elmentünk tekerni egyet, a szállodától ingyenesen kölcsönözhető riksával. A gyerekeket beültettük előre, mi pedig tekertünk, sokat beszélgettünk, nézelődtünk. Amikor elfáradtunk, visszamentünk a szállodába, és kimentünk a hotel játszóterére. Itt a lányok tudtak hintázni, csúszdázni, homokozni, motorozni, és az ugrálóvárban egy jót ugrálni.
Ezt követően átmentünk a hotel saját kisvasútjához, amelyet Alíz a csodaországban története ihletett.
Miután ezt a lehetőséget is kiélvezték a lányok, jött a vizidodgem. Hát, meg kell mondjam, ez az egyik legcukibb dolog, amit a kislányaink kipróbáltak. A mini világitó toronnyal a parton, ahogyan gyök kettővel haladnak ezek a kis minik a vízben… Nagyon aranyos látvány, nekik pedig élvezetes kaland.
A sok élményben megéheztünk, úgyhogy elmentünk ebédelni. Ebéd után fürödtünk egy nagyot a lányokkal. Sorra jártuk, mind a kültéri, mind a beltéri medencéket, amelyek tökéletesen az ő igényeikhez vannak szabva, minden szempontból.
Délután 5 óra, fél6 magasságában beadtuk őket a gyermekvigyázóba, hogy egy 1,5-2 órát kettesben tölthessünk, az összes csúszdát kipróbálhassuk a fun worldben, és a speed worldben. A gyerekvigyázóba bizalommal adtam be a kislányokat, a magyar hölgy nagyon kedvesen, szeretettel fogadta őket (igen, nagyon sok magyar dolgozik a hotelben, ami rendkívül nagy segítség volt számunkra). Nagyon jól is érezték magukat, és örültek azoknak a kincseknek, amiket a kézműves foglalkozáson készítettek közösen.
Elérkezett az este 7 óra, amikoris a gyerekek közösen táncoltak Sunny Bunnyval, a szálloda fiú kabala nyuszijával. Ezért oda vannak a gyerekek, hiszen Sunny Bunny kedvesen táncol velük, lehet vele fotózkodni, és ha éppen valaki szülinapos, akkor fel is köszönti! A nagyobbik lányunktól meg is kaptuk, hogy ide Decemberben, az ő szülinapján is el kellene jönnünk. A tánc után, jól esett a bőséges vacsora – nem, mintha nem lett volna lehetőség a napközbeni sütizgetésre, szendvicsezésre.
A nap megkoronázásaként pedig, a lányok gyorsultak egyet a többi kisgyerekkel a hotelben kialakított rallypályán. Ennek az az érdekessége, hogy ezen a részen leejtős volt a hotel és a fürdő közötti átkötő út. A gyerekek állandóan itt motoroztak, autóztak, a szálloda dolgozói pedig nem megtiltották ezt nekik, hanem biztonságos verseny pályává alakították számukra! Azt hiszem, ez teljesen jól ábrázolja a kisvendégekhez való hozzáállásukat.
Csodás három napot töltöttünk el ismét a Sonnenpark Hotelben, amiért nagyon hálásak vagyunk az összes ott dolgozónak, hiszen Ők minden szakértelmükkel a szülők, és gyerekek pihenésén, és szórakozásán dolgoznak. Reméljük, hamarosan újra találkozunk!

A blogom alapvetően család-központú tartalmát, régi vágyam volt kiegészíteni egy Nő vagyok! rovattal. Habár számomra nem fontos a mindennapi smink, és a beszárított haj, azt mindenképpen fontosnak találom, hogy amennyire lehet, a tőlem telhető legtöbbet megtegyem azért, hogy jól érezzem magamat a bőrömben! Ne csak elfogadjam azt, hogy így nézek ki ahogyan, hanem kifejezetten csinosnak, sportosnak érezzem magamat. Persze nem mondom, hogy ez már 100%-an így van, de amit tudok megteszek érte, időt és energiát nem spórolva. Nehéz gyerekek mellett edzeni, hiszen egész nap velem vannak, és éppen ezért elég csekély azon órák (percek!) száma, amikor az ülőgumóm már zsibbad a túl sok egyhelyben tartózkodástól. Azonban idővel rá kellett jönnöm, hogy bármennyi a jövés-menés ez mégsem elegendő ahhoz, hogy feszes és formás izmokat eredményezzen - a genetika pedig nem mindig kegyes hozzánk.
Az itthon végzett gyakorlatok mellett, szerettem volna edzésre is járni, ahol ha testileg nem is, de legalább fejben ki tudtam kapcsolni, és magamra hangolódni kicsit. Nekem a “csakúgy bemegyek egy terembe, és súlyt emelek” edzésforma nem annyira jön be, viszont a személyi edzés annál inkább! A közelünkben nyílt egy Power Plate stúdió, és mivel szeretem kipróbálni a különlegesebb edzéseket, ezért bele is vágtam. Csánk Bernadett személyi edző volt a segítségemre, 4 héten át, heti 3-4x jártam az edzésekre. Ezalatt az egy hónap alatt, nem a tökéletes ‘summerbody’ elérése volt a cél, hanem a feszesítés megkezdése, az állóképesség növelése. Természetesen nem sajnálom, hogyha a zsírpárnák sikítva menekülnek rólam, de most a cél, egy olyan edzés ritmus kipróbálása volt, amit Ti anyukák is simán el tudtok kezdeni, és ha megszeretitek akkor tartani is tudjátok, akár hosszú időn keresztül.
Az edzés alapvetően egyáltalán nem hosszú, hiszen 30-45 percről beszélünk. Viszont, az intenzitás eléggé be tud durvulni, hiszen a Power Plate egy vibrációs edzőgép, aminek segítségével gyakorlatilag az összes izmunk dolgozik végig a gyakorlatok elvégzése során. Az izmaink másodpercenként 25-50 alkalommal húzódnak össze, az izomrostok akár 98%-a dolgozik egyszerre, egy Power Plate edzés alatt (jóval többször, mint egy hagyományos edzés alkalmával). Olyan erőedzésről beszélhetünk, aminek kiváló az utóégető hatása is – tehát pihenés ideje alatt is égeti a kalóriákat.
A Power Plate edzések alkalmával nemcsak feszesedik a testünk, hanem ezzel együtt számos egészségügyi nyereségre is szert teszünk.
Kiváló hatással van az anyagcserére, az ízületi gyulladásokra, derékfájásra, csontritkulásra. Ráadásul a medencefenék erősítésben is szerepe van! Ami azt jelenti, hogy pozitív hatással van az inkontinencia (vizelet visszatartási gondok) leküzdésére, szülés utáni rehabilitációra (has,-és hátizomzat erősödése)! Ti tudtátok, hogy a sztresszhormonok növelik a zsír raktározódását deréktájon??? Na, kössz! A vibrációs edzés segít kordában tartani ezt a hormont!
Akár hiszitek, akár nem a szépségünkre is hatással van a Power Plate, hiszen az edzésekre úgy reagál az agy, hogy felgyorsítja a véráramlást, így oxigénnel tölti fel a test minden részét, ezzel segítve a sejtek regenerálódását. Az endorfin, tesztoszteron szintje is emelkedik, sőt (!) a kollagén termelés is javul, a használat első 1,5 percétől kezdve.
Az edzések végeztével pedig van egy rövid masszázs idő, amikoris a rezgés elénkíti a nyirokkeringést, kiűríti a sejtekbe lerakódott méreganyagokat, tehát a narancsbőr ellen is hatékonyan küzd.

A kívánt eredmény nem igazán érhető el, hogyha az ember edzés után bemegy a mekibe, és bevág egy óriási big mac-et. Így javasolt az étrendre való ügyelés, és a sok folyadék fogyasztása is. Ez persze nemcsak az alakunknak, hanem az egészségünknek is jó! Éppen ezért, Bernivel hoztunk Nektek egy minta étrendet is!
A Power Plate olyan edzés, amibe tényleg BÁRKI belekezdhet! Hatákonyságát már szinte az első pillanattól érzékelhetjük, hiszen ha mást nem, akkor az erőnlétünk, állóképességünk, kedélyünk, már az első alkalmak után javulnak. A személyi edzés, pedig kifejezetten jóleső, hiszen biztos lehetsz benne, hogy szakmailag pontosan azt fogod kapni, amire kifejezetten a Te testednek szüksége van.
Szeretettel ajánlom mindenkinek! És figyeljétek, két naaagy meglepetést is hoztam Nektek! Ez egyik egy itt látható mintaétrend! A másik, pedig egy nyereményjáték! Figyeljétek a facebook.com/happyfamily.hu oldalát.


Diétás Étrend:

anyagcsere gyorsító,állandó vércukorszintet biztosító étrend

Alapelvek:

* Kerülendő: zsír,cukor(alkohol),finomított és tartósított élelmiszerek

*Szénhidrátok: du.2 után csak keveset

*Fehérjék: egész nap bármikor

*Zsírok: csak minimális, sütéshez növényi olajok(kókuszzsír,lenmag)

*Nyers zöldségek öntet nélkül egész nap bármikor fogyaszthatók!

Rántás helyettàpárolás,főzés

Cukros pékáruk helyett például Norbi update(délelőtt)

Fehérjék: (ha a nap folyamán megéhezel,ehetsz fehérjét)

• sovány húsok
• tejtermékek( sovány sajt, sovány túró,kefír)
• hüvelyesek
• szója,tofu
• tojásfehérje

Szénhidrátok:

• teljes kiőrlésű pékáruk: barna v jázmin rizs,durum tészta
• krumpli(főtt v sült,olaj nélkül)
• müzli
• gyümölcsök
• hamlett,abonett,pufi rizs

Folyadék fogyasztás:

• napi 2,5l-3l víz
• zöld tea, citromos víz, tej(max fél liter/nap)
• minden nap igyál 1 csésze szűzteát éhgyomorra,és lefekvés előtt

Valóban agyonkímélt gyermekek korában élünk? Vajon, ha igazából szeretjük gyerekeinket (és nemcsak kompenzálunk, a nem rájuk fordított idő miatt) el tudjuk kényeztetni őket? Egyre több cikk szól arról, és egyre többen azon a véleményen vannak, hogy elkényeztetett, és agyonkímélt gyerekek korát éljük.
Nyilván, erre nem lehet azt mondani, hogy “ilyen nincs, ez teljességgel kizárt”. Azonban, az érvrendszer ami emögött húzódik, mégsem fedi a teljes valóságot, azt gondolom.

Az őszinte szeretettel, és a kötődő neveléssel nem lehet egy gyereket elrontani – én ezt szilárdan hiszem. Ez a fajta nevelés (amit még én is csak próbálgatok, kitapasztalok), időt, energiát, teljes figyelmet fordít a gyerekre, ennek pedig a következménye, hogy ismerem a gyerekemet! Ez nagyon fontos! Az ismeret, az igazi ismeret ad egy tudást a gyerekemről (igen, szokott csibészkedni, hisztizni stb.), emaitt nem vagyok elfogult vele kapcsolatban. A tudás mellett, pedig empátiát is nyújt, amelynek segítségével nem gyermekünk fölött állunk, hanem partnerek, és barátok is tudunk lenni. Ez persze nem azt jelenti, hogy elveszítjük a tekintélyünket (SŐT!).

Hadd állítsam szemben Nektek az “agyonkímélt gyermekekről” szóló állítások egy részét, az én véleményemmel - amelynek alapja az előbbi bekezdés.

1. A szülőnek nem az a dolga, hogy ellensúlyozza az iskola "kemény-rideg", teljesítményen alapuló rendszerét, és mint ellenpólus kímélje a gyereket otthon minden elvégzendő feladattól és egy személyben szórakoztató centrumként üzemeltesse a családi életet, ami persze a gyerek körül forog.
(állítás: http://pozitivnap.hu/eletmod/az-agyonkimelt-gyermekek-korat-eljuk)

Az általam képviselt szemléletmód, ez a fajta nevelés nem akarja felmenteni az iskola, és a kötelezettség alól a gyerekeket, viszont azt sem vonja kétségbe, hogy igenis van, hogy leterheli az iskola a gyerekeket. Emlékszem, amikor alsó tagozatban a kötelező Kincskereső kisködmön felett ültem, és sírva álltam neki harmadszorra is. Nekem kellett volna elolvasnom, helyette megutáltam az olvasást, jó néhány évre. Egy öt gyermekes anyuka mondta, hogyha látja, hogy elfáradt a gyereke a kötelező olvasásában, akkor ő felolvassa neki. Ezzel valóban agyonkímélné?? Nem gondolom, hogy így lenne! Helyette inkább megszerette a gyereke az olvasást, és sokkal több mindenre emlékezett a könyvből, mintha végig szenvedte volna – azt állítva, hogy ez a feladat a gyereket terheli.
Tudtátok, hogy ahhoz, hogy az iskolában megtanult anyag beépüljön (és ne csak felületes ismeret legyen), szükség van a gyakorlások közötti megszakításokra?! Amikor egészen mást kell csinálni! Például a szabadban időt tölteni, játszani, vagy aludni. Igenis nagy leterheltség reggel nyolctól, délután kettőig iskolában lenni, aztán hazamenni és estig tanulni. Ennek a hasznos szabadidőnek az eltöltését támogatva, nem elkényeztetem, hanem csupán a javát szolgáló “cinkostársa” leszek. (Írom ezt úgy, hogy az iskolás éveimben én is 4,7-4,9 átlagú tanuló voltam). A kötelezettségek vállalásának alapjait, amúgyis otthon kellene lerakni – óvodától, iskolától függetlenül. Nálunk például 1,5-2 éves kortól tanulják a lányok, hogy este rendet rakunk, hetente felporszívózunk stb. Néha fizikai fájdalmakat élnek át rendrakás közben, de ha a szétpakolás megy, akkor a rendrakásnak is mennie kell. Együtt, közösen, hogy egymás segítését is megtanuljuk.
Egy kutatás szerint, az életben való sikeres érvényesülés 18%-a, az iskolában megszerzett tudás , míg a fennmaradó 82% az érzelmi intelligencián, és ebből fakadó szociális tulajdonságokon múlik. Félreértés ne essék, nem az iskola ellen vagyok! Nagyon szerettem iskolába járni, viszont a szülők nagyon nagy része állandó stresszben tartja a gyerekét: “ha nem tanulsz jól, ha nem jók a jegyeid, nem vesznek fel az egyetemre, és nem fogsz érvényesülni az életben.”
Azt gondolják ezek a szülők, ha kicsit tehermentesítik a gyereküket (maradjunk a felolvasás példájánál), akkor elkényeztetik, és nem készítik fel az életre. Ez egyszerűen nem így van.

2. Ma is hangzatos, elfogadott érvelés: “1,5-2 évesen itt az ideje, hogy közösségbe járjon a gyerek, máskülönben nem szocializálódik, nem lesz rendszer az életében, nem lesz eléggé talpraesett!”
(állítás: az utca embere. O, hányszor hallgattam végig ezt?!)

Nekem ez kicsit spártai neveléshez hasonlít, ahol “kirakjuk”, magára hagyjuk a gyereket ezen ódivatú, poroszos elvek mentén “Hadd, boldoguljon”.
Egyáltalán nem gondolom, hogy nélkülözhetetlen a bölcsöde ahhoz, hogy egy rendszer kialakuljon a gyerek életében, illetve, hogy talpraesettebb legyen.
SŐT! Az érzelmi intelligencia (amelyről az előző bekezdésben írtam, hogy mekkora is jelentősége az életben való boldogulásnál), a szülő-gyermek kapcsolatban gyökerezik, így egyáltalán nem igaz, hogy a korai elszakadás segítség a gyermek fejlődésnek. Nehogymár valaki azt higyje, hogy növeli a gyermek jövőben elért sikerének rátáját az, ha hamarabb megy közösségbe.
Ráadásul azt sem tudom elhinni, hogy 1,5-2 éves gyereknek már kevés az anyja, többre vágyik. Hátha az anya unott, és fásultan, kötelességszerűen végzi a “munkáját”, akkor valóban meglátszódhat a gyermeken.
/Ebben a bekezdésben nem azokra a családokra utalok, ahol kényszerből adják be a piciket a bölcsödébe – remélem ez egyértelmű/

3. “Régebben a társadalom családon kívüli résztvevői, mint például a boltos, a buszvezető, a tanár vagy az újságárus néha rászólt a gyerekre, ha az valamit illetlenül csinált. Lett belőle balhé? Nem, mert anya/apa tudta, hogy segítenek neki és a gyerek érdekében figyelnek/figyelmeztetnek. Ma viszont a mi szent és sérthetetlen csemeténk tökéletes. Mert annak akarjuk látni, és ezt persze erősítjük is benne.”
(állítás: http://pozitivnap.hu/eletmod/az-agyonkimelt-gyermekek-korat-eljuk)

Az utolsó pont, pedig a környezet nevelő hatása. Az érvek szerint, tarthatatlan, hogy a mai szülők nem nézik jó szemmel, hogyha rászólnak az idegenek a gyerekükre. “Bezzeg, a mi időnkben nem így volt, mégis ember lett belőlünk…”
Ennek az éremnek két oldala van. A szülő feladata (!), hogy rászóljon a gyerekére! Nyilván van, amikor a szülő valóban érdektelen, és a gyermeke másokat zavar, akkor én is jogosnak tartom, hogy a környezete diszkréten jelezzen. De vannak esetek,a mikor kifejezetten idegesítőnek tartom a minden lében kanál nézelődőket.
/Hogyha valaki szeretné, hogy figyeljenek rá az emberek, elég csak egy (de lehetőleg minél több) gyerekkel tömegközlekedésre szállni. A gyerekek vonzák a felnőtt tekintetet, anélkül, hogy bármi rosszat csinálnának./
Visszatérve az eredeti gondolatmenethez, volt például egy alkalom, amikor a lányokkal sétáltam, ők bicajoztak, motoroztak. Csengett a telefonom (3 alkalommal, amiből 2x direkt nem vettem fel, hogy a figyelmem ne lankadjon), és amikor harmadszorra hívtak, és felvettem, akkor a kisebbik lányom (persze) azonnal elesett. Erre egy éppen bicikliző hölgy, megállt, és mérgesen rámszólt, hogy nem veszem-e észre, hogy a gyerekem elesett, ahelyett, hogy telefonálok… Ez a környezet nevelő hatása akart lenni rám nézve (sikertelenül).
Vagy a másik érdekes dolog, amikor játszótéren vagyunk, és az egyik gyerek odajön, és elveszi a gyerekemtől, amivel éppen játszik. A gyerekem ordít, és akkor a többi szülő odaszól, hogy milyen irigy gyerekem van, és ez mennyire csúnya dolog…. Senkit nem érdekel, hogy az én gyerekem mondjuk negyed órán át ásta ki azt a lapátot, meg eleve, egyszerűen ő találta, és kész! Ezt a felnőttek oldaláról hamis önzetlenségnek nevezném, hiszen ha én odamegyek az utcán, és elveszem ami a tied, akkor te önzetlenül odaadod, és továbbmész? Ugye, hogy nem?! Akkor miért lenne ez így a gyerekeknél?! Lehet ösztönözni, hogy ossza meg, de szülőként hagyni, hogy a földbe döngölje a többi kedves anyuka-nagyszülő-bébiszitter, hogy “milyen irigy”, nem hinném, hogy engedni kell.
Ráadásul a fegyelmezni próbáló közeg, nem mindig ismeri a háttérsztorit (beteg, rosszul aludt, szomorú…), csak egyszerűen olyan jó, és KÖNNYŰ a másik gyerekét nevelni. Ilyenkor nem szabad, véleményem szerint beszállni, és bólogatni a gyerekünket “nevelő” idegenek (!) táborába! A gyerekünkkel vagyunk egy család, nem pedig a “mindig helyesen gondolkodó” közeggel. Ezzel, egyáltalán nem kényeztetjük el a gyerekünket.

Nem úgy kell az életre felkészítenünk a gyerekeinket, hogy az létezés zordsága, a szigorú követelményeknek való megfelelés elé állítjuk a őket. Ettől nem lesznek sem jobb, sem szorgalmasabb emberek! Ki fog mellettük állni, ha nem mi, a szülei?? Nekünk a feltétel nélküli szeretet adása, és az érzelmi biztonság nyújtása mellett kell a határaikat kijelölnünk. Ez a szeretet az igazi, és nem pedig a kényeztető.

Néhány napja jöttünk haza Horvátországból, és arra gondoltam, hogy írok róla Nektek. Nemcsak magáról a nyaralásról, hanem a helyről, helyekről is ahol laktunk, és ahová ellátogattunk. Így, kaphattok egy képet, hogy nekünk gyerekekkel mik voltak a tapasztalatok.
Korábban már írtam Nektek arról, hogy milyen érvek szólnak amellett, hogy gyerekekkel nyaraljunk (ez a cikkem az indexen is megjelent), úgyhogy ezt nem ismételném meg.

Amikor először jártunk Horvátországban, akkor a nagyobbik lányunk 6 hónapos volt. Az interneten böngészve akadtunk rá egy nagyon klassz helyre, Ducéra. Ami minden elvárásunknak megfelelt.
Idén is, az interneten található leírásokra hagyatkoztunk, így jutottunk el Vir szigetre. Mi nagyon szeretjük a homokos tengerpartot. Habár tisztában vagyunk vele, hogy Horvátországra a sziklás, köves part a jellemző, ahogyan Ducéban is sikerült egy vegyes aprókavicsos-homokos részt találni, itt is ebben bíztunk. Hát nem igazán sikerült. Igaz, volt olyan rész, ahol ha 1-2 méteres kőrengetegen átverekedtük magunkat, bent már homokos volt. Viszont, és kisgyerekekkel azért találom jónak, ha a part homokos, mert akkor nincs azzal vesződség, hogy folyamatosan asszisztálnunk kell ahhoz, hogy egyik percben kint, másik percben bent szeretnének lenni. Az elmúlt 1-2 évben, nagyon élveztük, hogy kimentünk a tengerpartra, felvertük a sátrunkat, és a gyerekek önállóan játszottak, homokvárat építettek, aludtak. Ebben az esetben nem kellett ki-be rohangálnunk, hanem ha kedvünk volt a vízben voltunk úgy, hogy a gyerekek egy-két méterre tőlünk a parton homokoztak. Na, ez az élmény nem volt meg Vir szigetén, annak ellenére, hogy rengeteg gyerekes család volt. Ez a tény, az első nap elszomorított minket, azonban sokkal inkább a javunkra vált, hiszen felfedezésre, kimozdulásra késztetett bennünket!
Így elkezdtünk kirándulni a szigeten. Ellátogattunk a világítótoronyhoz, amit csodaszép fák vettek körül, és maga a hely pedig nagyon kellemes, megnyugtató hatású volt. Megnéztük a Vörös Sziklát, ahol a homok is élénk vörös színű, a tenger pedig csodaszép tiszta. A kislányoknak a legjobban a Vár rom tetszett, ami egy régi vár megmaradt fala közvetlenül a vízparton.
Egyik este elmentünk Zadarba, nagyon szép kikötőváros. A hangulatos sétáló utcák mellett, gyönyörű a part menti rész is, ahol a gyerekek egy jót szaladgálhatnak, és meghallgathatják a tengeri orgona hangját, vagy táncolhatnak a színes fényeket árasztó napórán. A nagy séta után, pedig érdemes betérni az egyik fagyizóba, ahol nemcsak finom, de hatalmas gombócokat is adnak.
Hajótúrára is befizettünk, Sakarun strandja felé vettük az irányt, gyönyörű szigetek mellett haladtunk el, és képzeljétek delfineket is láttunk!
A kirándulás mellett mindennap fürödtünk, és a szigethez közel eső Nin partján találtuk meg, az igazi bababarát strandolási lehetőséget. A város egyik jellegzetessége ez az öböl, ami lassan mélyülő, szinte meleg vízű, homokos partszakasz. Itt nem gond a ki-be szaladgálás, kagylógyűjtés, vár építés. Hogyha tudtok, egyszer mindenképpen látogassatok el ide, a gyerekekkel!
Ami számunkra még nagyon klassz segítséget jelentett, hogy az apartmanhoz volt medence is. Ezt én először “luxusnak” gondoltam, hiszen ott a tenger, minek medence?! Bizony jól jött néha, amikor reggel nem volt kedvünk egyből a tengerre menni, de szívesen csobbantunk volna egy jót. Ilyenkor a délelőttöt a szálláson töltöttük, medencéztünk, és pihentünk, délután pedig vagy a tengerre mentünk, vagy kirándultunk egy jót.
Azért is írom le Nektek ezt a kis útibeszámolót, mert miközben mindenki aludt, és én (kivételesen) tényleg lógattam a lábamat, egy olyan cikkbe botlottam, ahol az írónő azt taglalja, hogy számára a gyerekekkel való nyaralás nem hogy nem nyaralás, hanem mennyire szörnyű dolog. A cikkben összehasonlította, hogy milyen volt gyerekek előtt, és milyen gyerekek után nyaralásra ítélni magát. Igazság szerint, nagyon kiakadtam a cikken, és a kommentek egy részén is.
Igen, fárasztó egy gyerekkel együtt lenni, mert csomó másra is oda kell figyelni, nem csak saját magunkra. Igen korán kell felkelni, és van, hogy fegyelmezni kell, van, hogy lenyelni az adott szituációt. De én úgy érzem, sosem hagynám ki a gyerekeinket ezekből az élményekből, mókázásokból. Ha az ember megpróbálja kicsit máshogy nézni a dolgokat, akkor máris jobban érzi magát. Például igaz, hogy korán keltem, de azért nem volt olyan rossz a gyerekeim mosolyára ébredni, ahogyan láthatom örülnek annak, hogy itt lehetünk, és igazából kilöki őket az ágy, annyira izgatottak. Sőt, azt sem nevezném kellemetlennek, hogy nyugodtan, az ébredező napsugarak fényében, a medence mellett ülve ihattam meg a reggeli kávémat. Ráadásul, ha nagyon akartam, akkor a napközbeni csendespihit, én is a javamra fordíthattam. Mi több helyen kirándultunk, sétáltunk, hajókáztunk. Nem értem miért lenne a gyerek akadálya a jó dolgoknak! Csak több odafigyelést, plusz nasit, játékot igényelnek… vagy egy gombóc fagyival többet. Az, hogy jól érezzük-e magunkat velük, rajtunk legalább annyira múlik, mint a gyermekeinken. Egyáltalán nem tartom felesleges pénzkidobásnak a közös nyaralásokat, mert akár hiszitek, akár nem a személyiségük részévé válnak a közösen eltöltött pillanatok, és a teljesen új ingerek, amik érik őket. Én is nagyon élveztem kiskoromban ezeket, és habár halvány emlékképeim vannak, mégis maga az érzés, ami nyomot hagyott bennem, az az igazi emlék!
Azt sem gondolom, hogy a nyaralás alkalmával több százezerért vigyázok máshol a gyerekemre. Nem tudom, hogy aki írta, az élvezi-e, hogy anya lehet (…). Nyilván vigyázok, figyelek rá, de azért ez nem egy rabszolga munka. Ráadásul, engem például már az is felfrissít, hogyha más környezetben lehetek, ezért még kevésbé érzem a “gyerekvigyázást” ilyen rabszódikusnak, ahogyan írta a cikk írója. Higyjétek el, hogy a tengerparton játszó gyerekekkel nem kell egyfolytában foglalkozni, nem kell fegyelmezni. Teljesen jól lefoglalják magukat.
Segítségemre volt az is, hogy az én drága férjuram a nyaralások alkalmával, minden konyhai tevékenység alól mentesít (se főzés, se mosogatás juhéj!). Ez így nyaralás a köbön, mégha nem is 10 órákat aludtam nap, mint nap. Szerintem a cikk írójának az unalmas közönyből kellene kimászni, ahhoz, hogy értékelje, hogy a tengerparton töltheti az idejét.
Többen azt írták (valószínűleg nem gyerekesek), hogy mennyire idegesítő a gyereksírás. Ez sajnos így van (ha nem lenne idegesítő, nem késztetné az embert az azonnali problémamegoldásra), viszont ami még szintén – sokkal jobban – idegesítő, az péládul a részeg emberek bulizása, hangoskodása, trágár beszéde. Hasonlóan idegesítő a zene üvőltetése, és minden olyan ami a másik pihenését korlátozza. Szerencsére mi ebből, csak egy rövid ízelítőt kaptunk, csak eszembe jutott, amikor olvastam a kommenteket, hogy “Minek megy el valaki gyerekkel bárhova, olyan idegesítő amikor sír”, bizony a felnőttek is rettenetesen sok idegesítő dolgot tudnak csinálni.

Bátorítok mindenkit, hogyha megtehetitek, akkor az igazi “nagy családi nyaralást” ne töltsétek a gyerekek nélkül! Próbáljatok meg közösen kiszakadni a hétköznapok monotonításából, és újra élvezni az együtt töltött időszakot. Hogyha szeretnétek inspirálódni ebben a témában, akkor olvassátok el, egy korábbi cikkeimet erről.

Minden évszakban nagyon szeretünk a kislányokkal a szabadban lenni, szabadidős programokon részt venni. Ez különösen a nyárra igaz, és külön élményt jelent, amikor egy sokrétű, az egész családot lefoglaló, és az egész napot kitöltő programon vehetünk részt.
Múlthéten, a szentendrei Skanzen látott vendégül minket, a Happy Family szervezésében! A Happy Family közössége azért jött létre, hogy képviselje a családot, mint értéket! Ennek szerves része a család tartalmas, közös időtöltése. Színes program ötletekkel (és még rengeteg mással is) támogatja ezt a célt, a Happy Family közössége (bővebb információ: www.happyfamily.hu). A szentendrei Skanzenbe való ellátogatást, pedig igazán élvezte a szerkesztőség minden tagja, és a vegyes korosztályú gyereksereg is.
A hároméves nagylányomat is magammal vihettem, így ő is megtapasztalhatta, hogy nem is olyan rossz blogger-anya lányának lenni. A viccet félretéve, nagyon élvezte (és szerencsére ki is fárasztotta) a néhány órás, kisvasútazással egybekötött Skanzen túrát.
A Skanzen, egy olyan múzeum, aminek felfedezéséhez muszáj a tiszta, szentendrei szabadlevegőt magunkba szívni, miközben az egyes állomások között barangolunk. Miközben a 100-200 évvel ezelőtti, magyar vidéki életet, lakáskultúrát, népi építészetet ismerjük meg, van lehetőség út közben megpihenni, és leülni falatozni, vagy a mesés (szó szerint) játszótéren, szabadjára engedni a gyerekeket.
Azon apropóból látogattuk meg Magyarország legnagyobb szabadtéri múzeumát, mert a tavalyi évvel kezdődően - és az idei évben rohamosan folytatódóan - megnyitottak az izgalmas Gyerek Skanzen Élménypontok. A Skanzen munkatársai hiszenk abban, hogy “a családdal töltött idő, az örömteli együttlétek, az igényesen eltöltött szabadidő meghatározó a gyerekek fejlődése szempontjából”. Ilyen hozzáállás motiválta, a kreatívan gondolkodókat az élménypontok megalkotásában.

A Gyerek Skanzen, egyenlőre 8 élménypontból áll, amelyeket meg is mutatok Nektek, néhány érdekességet kiemelve mindegyikről.
Elsőként, a Gyerekgazdasággal találkoztunk – ahol nem mellékesen frissen készített kenyérlángossal, és hideg limonádéval vártak a szervezők minket, bloggereket gyerekeinkkel, melyet ezúton is köszönünk!
Nekem, és azt hiszem a kislányomnak is, ez volt az egyik kedvenc helyszínünk. Itt nemcsak megnézhettük, hogy milyen is lehetett egy falusi család mindennapja, hanem ki is próbálhattuk! Berendezett lakóház, kemence, játék veteményeskert várt minket. Fa lovat etethettünk, és fából készült tehenet fejhettünk. Hogy a tanyasi élmény teljes legyen, még a szalmabálákon való ugrálást is ki lehetett próbálni.
A Bábszínház, kifejezetten a ‘nagy mesélők’ számára készült, hiszen 16 bábfigura, színes hátterek, zajkeltő eszközök várakoznak a gyerekekre, és a határ nélküli fantáziájukra.
Élet a tanyán; a fából készült állatoknál, az igaziak még izgalmasabbak! A hatalmas malom mellett elhaladva (ami már önmagában is gyönyörű látvány volt), megmutathatjuk gyermekeinknek a tanyasi állatok jónéhány példányát: szürkemarhát, mangalicát, kecskét, nyulat, pulikutyát…
Mesekert Játszótér, az ismert Kő Boldizsár munkái közé tartozik. A játékokat olyan magyar népmesék keltették életre, mint például a Kisgömböc, Az iregi kakasok, vagy A kismalac és a farkasok.

Csodapajta: a falusi élet alapelemeinek makett világa. A mindennapokhoz kapcsolódó munkafolyamatokat, eszközöket ismerhetik meg kicsik és nagyok. Ezeket, vagy animációs kisfilmek jelenítik meg, vagy pedig tekerőkar segítségével hozhatják mozgásba az igényesen elkészített maketteket a kiváncsiskodók.
Kisbolt, a szatócsboltok (vegyesáru-bolt, élelmiszert, és különböző háztartási termékeket árusított) hangulatát idéző kisboltban lehetőség van a szerepjátékra. Mit gondoltok, nálatok ki vállalkozna az eladó, és ki a vásárló szerepére?
Fényképész, múlt századi hangulatú kosztümökbe öltözhetünk, kiegészítőket viselhetünk, és ha ezzel elkészültünk, lefényképezhetjük magunkat, az 1900-as évek elejéről származó fényképezőgéppel (amit a minőség érdekében modernizáltak, de antik hangulata így is megmaradt).
Játékudvar: ha esetleg nem lenne elég a játékokból, akkor ellátogathattok a játékudvarra is, ahol ügyességi játékok sorozatán, vagy éppen a Babaszoba konyhájában próbálhatják ki magukat a fáradhatatlan gyerkőcök.

Ez az érdekes ‘kínálat’ hamarosan bővül még kettővel; melyek a Faház, és a Fény Háza neveket viselik. Már alig várom, hogy láthassuk ezeket is!

Keressétek a szélforgókat, hogy megtaláljátok a gyermekeitek számára készített élménypontokat, vagy töltsétek le a Skanzen App-et (augusztusban indul), amely egy online túravezető, és gps alapú térkép.
Vasútozzatok, sétáljatok, vagy ha éppen ahhoz van kedvetek béreljetek biciklit, szekeret (!), vagy akár rollert, és járjátok be valamelyikkel a 60 hektárnyi terület tájegységeit.

Gyertek el Ti is a szentendrei Skanzenbe, tanuljatok közösen úgy, hogy közben élvezitek, és élményekkel gazdagodtok közösen!

Nagyon nagy izgalommal vártam, hogy ellátogassunk Noszvajra, az Oxigén Hotel Family&Spa-ba. Mióta gyerekeink vannak, azóta nagy gonddal vizsgáljuk meg, hogy melyik szálloda gyermekbarát, és melyiknél mit jelent ez a fogalom. Az Oxigén Hotelnél nem kellett csalódnunk a családbarát kifejezésben, hiszen teljes mértékben a gyerekekért, kisbabákért munkálkodik a szálloda struktúrája, napirendje, dolgozói közössége.


Az Oxigén Hotel egy csodás, fás környezetben van, természetközelisége nyugtatólag hat a felnőttekre (legalábbis rám mindenképpen így hatott), segítve a kikapcsolódást. Akár a pihentető hintaágyakat, egy könnyed sétát választunk, vagy egy szabadtéri edzést az “erdei fitness teremben”, garantáltan felfrissülünk. A tiszta, üde levegőn szívesen töltünk időt, és mivel számtalan lehetőség van a gyermekek számára is, ezért mindezt megtehetjük együtt, közösen. Legyen szó izgalmas kalandpályáról, ahol karabíner segítségével, és az animátorok felügyeletével kalandozhatnak végig a gyerekek, ügyességüket, és koordinációs készségüket próbára téve. Ugrálhatnak az óriás trambulinon, homokozhatnak, és játszhatnak a szuper, szinte minden korosztálynak kellemes elfoglaltságot nyújtó játszótéren. Míg az apróságok motorozhatnak, vagy bicajozhatnak a mini KRESZ pályán – kiválaszthatva a számukra legszimpatikusabb járgányt -, addig a nagyobbak lengőtekézhetnek, vagy megtornáztathatják az agytekervényeiket az óriási sakk pályán. A fa tetején elhelyezett erdészles kuckós érzetet kelt, miközben kis ablakából megcsodálhatjuk a változatos, szemet és fület gyönyörködtető madárvilág egyes példányait. Elképesztő a madárcsicsergésre kelni, és ebbe a tiszta környezetbe kijönni, és időt tölteni.



A kalandpálya mellett, egy külön épületben található a Dínó játszóház, ami klasszikus játszóház nyújtotta élményt nyújtja a kisebb, és nagyobb gyerekeknek egyaránt. Hogyha ez még mindig nem lenne elég, akkor kölcsönözhetünk gyermeküléssel, vagy utánfutóval felszerelt kerékpárokat is, és tekerhetünk egyet a bámulatos szépségű Noszvajon.
Apropó Dínó! Az ide látogató gyerekek találkozhatnak Páfránnyal, az Oxigén Hotel kabala állatával. Páfrány nagyon szereti a gyerekeket, és naponta meglátogatja, és játszani hívja őket.



A játékból garantáltan senki nem fog kimaradni, hiszen korcsoportokra bontott programokkal várnak minden gyermeket az animátorok! Pontosabban nemcsak várják őket, hanem szinte folyamatosan invitálják is őket. Így biztosan senki nem fog unatkozni, ráadásul nekünk szülőknek is jut egy kis idő pihenni, kettesben lenni!


A szállodába lépve, különleges designnal találkozhatunk. Stílusát tekintve, az angol vidéki, rusztikus hangulat elevenedik meg, ami nekem kifejezetten tetszett! Határozottan otthonos, és barátságos eleganciát árasztó szobái, kielégítik a családok változó igényeit. Minden különleges kérésünket jelezhetjük a recepción, és garantáltan segítségünkre lesznek – legyen szó akár bébiőrről, orrszíváshoz szükséges porszívóról, vagy csak éppen a pelenkából fogytunk ki,bátran fordulhatunk a szálloda dolgozóihoz! Nagyon ötletesnek találtam, hogy a szállodai szobák mellett nemcsak a számozás található meg, hanem kis állatok képei is. Ez nagy segítség a picurok számára, könnyebben megjegyzik hol is laknak az ott-tartózkodás idején. Hasonló elv működik a szobákban is, hiszen a kapcsolók itt is fel vannak címkézve, emlékeztetve, melyik mit kapcsol.



A szálloda belterületén sincs hiány az izgalmakból, hiszen az étterem mellett található a Bambínó játszóházban kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek (mint például az arcfestés, csillámtetoválás, hűtőmágnes készítés…), vagy éppen Mini séfként készíthetik el az uzsonnájukat, vagy akár valami finom süteményt. Különösen nagy segítség ez nekünk, szülőknek, amikor álmosan reggelizünk, vagy jól esne a vacsorát kicsit elnyújtani, de az izgó mozgó gyermekünk ezt nem bírja végigülni. Ilyenkor a készséges animátorok segítségünkre sietnek, és magukkal hívják játszani a gyerekeket.

Az étkezés a felnőttek számára alapvetően félpanziós, a gyerekek számára (10 éves korig) all inclusive. De természetesen lehetőség van rá, hogy amikor szeretnénk kiegészíthetjük az étkezésünket ebéddel is – az étlapon megtaláljuk a választékot, és az árakat egyaránt. Svédasztalos fogások bőségesek, és választékosak akár a reggelit, akár a vacsorát nézzük. Rendkívül ízletes fogások, szemet gyönyörködtető tálalással. Egy pillanatra visszakanyarodva a gyermekek all inclusive ellátására, nemcsak a napi háromszori étkezésre vonatkozik ez, bármikor lehet kérni bébiételt, tápszert, vagy joghurtot nekik.

A következő izgalmas helyszínünk a konferencia terem, ahol szintén színes, változatos foglalkozásokon vehetünk részt (akár közösen is). Ilyen például a Csiri-biri torna, mondókázás, diavetítés, Mamin-baba hordozós latin fitness, hogy csak néhányat említsek a programok közül.
A felnőttek sem maradhatnak ki a hasznos pihenésből, hiszen számunkra is vannak szervezett programok. Ezek közé tartoznak a szauna szeánszok, a japán teakóstoló, tibeti hangtál meditáció, vagy a gerinctorna. Bármelyik elfoglaltság mellett döntünk, biztosan nem maradunk le róluk, hiszen az aulában egy nagy táblán van figyelmünkbe ajánlva, mikor milyen lehetőség van számunkra.

Most végre elérkezett az idő, hogy belépjünk a wellness részleg pihentető szférájába. Számomra az volt a legszembetűnőbb, hogy körbe-körbe ablakok vannak, így a természetes fényt gyakorlatilag nem töri meg semmi. Úgy élvezhetjük a vizet, mintha a szabadban lennénk.


Részt vehetünk kényeztető masszázsokon, kéz-és lábápoláson. Méregteleníthetünk a három szauna egyikébe (finn-, infraszauna, és gőzkabin), ellazuhatunk a jakuzziban, vagy úszhatunk egyet a kellemesen sós, langyos úszóvízben. Nem mellékesen, a sós víz hatása miatt, a medence vize nem tartalmaz klórt, és bőrirritáló szereket.
A gyerek vizivilágában két kis medence van, hintával, csúszdával, játékokkal. Kellemesen meleg a víz, és a levegő hőfoka is, így nem fázhatnak meg a picik, hogyha ki-bemászkálnak a vízből. Az Oxigén Hotel támogatja, hogy a legkisebbekkel is megismertessük a lubickolás élményét, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy minden reggel babaúszásra várják a szülőket, pancsolni vágyó kisbabáikkal.

Határozottan ajánlom az Oxigén Hotelt mindazok számára, akik szeretnének kiszakadni a zajos, hétköznapok monotonításából, és olyan helyet keresnek ahol párban, vagy a gyermekeikkel kapcsolódnának ki, vagy lazulnának el. Magas szinten elégíti ki a családbarát fogalmat, így az esetleg szorongó szülőket is szeretném megnyugtatni – gyermeketek élvezni fogja ezt a szállodát, és élményekkel telve fog hazatérni Veletek, felfrissült szülőkkel.

xxx UPDATE xxx

Sziasztok! Tegnap jöttünk haza az Oxigén Hotelből.
Korábban, írtam a szállodáról Nektek (amikor ketten voltunk a fèrjemmel 'munka ügyben'), ezúttal nègyen mentünk, így szeretnèk egy-kèt gyakorlatiasabb dologról is írni, hátha idèn Ti is terveztètek, hogy ellátogattok ide.

Maga a szálloda Noszvajon, egy nagyon szèp, hatalmas, ősfás területen helyezkedik el. Rengeteg lehetősèg van itt, a nagyobb (minimum 2+,de inkább a kisiskolás kortól) gyerekek számára. Van itt kalandpálya, játszótér, óriás hinta, trambulin, röplabda pálya, erdei kondipark.
Rendezettsègèt tekintve, nekem tetszik, hogy nincsen teleültetve virágokkal, kicsit kalandos, vadregènyes így - habár a babakocsival való közlekedést is kicsit megnehezítheti ez.
Ezúttal úgy láttuk, bővítèssel / felújítással kèszülnek, ami biztosan szuper lesz! Azonban az egyáltalán nem tetszett, hogy a gyerekjátèkok mellè vannak a fèm csövek lerakva, illetve szèpen át is lehet esni egy-kèt kilógó földkábelen. Nyilván, ha az ember ezeket elkerüli, akkor nincs gond.

A szobák gyönyörűek, tetszik a dizájnos stílusuk.
Mondjuk nekünk kicsit vèkonynak tűntek a falak, mert a beszélgetés, és a televízió hangja is áthallatszódott.
Nèhány konnektorban nem volt biztonsági zár, de mivel, mi nem kisbabával voltunk, hanem 2 ès 4 èvessel, így mostmár szerencsère ez számunkra nem jelentett olyan nagy gondotot.
Pelusos kuka, vízforraló nem volt bekèszítve (mondjuk nem jeleztük előre), de a baba-mama szobából le lehet vadászni, ès magunkkal vinni ezeket.
A mi emeletünkön nem volt mikró, ami a kora reggeli cumisüveges-kakaós kelèst kicsit megnehezítette.

Az ètelek finomak, változatosak, 10 èves korig all inclusive az ellátás. A kiszolgálás kedves volt, egy alkalommal kellett szólnunk, hogy a szalvèta, pohár, és az evőeszköz lemaradt.
Az animátorok nagyon kedvesek, ès számos programmal kèszülnek a gyerekeknek (festès, sütès, torna, mondokázás, diavetítès...). Ezeket nagyon élvezték a lányok, és ilyen intenzítás mellett lehetetlen lett volna unatkozniuk.
Hiányoltuk, hogy amikor Páfrány, a dinó (a hotel kabala állata) jött a gyerekekhez, egy animátor sem volt, aki segèdkezne, kommunikálna a gyerekekkel közben. Így minden "némán" történt, hiszen a dínó nem szólal meg, csak mutogat.
Mondjuk ez a kicsiket, annyira nem zavarta szemmel láthatólag.

A medencetèr alapvetően jó elgondolású. Habár szerintem kicsit kevès a családok számát tekintve, de ha mondjuk azt nèzzük,hogy sok a program, akkor elegendő az 1-3 óra fürdőzès is. Számunkra, a hotel ebből a szempontból volt érezhetően hiányos. Pèldául nem megy le a lift, hanem egy viszonylag hosszú lèpcsőn kell lemenni a kicsikkel, ès a cuccokkal. Szerintem nincsen elèggè meleg a medencetèrben, főleg pici babával.
Az úszómedence vize kellemesen hűs, viszont az alja fel van gyűrődve (nyilván nem veszèlyes, csak legfeljebb nem esztètikus).
Ami viszont kifejezetten veszèlyes, az a baba medencènèl az egyik csúszda, ami nincs rögzítve, így egyfolytában elcsúszkál. A gyerekek simán beverhetik a derekukat, popsijukat. Illetve a padló is nagyon nagyon csúszós. Ezenkívül sok játèk van,ès vízi hinta, amit nagyon èlveznek. Reggelente pedig, lehetősèg van babaúszásra is, amit bárki igénybe vehet.
Ami talán a legrosszabb volt számunkra, az az ahogyan a medencetèrből fellèpcsőzünk, majdnem a bejáratig kell eljönni,hogy a lifthez èrjünk. Ezalatt a szakasz alatt, a gyerekek gyakorlatilag megfagytak, mert számtalanszor kinyílt a fotocellás ajtó közben. Ez nagyon rossz megoldás, amit főleg tèlen lehet èrzèkelni.

Azt gondolom,hogy alapvetően egy jó koncepciójú helyről beszèlünk, sok-sok lehetőséggel. De vannak hiányosságok, amiket mindenkèppen szerettem volna megosztani veletek, az ajánlás mellett.
Jól èreztük magunkat, ès a lányok is, de vèlemènyem szerint ez a szálloda inkább picit nagyobbakkal (minimum 2+) jobb, kihasználhatóbb.

Valljuk be őszintén, nem sok jobb dolog van a kölesgolyónál, a kisgyerekek lekötését, és az időnyerés tekintetében. A pocak megtömése, és az izgalmas golyók fogdosása (kiborítása…) az egyik legnagyobb segítsége az édesanyáknak, amikor a kisbabáink kezdik elveszíteni a türelmüket. Azonban, ezt a lehetőséget sem lehet a végtelenségig kihasználni – sajnos.
Éppen ezért összeállítottam, egy kis listát, néhány ötletet, hogyan lehet elütni röpke 7-8 órát, hogyha utazni megyünk a kisgyerekeinkkel.

Korábbi cikkemben leírtam 5 érvet Nektek amellett, hogy miért is merészkedjünk el gyerekekkel tengerparta (vagy bárhová) nyaralni. Mi nagyon élveztük az elmúlt két évben, és az idei lehetőséget is nagyon várjuk már. Azonban a kislányok nőnek, így már nem elég egy zacskó kölesgolyó, vagy egy színes megrágcsálható könyv a boldogsághoz.

Első két tippem elsősorban az lenne, hogy egyrészt ha tudtok időzítsétek az utazást estére / éjszakára. Hiszen ebben az esetben néhány órát biztosan alvással töltenek a minik. Amennyiben erre mégsem lenne lehetőségetek, kedvetek, mindenképpen ajánlom, hogy néhány óránként álljatok meg. Egy kis levegőzés, labdázás, tornázás nemcsak az ülésben elgörnyedt testnek tesz jót, hanem felfrissíti az elmét is, így javít a kedélyállapoton – gyerekeknek, és szülőknek egyaránt. Nem fontos sokat időzni, Ti ismeritek a gyerekeiteket, így látni fogjátok mi az az idő, ami kellőképpen kifárasztja őket, hogy egyhelyben maradjanak még jó pár órára.

Most pedig hadd ajánljak néhány játékot, amiket magatokkal vihettek az utazásra, és nálunk, a lányoknál nagyon bejöttek. Hogyha túlvagytok az éneklésen, mélyreszántó beszélgetéseken, barkóbán, és az autók számolgatásán. Úgy érzitek, hogy a gyerekek mostmár leginkább az idegeitekkel játszanak, és nem szeretnétek több Peppa malacot végighallgatni, akkor itt az ideje a játékok előkeresésének.

1. Rajzos foglalkoztató
Ez a játék tökéletesen alkalmas utazáshoz, márcsak azon egyszerű oknál fogva is, mert kemény az alja, így a rajzolás könnyedén megy ha az ölükbe veszik. Rácsatolható állatformák, számok, fogaskerekek vannak amiket körülrajzolhatnak, kiszínezhetnek a művészi vénával megáldott gyerekek.2. Mágneses bőrönd
Ebben a bőröndben számtalan lehetőség van. Egyrészről mágneses fejek, testek lábak, és használati eszközök vannak, amiket összeilleszthetnek a gyerekek, történeteket, foglalkozásokat kitalálva. Lehet hátteret mögéjük rakni, így még élvezetesebb a kirakósdi. Másfelől vannak kis kártyák hozzá, amelyek segítségével beszélgethetünk az egyes foglalkozásokról, közben jobban megismerve őket.
3. Óriás böngésző
Hogyha túlvagyunk a klasszikus könyveken (amik már önmagukban hatalmas élményt jelentenek természetesen), elő lehet kapni a böngészőt. Ezzel jól el lehet szórakozni, bogarászni hosszú ideig. Keresgélhetünk, sőt mesét is kitalálhatunk hozzá. Nálunk most egy bibliai témájú van soron, amiben az a feladat, hogy a margón kiemelt képeket meg kell találni a böngésző rejtelmes világában.
4. Agytorna
Ebben a két kis útravaló füzetben 300 kérdés és válasz van, 3-4 éves korosztálynak. Egyszerűbb, és kicsit nehezebb kérdések egyaránt megtalálhatóak, amikhez a képek segítségével kell választ adni. Több korosztály számára elérhető, és nagyon élvezetes agytorna a pezsgő tekervények számára. A kérdezz – felelek játékok különben is nagy kedvencek nálunk, hiszen együtt izguljuk végig, hogy mik lehetnek a válaszok a feltett kérdésekre.
5. Pollypocket
Emlékeztek még ezekre a kincses ládákra? Hogy én mennyire szerettem ezeket! Az összeset megtartottam, és izgalommal várom, mikor adhatok oda, az én gyerekeimnek, kiskorom kedvenceit. Apró, kompakt, de mégis egy teljes házikót, palotát vagy orvosi rendelőt rejt.
Már alig várom, hogy útnak induljunk, remélem ezekkel a fortélyokkal hamar eltelik a közel félnapos utazás. Sok problémát megold, ha előre gondolkodunk, ezért ezekre a látszólag üres órákra is érdemes fejben, és eszközökkel egyaránt felkészülnünk.
Abban is reménykedem, hogy sikerült néhány tippet adnom Nektek, így mindenki számára nemcsak elviselhetővé, hanem élvezhetővé is téve az utazást.
Ha Nálatok is vannak bevált játékok, ötletek, akkor ne tartsátok magatokban, nyomassátok nyugodtan kommentben, kínácsi vagyok rájuk!

… SunnyBunnyt láttam.

Üdítő blogger-találkozóval nyitotta meg a nyarat Június elején, a Happy Family csapata, a Villa Bagatelleben. Kalcsó Adrienn ügyvezető - mint mindig – ezúttal is egy színvonalas, jókedélyű sajtótájékoztató szervezett számunkra, családcentrikus bloggerek számára. Minden találkozó élményekkel és persze szívvel teli, hiszen a család egy olyan téma, ami ez utóbbi nélkül semmiképpen sem működne.

A találkozó első felében, szemtanúi lehettünk azoknak a fejlődéseknek, amiken keresztülment a honlap az elmúlt időszakban. Tudtátok, hogy a happyfamily.hu megújult struktúrájával, és dizájnjával még áttekinthetőbbé, és felhasználóbarátabbá tette weboldalát? Tudtátok, hogy annyira sokan kattintanak az oldalra, hogy a szerkesztőség csapata a lehető legtöbbször frissíti a tartalmat? Na, és azt tudtátok, hogy a Happy Family csapatánál minden korosztály proiritást élvez? Gondoltátok volna, hogy olyan Partnerekkel működik együtt, akiknek védjegye a családbarát szemléletmód? És ez nemcsak egy jól átgondolt marketing fogás, hanem a Partnerek mozgatórugója is egyben.

Ezek, és megannyi érv sorakozik amögött, hogy érdemes figyelemmel kísérni, a Happy Family munkásságát, hiszen hitelessége a ‘család, mint érték’ jelmondatába vetett meggyőződésén alapul.

A sajtótájékoztató díszvendége, a burgenlandi Hotel Sonnenpark kreatív csapata volt. Velük már többször is volt szerencsém találkozni, és minden túlzás nélkül állíthatom, hogy minden alkalommal egy élmény! Élmény, hiszen az a fajta szemléletmód, és hozzáállás, ahogyan a családokhoz, gyerekekhez viszonyulnak, csodálattal tölt el. A Hotel Sonnenparkban, nemcsak a tökéletességig felszerelt tárgyi feltételek vannak meg a ‘családbarát’ jelzőnek, hanem az emberiek is!

Ez a koncepció teszi felejthetetlenné, és szívből ajánlhatóvá ezt az ausztriai családi paradicsomot. A Sonnentherme munkatársai, Kitzwögerer Anita, rezident manager, Lakotár Orsolya, marketing asszisztens, megismertették velünk ennek a sikeres látásmódnak azon részleteit, amelyek kielégítik a szülők komfortérzetét – hiszen, ha a szülő nem feszeng, a baba is felszabadult, boldog lesz.

Valóban igaz, hogy a Hotel Sonnenparkba, csak a ruháinkat kell vinnünk! Ezt én sem hittem el, még saját szememmel nem láttam. Minden korosztályra felkészült “babakocsi-állomás” van, szintén minden korosztályra, és az esetleges ételallergiára odafigyelő étteremmel találkozunk. Gyakorlatilag az egész napot betöltő programokon, játszási lehetőségeken vehetünk részt. A legkülönfélébb kikapcsolódási, és szórakozási kalandokban– akár szárazföldön, akár vízen. Apropó víz! A sajtótájékoztatón találkozhattunk Györei Gabriellával is, aki a Hotel Sonnenpark Úszóakadémiájának vezetője. Színes, rövid videókkal tűzdelt előadásában, megismerhettük a korosztályokat, és azokat a játékos feladatokat amiken keresztül megszerettetik a vizet, az egészen kicsi babákkal, és ahogyan bevezetik a gyerekeket a víz-biztonság elsajátításába.

Amikor fentebb azt írtam, hogy a Hotel Sonnenpark kreatív csapata, akkor ez nem csupán, egy díszes jelző volt a részemről. Ugyanis, Gerencsér János, animátor, kihasználta (vagy inkább előhívta) a bennünk rejlő gyermeket. Elvitt minket egy napra a Hotel Sonnentherme-be, ahol kikapcsolódhatunk, játszhattunk, magunkra és a többi “blogger-gyerekre” figyelhettünk minden feszélyezettség nélkül (talán, ezt a királylánynak öltöztetett Apuka blogger nem biztos, hogy megerősítené). Habár mindez idő alatt a helyszínen voltunk, mégis olyan nagyszerűen sikerült Jánosnak ezt a meglepetést megszerveznie, hogy rövid időre mindannyian a Hotel Sonnentherme-ben éreztük magunkat – ezúttal kicsit gyermekként.

Köszönöm a megtisztelő meghívást a Happy Familynek, és a varázslatos délutánt a Hotel Sonnenpark csapatának! Inspiráló olyan személyesekkel, szülőkkel, munkatársakkal találkozni, akik a hétköznapjai(n)kat, a szívükkel fűszerezik meg.

Amikor a nyaralásra gondolunk, akkor a kikapcsolódás, a gyönyörű helyek, jó kaják jutnak az eszünkbe. Végre 1-2 hét, a “semmittevés” földi paradicsomában.
Amikor azonban, gyermekáldás csöppen a szerelmes pár életébe, hirtelen teljesen új értelmezést nyer a nyaralás fogalma. Legtöbbször azt, hogy inkább otthon maradunk. Ismerve, hogy egy szimpla játszóterezéshez bekészítjük a fél lakást, egy hirtelen kitörő ufó inváziót is bekalkulálva, lélekben felkészülve, hogyha esetleg tikkasztó hőség, vagy hirtelen fagy köszöntene be településünkre, és eljátszunk a gondolattal, hogy akár 1-2 napig nem is tudunk hazajutni – igen, így néz ki kb egy pelenkázó táska tartalma, és egy Anya agytekervénye: egyszerűen mindenre felkészülve.
Mindennek tetejében szokták mondani, hogy: “A gyereknevelés olyan, mint egy séta a parkban, pontosabban a Jurassic parkban”… Hát igen, ilyen esélyeket latolgatva nem csodálkozom, ha nemsokaknak van kedve elmenni egy nyaralásra – mikor szimplán, egy buszra való felszállással, turista látványossággá avanzsálódik, egy gyerekekkel megjelenő Édesanya.

Amikor először mentünk nyaralni, a nagyobbik lányunk 6 hónapos volt. Mivel korábban sokaktól hallotuk, hogy mennyire fárasztó, és borzasztó a nyaralás kisgyerekkel, és különbenis milyen felelőtlen, aki ilyen kiskorban viszi a gyereket a városhatáron túlra, megbeszéltük a férjemmel, hogy csak a szüleinknek mondjuk el, hogy mi pont erre a cirkuszi mutatványra készülünk.

Bevállaltuk a bevállalhatatlant, jelentjük tűléltük, és azóta mégegyszer hasonló kalandokban volt részünk. Mivel igazán jól sikerült, és fontosnak tartjuk a közös családi nyaralást, álljon itt 6 érv, hogy miért is jó belevágni ebbe a Bear Grylls féle Mission Survive-ba.

1.érv, más országokban is élnek gyerkek
Igen, bármennyire is meglepő, máshol is születnek, és élnek gyerekek, ami azt jelenti, hogy habár a magyar ugar egy csodálatosan biztonságos hely, mégis kimerészkedhetünk, mert gyermekünkre nem hiszem, hogy ádáz ellenség csapna le a határon való átkeléskor.
Azonban, szerintem kevés kétségbeejtőbb helyzet van, mint egy idegen országban, idegen nyelven, az éjszaka közepén gyógyszertárat keresni, éppen ezért én néhány alap dolgot, mindenképpen bekészítek minden utazásra.
Ilyen például a: fertőtlenítő, sebtapasz, kálcium, lázcsillapító, hányás-hasmenés esetén probiotikum, naptej … Ezek mellett plusz étel, és ital, ha mondjuk időzni kéne az autópályán, vagy eltévednénk valahol.

2.érv, gondolkozzunk előre
Ha sikerül mindent úgy megszerveznünk, kigondolnunk, hogy mindenki igényeihez igazodunk, akkor nem lehet nagy gond. Számít ez a helyszín, és az utazás módjának kiválasztásában és a programok összeszerkesztésében.
Mi, mindkét családi nyaralásunkat autós távolságba lőttük be (700-800km-es távolságba). Ez olcsóbb volt, mint a repülő, és számomra megnyugtató volt, hogyha bármi gond lenne, akkor bármikor haza lehet jönni, semmihez nem kell igazodnunk.
Fontos szempont volt a helyszín kiválasztása. Egyik alkalommal Horvátországba, másik alkalommal pedig Olaszországba mentünk. Mindkét országban úgy választottuk ki a helyszínt, hogy lassan mélyülő, viszonlag homokos partot kerestünk, ahol valamennyivel gyorsabban melegszik fel a víz, és lehetőség van apart szélén játszani, szaladgálni. Illetve, ha a bébik beljebb sétálnak, akkor nem süllyednek el hirtelen.
Habár, mi nem vagyunk nagy múzeumi látogatók, a városnézésre bármikor kaphatóak vagyunk. Az ilyesmit érdemes úgy beiktatni, hogy a gyerekeinknek is találjunk (ki) valami érdekeset közben. Nem jó, ha azon mérgelődünk, hogy miért nem bírnak megállni 3 percenként, 1-1 szobrot, vagy egy épületet megcsodálni. Éppen ezért, ha közbeékelünk, egy fagyizást, sütizést, aszfalton krétával rajzolást, egy kis “piknikezést”, játszóterezést, rövidebb hajótúrát, így valószínűleg számukra is elviselhetőbb lesz a városi séta. A hordozós pici babáknál a legkönnyebb, hiszen magunkra kötve azonnal elalszik a közelségüntől, és így szinte bárhova el tudunk menni nézelődni.

3.érv, ne izguljuk túl magunkat
A gyerekek, a szüleik jelenléte miatt érzik biztonságban, és jól magukat. Ami azt jelenti, hogyha ott vagyunk nekik Mi, van étel, ital, és nem fáznak, akkor már nem lehet nagy baj! A tenger, a homok, és a kagylók, rákok, halak csak plusz élvezeti források.
Mivel a férjemmel, mindketten nagyon szeretünk naphosszat a tengerparton lenni, ezért beszereztünk egy UV szűrős sátrat, és olyan babakocsit, aminek a kupolája szintén szűri az ultraibolya sugarakat. Reggeli után, lecuccolunk a partra, viszünk magunkkal friss gyümölcsöket, sok vizet, esetleg egy újságot. A gyerekekre feldobjuk a karúszókat, a naptejet, és a horgászkalapot, és már lehet is vidámkodni a parton.
Mi vagyunk olyan kényelmesek, hogy a napközbeni szunyára nem bontunk le, hanem egyszerűen betessékeljük a lányokat a sátor / babakocsi kombóba. Általában mindketten a nagy játékban úgy elfáradnak, hogy kb 2 órát szundítanak. Ez a két óra, pedig ilyenkor csak a miénk! Ilyenkor lehet beszélgetni, fürdeni, vagy napozni - persze a szülő műszak itt is 24 óra, ezért minimum a fél szemünk, és fülünk a lányokon van. Tudtátok, hogy a sós levegő, az egyik legegészségesebb? Rendkívül jó hatással van a légutakra, megbetégedésekre, panaszokra. Úgyhogy, egy szavuk sem lehet az aggodalmaskodó szülőknek, hiszen ezzel, hogy napközben a parton a alszanak a gyerekek, nagyon jó dolgot teszünk velük.
Tipp: nem kell rohangálni a bébiételt mikrózni! 20 perc a forró homokban, és a babakaja már fogyaszható is!
A lazaság mellett még egy érv: nagyon régóta szerettük volna kipróbálni a lakókocsizást, ezért ahelyett, hogy puccos szállodákat néztünk volna, költséghatékony módszernél maradunk tavaly: lakókocsis kempingben szálltunk meg. A gyerkeknek kell ennél több?! Ennyi kaland egyhelyen!

4.érv, legyünk egy kicsit önzőek
A gyönyörű környezet, a meleg levegő, a tengerpart a szülők számára is fantasztikus élmény. Úgyhogy legyünk egy kicsit önzőek, és ha nem is a gyerkek miatt, de magunk miatt utazzunk el! Sokan mondják, hogy a gyerekekkel való nyaralás egyáltalán nem pihentető, de a gyerekek nélüli nyaralások alkalmával - valljuk be őszintén - sem a szobában alszunk. Jövünk – megyünk, fürdünk, napozunk, későn fekszünk (elképzelhető, hogy végre későn is kelünk).
A közös családi nyaralás, sokkal inkább egy kiakapcsolódás, mint pihenés, amit ha sikerül jól megszerveznünk, tényleg fantasztikus élményt jelent mindannyiunknak. Ráadásul a kikapcsolódás sokszor legalább annyira regenerál, mint ha ténylegesen aludnánk, pihennénk.

5.érv, a közös élmények összekovácsolnak
Valószínűleg nem fognak emlékezni a gyerekeink, hogy már félévesen az Adriába csapatták (habár lehet felfrissíti az emlékeiket, a körülbelül 3500 kép, ami készült). Viszont a közös élmények még jobban összehoznak bennünket! Ez igaz a nyaralásra is, hiszen a sok-sok újdonság, felfedeznivaló, amikre együtt csodálkozunk rá feledhetetlen élményeket nyújtanak. Ha nem is az emlékeiből rángatja elő, majd 16 évesen, de én teljes mértékben hiszem, hogy a személyiségükbe beivódik. Nem beszélve arról, hogy a sós víz, a lágy homok, a csillogó kagylók olyan nem mindennapi élményeket nyújtanak számukra, amik hatással vannak a megtapasztalásukra, és az érzékszerveiket is fejlesztik.

Egy szó, mint száz, nem igaz, hogy nem lehet babákkal nyaralni. Az sem igaz, hogy rémes, és szörnyen fárasztó lenne! Ha okosan gondolkozunk, nem feszkózunk állandóan mi magunk sem, akkor a gyerekek megérzik a nyugalmat, lazaságot, és jókedélyűek lesznek!
Hihetetlen, visszahozhatatlan pozitív élményeket nyújt, amit ha kihagynánk, lehet évekkel később, de biztosan megbánnánk.

Édesanyaként, még inkább a kreatív megoldásokra törekszünk, hiszen a gyerekek olyan spontán módon viselkednek, hogy minket is rugalmasságra, és leleményes megoldásokra késztetnek egyes szituációkban.
Éppen ezért előszeretettel keresünk, és vásárolunk olyan termékeket, amelyek segítséget nyújtanak a hétköznapokban. Korábban volt egy olyan bejegyzésem, amelyben bemutattam Nektek, hogy melyek azok a termékek, amiket előszeretettel használok. Úgy tűnik a lista bővül, hiszen az új korszakok új helyzetmegoldásokat kívánnak, főleg egy olyan családtól , akik – mint mi is -szeretnek mozgásban lenni.
A szobatisztaság nemes korszaka érkezett el hozzánk, ami a lehető legtöbb szempontból könnyebbséget jelent. Nem beszélve arról, hogy a kilószámra vásárolt, méregdrága pelenkák árát végre valami ‘nemesebb’ dologra (mondjuk egy regeneráló arckezelésre doboz játékra) lehet költeni.
Tehát, a szobatisztaság csodás képessége, azért eléggé meg tudja izzasztani az Anya-embert (az Apukákról már ne is beszéljünk), főként akkor amikor útközben, fél óra sorban állás közepette, az autóban, a dugóban ülve, kirándulás során (ez még sokszor a könnyebbik eset), vagy bárhol máshol elhangzik, hogy: “pisilni (ne adj’ Isten kakilni) kell”.
Ez azért szokott kétségbeejtő lenni, mert általában a kisgyerek nem tudják túl sokáig visszatartani, főként azon oknál fogva, hogy az utolsó pillanatban szíveskednek szólni. (Nyilván) sokkal de sokkal izgalmasabb minden más, mint a természet hívó szavának engedelmeskedni, és 20 másodpercig a fenekükön ülni/ egyhelyben állni (a fiú gyerekmekekről sem szeretnék elfeledkezni).
Mivel itt a tavasz, és hamarosan jön a nyár, ezért egyre többet és többet vagyunk kint a szabadban, sétálunk, fagyizunk, jövünk-megyünk ide oda. Ráadásul, hogyha elérkezik a nyaralás ideje, akkor a hosszú utazás, a tengerparton való sütkérezés kerül előtérbe.
Éppen ezen szempontok miatt nagyon meglepődtem, amikor meghallottam, hogy létezik ilyen, hogy utazóbili! Nemcsak, hogy létező dolog, hanem Magyarországon is megvásárolható. A múlt héten érkezett meg hozzánk életünk első utazóbilije, a VIP Baby – mert minden baba különleges, jóvoltából.
Tudom, tudom most mosolyogtok, de ez bizony tényleg nagyon életmentő segítség lehet.
A Potette plus 2az1-ben utazóbili, szerintem sokkal inkább három funkciós, mint kettő. Hiszen használhatjuk otthon, “klasszikus” biliként, utazáskor wc szűkítőként, és utazóbiliként egyaránt.
Nézzük meg, mit is rejt a csomagunk!
A Potette plus 2in1 csomag tartalmazza a bili vázát, amely erős műanyagból készült. Könnyű tisztítani, és strapabíró. És, ami az egyik legfontosabb: lapra csukható, így könnyen magunkkal vihetjük bárhová.
Ha ennek a váznak, a szárnyait kihajtjuk, akkor ráilleszthető a rendes, felnőtt wc deszkára. Gumírozott bevonata csúszásmentességet biztosít, így a kisgyermekünk a felnőtt wc-re is kényelmesen ráülhet. Itt jegyzném meg, hogy nagyon sokszor előforul, hog nem az utcán, hanem egy áruházban kell elszaladni mosdóba. Ebben az esetben, sajnos higiéniáról nem nagyon beszélhetünk. Törölgeti, körbepapírozza az ember a wc deszkát, dehát mégsem az igazi. Én például nagyon nem szeretem, amikor ezeket a mosdókat kell használnunk. A Potette plus 2in1 erre is kiváló megoldás, hiszen tiszta felülettel érintkezik a gyermekünk bőre.
Nézzük tovább, hogyha a váz szárnyait középre, merőlegesen hajtjuk, akkor kapjuk meg a bili klasszikus formáját. Itt két dolog történhet:
- otthoni használat során belehelyezhetünk egy szilikon “bélést”, amelyet könnyen kivehetünk, kitisztíthatunk
- utazás során, pedig belehelyezhetünk a vázba egy kifejezetten erre a célra használatos zacskót, amely egy illatosított nedvességmegkötőt tartalmaz. Ez a szerkezet 1,5 deci folyadékot képes felszívni, illetve az illatosítása segít a szagok okozta élmény tompításában, míg a legközelebbi szemeteskukához el nem robogunk. Ebből a speciális zacskóból 3 darab a csomag tartalma, de lehet külön is vásárolni hozzá nagyobb kiszerelésben.
Mindezek mellé egy vízhatlan, szintén könnyen tisztítható zsákot is kapunk, amiben tökéletesen magunkkal vihetjük az utazóbilit.
Az első olvasatra talán furcsának hangzó tárgy, egyáltalán nem haszontalan, sőt mi több, megspórolhatjuk magunknak az idegeskedést, és gyermekünknek a kellemetlenséget.
Gondoljunk arra, hogy az sokkal, de sokkal kényelmetlenebb szituáció, hogyha a gyermekünk összeszed valamilyen fertőzést, mert kénytelenek voltunk nyilvános wc-t használni. Vagy az is rendkívül kellemetlen, hogyha bepisil vagy bekakil, és úgy kell végigjárnunk a fél várost…
Ez egy okos megoldás, amit akkor használ az ember, hogyha nincs más lehetősége. De az ilyen helyzetekben, valóban hatalmas segítség.

Ha hamarabb tudom, hogy van ilyen, akkor biztosan ezt szerzem be a klasszikus, műanyag bili, és a wc szűkítő helyett, így végsősoron 3 legyet ütök egy csapásra, és összességét nézve még spóroltam is volna.

Ha szívesen rendelnétek ebből a klassz termékmből, akkor itt megtehetitek:
www.vipbaby.hu
https://www.facebook.com/vipbaby.hu/?ref=ts&fref=ts

Anyáknapja… Hogy mit is érzek, a gyerekeink iránt? – igazából erről szól az egész blog. Nemcsak az egész blog, hanem a hétköznapjaim. Sőt, nemcsak a hétköznapjaim, hanem a személyiségem egy meghatározó része. Feleség vagyok, Anya vagyok, és Nő is vagyok - habár ez utóbbi megélésére, néha erősen rácáfol, amikor farmernadrágot veszek fel, vagy szempillaspirált teszek, és a gyerekeim könnyes szemmel megkérdezik, hogy: “Anya, most te hova mész?”, és utána sírva fakadnak. (Ebből egyértelműen kiderül, hogy igen, általában smink nélkül, és valami kényelmes ruhában vagyok itthon) 
Sokszor ábrándoztam róla, milyen Anya leszek, azt hittem talán jobban fel lehet készülni rá. Visszafordíthatatlanul Anya-Tigris lettem: szerető, védelmező, játékos Édesanya. Hogy tökéletes vagyok-e? Nem, egyáltalán nem. Márcsak azon okból kifolyólag sem, hogy ember vagyok. Hibákkal, esendőségekkel együtt. Szép dolog tökéletes Anyukának lenni (ha egyáltalán létezik ilyen), de számomra mégszebb, ha az én gyerekeimnek lehetek ‘tökéletes’. Pontosan az ő lelki igényeikhez ‘igazítva’. Úgy szeretni, és úgy terelgetni, ahogyan Nekik szükségük van rá, Rám.

Nektek mi jut eszetekbe, hogyha visszagondoltok a gyermek éveitekre, és az Édesanyátokra?
Nekem egy állandó menedék, vár, egy jóbarát. Aki mindig tudta, ha vaj van a fülem mögött, mégis mindig kiállt mellettem a külvilággal szemben. Édesanyám, aki annyira ismert, hogy minden rezdülésemből tudta, ha boldog, vagy ha szomorú vagyok. Aki az én szükségeimet, és örömömet a magáé elé helyezte, nem kötelességből, hanem szeretetből. Szerette, hogy a gyereke vagyok, és ezt sosem rejtette el előttem. Akire tudtam, és tudom ma is, hogy mindig számíthatok.

Anyáknapja… Nehezen írom ezeket a sorokat, mert annyira, de annyira szeretek anya lenni, és úgy utálok hibázni…. De’hiszen, mi Anyák (mert amúgy ki az, aki nem?), hibázunk. Nem is keveset, de mivel ennyire a szívünkön viseljük az Anyaságot, pontosabban a gyerekeinket, még rosszabbul érint bennünket. Amikor írom ezt a bejegyzést, egy klassz nap végét sikerült elszúrnom. Nem, nem a gyerekeknek, hanem nekem. Naggggyon kiakadtam. Nem kiabáltam, nem fenyegetőztem, hanem csöndben gőzölögtem. Ez talán a legrosszabb... Ha mérges vagyok gyors vagyok (mondjuk, ezt a képességemet jobb lenne a takarításban kamatoztatnom), tehát gyorsan öltöztettem Larát a pizsamájába, miközben ő heves bocsánatkéréseket tűzdelt hozzám. Meg sem hallgattam (legalábbis úgy csináltam), és beküldtem a szobájába, az ágyába. Annyira nyom a bűntudat, hogy sírni tudnék. Bementem hozzá, hogy bocsánatot kérjek Tőle, de mire elpárolgott a füst a fejem körül, és újra visszanyertem a rendes színemet, már aludt. Felébresztettem, de csak egy másodpercre nyitotta ki a szemét – látszólag azt sem tudta hol van – és visszaaludt. Annyira elmondanám neki, hogy olyan hülyén viselkedtem, és annyira sajnálom! Csak abban reménykedem, hogy holnapra elfelejti, és legközelebb ügyesebb leszek. És, akkor arra az ügyes / türelmes Anyára fog emlékezni, nem pedig a néma, de mégis robbanni készülő homo sapiensre.

Anyáknapja… Hálás vagyok Istennek, és a Férjemnek, hogy Édesanya lehetek. Boldog vagyok, hogy ilyen kislányokkal lettem megáldva, pontosan rájuk vágytam mindig is. Azt kívánom, hogy mindig olyan Anyjuk tudjak lenni, akire éppen szükségük van. Hogyha visszaemlékeznek, akkor ne a rossz tulajdonságaim, hanem az irántuk érzett szeretetem jusson az eszükbe. Hogy milyen jó gyerekkoruk volt, szerettel teli közegben, a családunkban.

Mostmár annyira várjuk az igazi, folyamatosan tartó jóidőt, hogy szavakba sem tudom önteni. Lara majdnem mindennap megkérdezi, hogy mikor lehet már végre a kismedencét felállítani?! Habár ezzel a mutatvánnyal azt gondolom, sajnos még egy kicsit várnunk kell, azonban ahogy kisüt a nap, mi már kint is vagyunk a szabadban.

Egyik ilyen ‘végre-kiszabadultunk’ napunk során bukkantunk rá egy kis ékszerdobozra, a Piczinke Póniudvarra. Lehet páran már hallottatok róla, nekünk teljesen új volt a dolog. A Normafától nem messze találhattok rá, erre a kis hangulatos udvarra, ahol temérdeknyi klassz lehetőség van a gyerekekkel érkező családok számára.

Kezdjük azzal, hogy ahol állatok vannak, ott biztosan garantált a siker! A Piczinke Póniudvarban találhattok –nem túl meglepő módon – pónilovakat, akiket meg tudnak szeretgetni a bátorlelkű apróságok, és a fodrász hajlamokkal rendelkezők, pedig meg is fésülgethetik őket. Sőt, lehetőség van a lovaglás kipróbálására is.

Vannak még kecskék, nyulak, alpakkák, és kismalacok. Ha sikerül magunk mögött hagyni a karámokat, és bejjebb merészkedünk, akkor nagyon hangulatos, fák közé kifeszített függőágyakat találhatunk – amelyekben simán eltudunk eltudnánk szundítani, egy-egy kimerítőbb, fogzással megspékelt éjszaka után… Meg különbenis, az anyaságban az az egyik legjobb dolog, hogy sohasem küzdünk álmatlansággal, a nap bármely szakaszában álomba tudnánk szenderülni. Na mindegy, ezek a kis függőágyak tökéletesek lennének ehhez.Hogyha visszakanyarodunk a gyermeki szemlélethez, akkor találkozunk egy csudajó homokozóval, ahol fából készült konyhaszerűségek, és régi edények segítik a szorgos kezek homok-süti készítését.
Az egyfolytában rohangáló-energiabombák kifárasztására (?), vannak trambulinok, dobálgatáshoz tökéletes mini kosár palánk, és karikadobáló állvány, a száguldás szerelmeseinek: lábbal hajthatós verdák, egy kiépített gokart pályán. Mindezek mellett, megtalálható néhány elmaradhatatlan, klasszikus elem, mint a hinta, és a libikóka vidéki hangulatban. Ha pedig valami frissítőre vágyunk, akkor a büffében beszerezhetünk egy üdítő limonádét!
Simán el lehet időzni ezen a helyen órák hosszát, miközben végig a szabadban vagyunk. Használjátok ki, Ti is a napsütéses órákat, olyan helyen ahol mindenki jól érzi magát, és ahol a minik garantáltan kifáradnak, hogy a nap további része, csak Apáé, és Anyáé legyen! 
         

Annyira ‘instant’ világban élünk, hogy hozzá vagyunk szoktatva ahhoz, hogy rengeteg mindent látunk, tapasztalunk, ezért azt gondoljuk, hogy sok mindent tudunk. Gyorsan reagálhatunk mindenre, kifejezhetjük magunkat emoji-val, vagy hosszú litániákkal. Az instan kifejezés alatt, igazából azt értem, hogy nem kell időt belefektetni, hanem tálcán van kínálva az információ, és ismeret áradat. Ez sajnos mindenre igaz, így az emberi kapcsolatokra is! Talán az egyik legértékesebb kincs, amit egy másik embernek adhtunk, az az, hogy időt szánunk Rá. Hiszen az időnk, az egyik legértékesebb dolgunk. Mégis, csalfa ez az instant világ, hiszen rengeteg időt elvesztegetünk a facebook, és az instagram végig pörgetésével, és amikor végig böngésztük azt a 3600 embert, akiket követünk, elégedetten huppanhatunk a kanapénkra, gondolván, mindenkiről mindent tudunk – de legalábbis a véleményünk határozottan megvan.
Ez az instant életmód, nemcsak néhány terültre terjed ki, hanem gyakorlatilag mindenre – ahová beengedjük. Vagy inkább ahonnan nem szorítjuk ki tudatosan. Ez a Mamik világába is beférkőzött. Ezen a színtéren megmutathatjuk, hogy pár nappal a szülés után kockásabb a hasunk, mint valaha bármikor. Megmutathatjuk, hogy hány ezer cipője, ruhája van a gyerekünknek, hogy naponta megyünk edzeni, és két naponta tartunk Mami napot, amikor felvásárolhatjuk a legközelebbi bevásárlóközpontot. Kialakíthatunk olyan virtuális baráti köröket, amiket a like-ok száma, és a kommentek milyensége határoz meg: lásd: “jaj ő mindig like-olja a képemet, meg olyan szépeket ír, biztos a jóakaróm/barátom…!” Fenntarthatjuk azt a látszatot is, hogy Ironladyk vagyunk, és sohasem fáradunk el, ahogyan a munka és a család között szaladgálunk. Elmondhatjuk, hogy mennyire jó a gyerekünknek, hogy 3 hetesen otthon hagytuk, és visszamentünk dolgozni, mert nekünk így jó – ezt persze mosolygós, ölelkezős képekkel igazoljuk.
Olyan idióta képeket is felrakhatunk, amiken full sminkben, és fél fizetésnyi ruhákban a milliós kanapén ülünk, és szomorú fejjel leírjuk, hogy betegek vagyunk, vagy hogy milyen nehéz is volt a mai napunk, mert a gyereknek jön a foga. Erre like-ok, és válaszok száza jön, hogy “Kitartás! Olyan szuper Mami vagy” vagy “Gyógyulj meg, de betegen is gyönyörű vagy!” (nyilván, ha előtte fél óráig sminkeltem magamat, és a fodrászhoz is leugrottam) “Nálad szuperebb feleséget, és anyát nem is láttam még!” Ezek a kedvenceim… Mert aztán egy kép alapján meg tudja az ember mondani, hogy milyen egy másik ember szíve. Hogyan viselkedik a családjával, és valóban mennyi időt tölt a gyerekével. Illetve, amit eltöltött, az hasznos volt, vagy abból állt, hogy közösen gyártják a selfiket, hogy mindenki láthassa mit csinálnak a legendák (hupsz, ezt valaki más mondta…). Ezekből a magasztos, vadidegen emberek által leírt mondatokból megnyugtathatjuk magunkat, hogy valóban ‘jó’ anyukák vagyunk. Nem hagyjuk, hogy a szívünk vezessen, sokkal inkább az, hogy kinek mi a véleménye. Az instant világ polgárainak muszáj egymásnak bizonygatniuk, hogy mennyire klasszak, és gyönyörűek, és a világ legjobb anyukái. Persze ezt kicsit megfűszerezve azzal, hogyha netalán valaki azt mondja, hogy egy “igazi” anyuka, nem így néz ki, mint az adott képen villogó, csili-vili anya, akkor jöhet a földbe döngölés, hogy mennyire ‘irigy’ az ilyen ember, és mindenkit el kell fogadni olyannak amilyen, mert mindenki ‘jó’ anya.
Nyilván azt, hogy ki milyen édesanya nem lehet képekből, vagy rövid találkákból leszűrni, és persze nem is feltétlenül kell. Én is szeretem például az instagramot használni, de néha már nagyon fárasztóak a fentebb leírt kommentek, és nagyon látszik, hogy sokan csak ész nélkül utánozzák, vagy utánoznák azokat a mű nőket, akik irreális képeket tesznek ki: egy évben kétszer Abu Dhabiban vakációznak, Porsche hegyek állnak a fűtött garázsban, és a Stella Mccartney cipőkben villognak. Csak éppen arról nem posztol, hogy megcsalja a férjét (ha van egyáltalán), prostituáltként kereste/keresi a kenyerét, vagy már százszor elvált. De mivel a tökéletes helyen, tökéletes öltözékben vakító fehér fogakkal mosolyog, és még egy aranyos kisbaba is van az ölében, ettől biztosan Minta-Anya! Főleg, hogy a bébiszitter készíti a képet róluk, akinek a kezébe lehet nyomni a kisbabát, miután elkészült az Insta kép.
Itt volt a tavaszi szünet, és rengeteg helyen olvastam, ahogyan anyukák leírják, hogy hatalmas a pánik, mert két hétig nincs ovi, és itthon van mindkét gyerek… Félreértés ne essék, nem azért pánikoltak, mert vissza kell menniük dolgozni, és szegény gyereket nincs kire hagyni. Hanem azért mert fárasztó. Fárasztó, hogy mindenki otthon van. Számomra ez érthetetlen. És nem azért, mert olyan példaértékű gyerekeim vannak, akik egész nap csöndben könyvet lapozgatnak, vagy éppen Chopint játszanak a játék szintetizátoron. Van hangjuk, huh de még milyen. Szinte leizzadva nézem végig, és próbálom kezelni a rám támadó hisztiket. És van, amikor majdnem elalszom játék közben. Mégis, lassan három éve vagyok itthon a lányokkal, és egyszer nem hívtam bébiszittert, ha nagyon kellett, akkor a nagyszülőket kértem meg, hogy vegyék át őket pár órára. Igyekeztem mindíg, mindent velük együtt megoldani. Sok esetben a nagybevásárlást, amikor tolom magam előtt a babakocsit, mellettem a bevásárlókocsit, és közben figyelem, ahogyan Lara manőverezik a kiskocsijával a sorok között. Ha kellett (és ez elég sokszor volt) velem jöttek edzésre, és ha már nagy volt a nyűgösség, akkor úgy találtuk ki a feladatokat, hogy ők voltak a súlyok. Együtt buszozunk, metrózunk, és eleve emberek közé megyünk, ami már önmagában megpróbáltatás – hiszen a gyerekek nagyrésze, kiváló nézőközönséget talál a sok idegen szempárban.
Rengetegen kérdezték tőlem, mikor Panka megszületett, hogy akkor ugye Lara most bölcsibe fog menni?! Ezt sem értettem, azért adjam bölcsibe a kicsivel több, mint másfél éves gyerekemet, mert jött a kistesó, és nekem egy kicsit könnyebb lenne az életem?!
A napokban hallottam, ahogyan egy férj beszél jövendőbeli gyermekeiről, elképzelése szerint, ha kicsit teher lesz a gyerekekkel való foglalkozás, akkor majd mennek bölcsibe… Remélem hallattszódik a szeretet mély, bensőséges megnyilvánulása.
Olyan sok pedagógustól, szakembertól lehetett hallani, hogy a bölcsi az egyszerűen maradjon egy kényszermegoldás. Csak akkor, ha muszáj, mert ott korán sem kapják meg azt a törődést, és szeretetet, amire szükségük van. Egy pedagógusra jut 5-10 gyerek, akik számára a mi gyerekünk csak egy a sok közül. Nem véletlenül mondták mindig is azt, hogy az első 3 év a legmeghatározóbb. Nem véletlenül maradtak korábban is otthon az édesanyák a gyerekeikkel. Nem azért, mert kevésbé okosak, szépek, vagy ügyesek, mint a többi nő. Persze, itt most lehet kötekedni, hogy 4-5 órát kibír a gyerek az anyja nélkül… Én azért elég ritkának tartom az olyan munkahelyeket, ahol az anyuka mondhatja meg, hogy egy héten hányszor, és mennyit megy be. A rugalmas munkamorál mögé van elrejtve valójában a “rabszolgaság”, hiszen, ha nem akarsz túlórázni, vagy hétvégézni, vagy céges vacsorázgatásokon részt venni, akkor már rugalmatlan vagy, és őskövület.
Amikor a gyerek egy szép, családi erekje, aki jól mutat a közös fényképeken, és instafotókon, de időt, energiát, szeretetet már nem igazán áldozunk rá. Hiszen olyan nyűgös, folyik a nyála, bekakil, és fárasztó. Ráadásul háttérbe kell szorítanom magamat, nem érvényesülhetek.
Nem lehet az ilyen szülői hozzáállást azonosítani sem azzal, aki könnyek között, a megélhetésért megy vissza dolgozni, sem azokkal, akik odaadnak az életükből éveket a gyerekeiknek azért, mert tudják, hogy most otthon van rájuk a legnagyobb szükség. Rájuk, és nem a bébiszitterekre, pótmamákra.

Tudjátok, szerintem az anyaságban az is csodás, hogy 2-3 óra alatt tökéletesen lehet regenerálódni. Ha már az orrodon jön ki a füst, mert épp házisárkánnyá mutálódsz, akkor érdemes, vagy kimenni levegőzni, vagy erre a kis időre a nagyszülőket áthívni, és lelépni. Bőven elég 2-3 óra, és úgy jön haza az ember, mintha kicserélték volna.
Azt hiszem, a szeretet regenerál minket ilyen gyorsan. Nem az insta(nt) mamikat, hanem minket igazi Anyákat.

Múlt héten, a Happyfamily.hu meghívásából, részt vehettem néhány blogger társammal az ausztriai Sonnenpark Hotel és Termálfürdőben tartott sajtónapokon.
Korábban már írtam Nektek, egy részletes beszámolót a helyről, és a lehetőségekről, hogy mennyire sok mindent tartogat, az egész család számára ez a baba-paradicsom! Nem titkolom, hogy kedvencünk lett ez a hotel, hiszen barátságos fogadtatása, szeretetteljes személyzete által olyan, mintha régi ismerősökhöz térne vissza az ember.
Arra gondoltam, hogy ebben a bejegyzésben nem sorolnám fel újra a számtalan lélegzetelállító, tökéletesen átgondolt élményelemet, és (valóban) kényeztető funkciókat. Most inkább az érzelmi részére koncentrálnék. Nem véletlenül fogalmaztam így, mindjárt össze is szedem, ki is boncolgatom Nektek, hogy mire is gondolok az ‘érzelmi’ vonal alatt.
Nem tudom, talán úrrá lett rajtam a szentimentális oldalam, vagy csupán a gyermekmentes 32 óra tette velem, de most kifejezetten az emocionális részleteket vettem észre. Nem hiába, hiszen ahogyan Johnny, a gyermekekkel foglalkozó animátorok oszlopos tagja, a velünk való beszélgetése során hihetetlenül pontosan összefoglalta a Sonnentherme “belső lángját”: “Trendet teremtettünk a játék, és a komolyság elegyével. Ezt pedig megtámogattunk a szívünkkel.” Tényleg nem túlzás, ha azt írom, hogy az egész Sonnentherme ‘birodalom’ egy baba+gyerek+család paradicsom. Azonban mégis, a Hotelüket nem is igazán az épületi adottságok teszik egyedülállóvá, hanem az ott dolgozók hozzáállása. Ők mindennap úgy mennek dolgozni, hogy a szívüket is magukkal viszik. Magukkal viszik, és nem akasztják be a ruhásszekrénybe, hanem beleadják a teljes ott-tartózkodásukba. A gyerekekkel, vendégekkel való foglalkozás nagyon kimerítő, de mégis ha belépünk a Sonnentherme-be azt érezzük, hogy a maximumot kapjuk. És ez a maximum nem egy színjáték, színlelt kedvesség, hanem egy mentalitás. Hadd írjak erre egy példát: a hotel és a fürdő rész között van egy átjáró folyosó, ami éppen annyira leejtős, hogy beindította a gyerekek fantáziáját. Tökéletes 200 km/óra sebességel lemotorozni onnan (igen a hotel teljes halljában szabad motorozni)! Mit tett a szálloda vezetősége? Elbarikádozta, és táblára kiírta, hogy tilos?! NEM!!! Körbe kipárnázták, és egy biztonságos “rally pályát” készítettek belőle. Tovább gondolták a felmerült igényt, ötletet, és úgy formálták, hogy biztonságos és szórakoztató legyen egyszerre. És ez bizony nem tárgyias felszereltségen múlik, hanem a kreatív együttgondolkozáson.
Korábban beszélgettem az egyik kedves managerrel, aki elmondta, hogy a “Sonnentherme a gyerekekért van, a szülők csak vendégek.” Éppen ezért, úgy tudjuk a közös, családi pihenésünket itt tölteni, hogy biztosak lehetünk benne, hogy a gyerekeinket szeretettel fogadják, folyamatosan értük vannak a színes programok. Pontosan a bioritmusukhoz igazítottan tervezték meg precízen, hogy mikor is érdemes az intenzívebb, és mikor a lazább, könnyedebb foglalkozásokat beütemezni.

A Happyfamily.hu sajtónapok alkalmával bepillanthattunk ebbe a légkörbe, személyesen beszélgethettünk a managerekkel, az úszóakadémia, és az animátorok képviselőivel. Nagyon nagy élmény volt, hogy találkozhattam több blogger anyukával, és egy apukával. Teljesen különböző korosztály, biztosan nagyon sok különböző gondolat, de a gyerekeink iránti szeretet közös volt bennünk.
Nagyon nagy élmény volt ismét itt lenni, és nagyon hálás vagyok a Sonnentherme, és a Happyfamily.hu vezetőségének, hogy nemcsak meséltek magukról, nemcsak sajtóanyagokat küldtek, hanem megtapasztalhattuk, és belekóstólhattunk, hogy milyen is igazából a Sonnentherme világa.
Ha esetleg még nem olvastátok el a Sonnentherme-ről szóló bejegyzéseimet, akkor mindenképpen érdemes úgy olvasnotok, hogy tudjátok a gyermeki elképzelések, igények teljességét kielégítő épület, és park, a fentebb leírt gondolkodásmóddal, és lelki hozzáállással jár kéz a kézben.

Minden nő szereti az ékszereket, amikkel teljessé tehetjük a megjelenésünket. Ez anyukaként sincsen máshogy, csak legfeljebb muszáj megalkudnunk azzal a helyzettel, hogy valószínűleg a felvett ékszer nemcsak az utcán szembejövőknek szúr szemet. Mindenkinél hamarabb kiszúrja kedves picinyünk!