Családtervezés: Hogyan is érkezzenek a kistesók? Avagy mennyi az ideális korkülönbség?

Elnézést kérek Tőled, kedves olvasó, mert egy kicsit most becsaptalak :-)
Ugyanis azt gondolom, hogy nincsen abszolút igazság abban a tekintetben, hogy mi az ideális korkülönbség a gyermekvállalás során.
Hiszen minden család más, minden élethelyzet szintén más, és ráadásul ott van a sok-sok ‘emberfeletti’ tényező is – például, amikor a gyermek nem akkor érkezik, amikor szeretnénk. Ezért elég stresszelő, amikor akár rokonok, akár az internet népe meg akarja mondani,mi is az abszolút jó ebben a kérdésben. Minden korszaknak meg vannak a szépségei, és a nehézségei persze (habár én mindig igyekszem a pozitív oldalát megragadni inkább). Azt gondolom, hogy bármikor is érkezik egy gyermek – akár kicsi, akár nagyobb korkülönbséggel – mindenképpen ajándék.
Tudjátok, nekünk három gyermekünk van, és minden nehézség mellett egyszerűen leírhatatlnaul csodás, amit érzünk irántuk. Ráadásul, egy korábbi posztban írtam is róla, hogy most a harmadik babát, mennyire máshogyan éljük meg – hiszen már kevesebb a görcsölés, a ráfeszülés, több marad az élvezet.
Szokták kérdezni, hogy nem vagyok-e szomorú, hogy mindhárom gyermekem lány. Én erre nagyon határozott nemmel szoktam válaszolni! (persze, ha fiaim lennének, ugyanígy válaszolnék.) Én hiszek benne, hogy nem véletlenül kerültek ők hozzánk, nem véletlen, hogy nálunk születtek meg! Ők. Pont ők hárman.
Hogyan is lennék szomorú? Hiszen van három teljesen egészséges, okos, szép (néha extra hisztis, fárasztó) gyermekem, akik egy férfitől vannak. Attól akit a legjobban szeretek, és aki a legjobban szeret engem. A legjobb barátomtól.

Tehát ebben a posztban nem azt fogom megírni, hogy kell-e egy gyermeknek tesó, vagy nem – mert szerintem nagyon jó, ha több gyerek van! Minden születéskor, még több és több élettel telik meg a ház, rádásul egész jól fiatalon tartanak, konzerválnak ( az éjszakázások miatti karikákat leszámítva).
Inkább leírom, hogy mi hogyan terveztük, és miért?
Az első kislányunk megszülétésére, fél évet kellett várnunk. Ez a félév nekem nagyon rossz volt, sokszor voltam szomorú miatta, hogy miért nem érkezik már meg, annyira vágytam már rá. Mindig is szerettem gyerekekre vigyázni, sokat voltam bébiszitter, és sokat jártam gyerektáborokba. Úgyhogy számomra nem is volt kérdés, hogy fiatalon szeretnék gyermeket. 

Amikor megszületett az első babánk, eltelt néhány hónap, sokat gondolkodtunk róla, hogy vajon mi lenne a legjobb tesókérdést illetően.
Mi lenne a legjobb SZÁMUNKRA! És talán ebben van a kulcs a korkülönbség kérdésében. Jó, hogyha nem csak letudni akarjuk az egészet (terhesség, szülés, babakor), hanem élvezzük is. Így érdemes megvárni, azt az időpontot, amikor már vágyunk a kerek pocakra, és a babaillatra. Nekem az a véleményem, hogy nem szabad a félelmekre koncentrálni (mert néha annyira sok félelmet generál a környezetünk), és amiatt “elhúzni az időt” a gyermekvállalásban, ha amúgy lenne is kedvünk egy újabb picihez.
Pontosan alátámasztja, hogy az a bizonyos “legjobb” nem is mindig a legkényelmesebb - amit az idő később igazolni is fog (ilyen a kiskorkülönbség; a kezdetekben nem a legkényelmesebb, de kicsivel később nagyon klassz).

Tehát, amikor elkezdtünk beszélgetni róla, akkor már megegyeztünk, hogy viszonylag kicsi korkülönbség lesz az első két gyermekünk között. Így is lett, hála Istennek amikor elhatároztuk, egyből állapotos lettem a második babánkkal.
20 hónap van a két lány között, ami persze az első pár hónapban nem mindig volt annyira könnyű. Nálunk senki nem volt bölcsis, mindig velem voltak, és sokszor egyedül kellett megoldanom a feladatokat. Azonban a lányok nagyon jól “összenőttek” (a nagyobbik szerintem nem is igazán emlékszik milyen volt tesó nélkül). Jó barátnők, olyan igazi tesók (miszerint: “ a tesómat senki nem bánthatja…csak én”). Habár a nagyobbik lányunk nem tudott segíteni , amikor a 2.gyermekünk megszületett, most szuperul eljátszanak / harcolnak egymással. Nagyon szeretik, ha leülök hozzájuk, és velük foglalkozom, de akár egész nap elvannak ketten. Azt gondolom, hogy ez sokkal nagyobb segítség - számukra pedig sokkal nagyobb öröm -, mintha nagy korkülönbség lenne, és állandóan segítséget kérnék a nagyobbtól.
Látni azt, hogy tesóként és barátnőként tekintenek egymásra hatalmas boldogság számomra.
Nem tudom, hogy a kiskorkülönbségből adódóan, vagy a személyiségük miatt, de soha nem voltak és nem is féltékenyek egymásra. Ezen nagyon izgultam, és igyekeztünk mindent megtenni ennek elkerülésére. (Erről már többször írtam korábban, most nem részletezném) Viszont a játékokon megy a harc, pontosan azért mert ugyanaz érdekli őket, ugyanaz kell – baba, szőrösállat, legófigura, pohár, tányér, kisvilla.... Ez néha (mindig!) hihetetlenül fárasztó, de ez is a kiskorkülöbségből adódik, így ezt is megosztom Veletek.

A második, és  harmadik  gyermekünk között picivel több korkülönbséget terveztünk, szerencsére ezesetben is úgy érkezett a kistesó, ahogyan szerettük volna. Mikor a 3. lányunk született, akkor a legnagyobb 4 hónappal múlt 4 éves, a középső gyermekünk pedig 2,5 éves volt.
Számunkra ez volt az ideális, a legnagyobb lányunk már néha igazi kis mini-anyuka, aki nagyon szelíden bánik a legkisebb tesójával. A középső meg egy mókamester, aki igyekszik mosolyt csalni a pici arcocskára. Vigyáznak rá, és egy teljesen más kapcsolatuk van már vele, mint egymással. Nagyon büszkék, amikor valaki megdícséri, hogy milyen aranyos a kistesójuk.
Amikor van kedvük, akkor segíthetnek a pici körül, ha nincsen akkor nem erőltetem. Sokszor mesélnek neki, és tanítgatják. Volt olyan, amikor az elsőszülött lányom elaltatta a legkisebbet.

Én, a kisebb korkülönbségben az egymással való közösséget látom a legjobbnak!
Talán többet kell éjszakázni, többet kell cipelni, több türelem kellhet (bár nem feltétlen), amikor sorban születnek a gyerekek. Sokszor egyszerre sírnak, egyszerre éhesek – és mindenkit nekünk kell megnyugtatni, kiszolgálni.
Viszont a sírós, pelusos időszakot szinte egyidőben “letudjuk”. Hamarabb lesznek önállóak, mert egész nap látják a nagytesót, aki egyedül öltözik, eszik, és wc-re jár. Viszonylag korán kell megtanulniuk, hogy hogyan alkalmazkodunk egymáshoz, és hogyan értessék meg magukat a másikkal.
A kevés korkülönbség miatt bárhova megyünk ugyanaz érdekli őket – nem kell arra figyelni, hogy különböző elfoglaltságot találjunk nekik.
Jobban lefoglalják egymást, és több a közös élmény. Én úgy látom, jobban barátokká kovácsolódnak. És azt gondolom, hogy nem jut kevesebb idő rájuk személyenként, mintha 5-10-15 év a különbség közöttük. Sokszor elfeledkezünk róla, hogy egy kiskamasznak is majdnem annyi szüksége van a szüleire, mint egy kisbabának, csak máshogyan. Úgyhogy jó lesz, hogy mire jön az iskolás kor, tudják, hogy alkalmazkodniuk kell egymáshoz, de azt is megtapasztalják, hogy egyénenként bármikor fordulhatnak hozzánk bizalommal.

Nekünk mindig is az volt a vágyunk a férjemmel, hogy viszonylag kiskorkülönbséggel jöjjenek a gyermekeink. És számunkra ez teljesen be is vált – nem könnyű, de szuper jó!
Ezzel egyáltalán nem azt szerettem volna leírni, hogyhogya valaki a nagy korkülönbséget szeretné, az rossz. Én olyanról tudok írni, amit megtapasztaltunk, és amivel úgy érezzük elégedettek vagyunk. Szerintem ez a tesó-ügy is nagyon intuitív dolog! Sőt, van több olyan anyuka is a környezetemben, akik nem igazán tervezték a közeljövőben a kistesót, de az élet máshogy hozta, felülírta az elképzelésüket, és örülnek neki.
Ne hagyjátok, hogy bárki is lebeszéljen Benneteket a további gyermekekről, és arról, hogy milyen időközönként szülessenek, hogyha Nektek van róla egy érzésetek. Ne féljetek, hallgassatok a szívetekre!