Néhány napja jöttünk haza Horvátországból, és arra gondoltam, hogy írok róla Nektek. Nemcsak magáról a nyaralásról, hanem a helyről, helyekről is ahol laktunk, és ahová ellátogattunk. Így, kaphattok egy képet, hogy nekünk gyerekekkel mik voltak a tapasztalatok.
Korábban már írtam Nektek arról, hogy milyen érvek szólnak amellett, hogy gyerekekkel nyaraljunk (ez a cikkem az indexen is megjelent), úgyhogy ezt nem ismételném meg.

Amikor először jártunk Horvátországban, akkor a nagyobbik lányunk 6 hónapos volt. Az interneten böngészve akadtunk rá egy nagyon klassz helyre, Ducéra. Ami minden elvárásunknak megfelelt.
Idén is, az interneten található leírásokra hagyatkoztunk, így jutottunk el Vir szigetre. Mi nagyon szeretjük a homokos tengerpartot. Habár tisztában vagyunk vele, hogy Horvátországra a sziklás, köves part a jellemző, ahogyan Ducéban is sikerült egy vegyes aprókavicsos-homokos részt találni, itt is ebben bíztunk. Hát nem igazán sikerült. Igaz, volt olyan rész, ahol ha 1-2 méteres kőrengetegen átverekedtük magunkat, bent már homokos volt. Viszont, és kisgyerekekkel azért találom jónak, ha a part homokos, mert akkor nincs azzal vesződség, hogy folyamatosan asszisztálnunk kell ahhoz, hogy egyik percben kint, másik percben bent szeretnének lenni. Az elmúlt 1-2 évben, nagyon élveztük, hogy kimentünk a tengerpartra, felvertük a sátrunkat, és a gyerekek önállóan játszottak, homokvárat építettek, aludtak. Ebben az esetben nem kellett ki-be rohangálnunk, hanem ha kedvünk volt a vízben voltunk úgy, hogy a gyerekek egy-két méterre tőlünk a parton homokoztak. Na, ez az élmény nem volt meg Vir szigetén, annak ellenére, hogy rengeteg gyerekes család volt. Ez a tény, az első nap elszomorított minket, azonban sokkal inkább a javunkra vált, hiszen felfedezésre, kimozdulásra késztetett bennünket!

Így elkezdtünk kirándulni a szigeten. Ellátogattunk a világítótoronyhoz, amit csodaszép fák vettek körül, és maga a hely pedig nagyon kellemes, megnyugtató hatású volt. Megnéztük a Vörös Sziklát, ahol a homok is élénk vörös színű, a tenger pedig csodaszép tiszta. A kislányoknak a legjobban a Vár rom tetszett, ami egy régi vár megmaradt fala közvetlenül a vízparton.
Egyik este elmentünk Zadarba, nagyon szép kikötőváros. A hangulatos sétáló utcák mellett, gyönyörű a part menti rész is, ahol a gyerekek egy jót szaladgálhatnak, és meghallgathatják a tengeri orgona hangját, vagy táncolhatnak a színes fényeket árasztó napórán. A nagy séta után, pedig érdemes betérni az egyik fagyizóba, ahol nemcsak finom, de hatalmas gombócokat is adnak.
Hajótúrára is befizettünk, Sakarun strandja felé vettük az irányt, gyönyörű szigetek mellett haladtunk el, és képzeljétek delfineket is láttunk!
A kirándulás mellett mindennap fürödtünk, és a szigethez közel eső Nin partján találtuk meg, az igazi bababarát strandolási lehetőséget. A város egyik jellegzetessége ez az öböl, ami lassan mélyülő, szinte meleg vízű, homokos partszakasz. Itt nem gond a ki-be szaladgálás, kagylógyűjtés, vár építés. Hogyha tudtok, egyszer mindenképpen látogassatok el ide, a gyerekekkel!
Ami számunkra még nagyon klassz segítséget jelentett, hogy az apartmanhoz volt medence is. Ezt én először “luxusnak” gondoltam, hiszen ott a tenger, minek medence?! Bizony jól jött néha, amikor reggel nem volt kedvünk egyből a tengerre menni, de szívesen csobbantunk volna egy jót. Ilyenkor a délelőttöt a szálláson töltöttük, medencéztünk, és pihentünk, délután pedig vagy a tengerre mentünk, vagy kirándultunk egy jót.
Azért is írom le Nektek ezt a kis útibeszámolót, mert miközben mindenki aludt, és én (kivételesen) tényleg lógattam a lábamat, egy olyan cikkbe botlottam, ahol az írónő azt taglalja, hogy számára a gyerekekkel való nyaralás nem hogy nem nyaralás, hanem mennyire szörnyű dolog. A cikkben összehasonlította, hogy milyen volt gyerekek előtt, és milyen gyerekek után nyaralásra ítélni magát. Igazság szerint, nagyon kiakadtam a cikken, és a kommentek egy részén is.
Igen, fárasztó egy gyerekkel együtt lenni, mert csomó másra is oda kell figyelni, nem csak saját magunkra. Igen korán kell felkelni, és van, hogy fegyelmezni kell, van, hogy lenyelni az adott szituációt. De én úgy érzem, sosem hagynám ki a gyerekeinket ezekből az élményekből, mókázásokból. Ha az ember megpróbálja kicsit máshogy nézni a dolgokat, akkor máris jobban érzi magát. Például igaz, hogy korán keltem, de azért nem volt olyan rossz a gyerekeim mosolyára ébredni, ahogyan láthatom örülnek annak, hogy itt lehetünk, és igazából kilöki őket az ágy, annyira izgatottak. Sőt, azt sem nevezném kellemetlennek, hogy nyugodtan, az ébredező napsugarak fényében, a medence mellett ülve ihattam meg a reggeli kávémat. Ráadásul, ha nagyon akartam, akkor a napközbeni csendespihit, én is a javamra fordíthattam. Mi több helyen kirándultunk, sétáltunk, hajókáztunk. Nem értem miért lenne a gyerek akadálya a jó dolgoknak! Csak több odafigyelést, plusz nasit, játékot igényelnek… vagy egy gombóc fagyival többet. Az, hogy jól érezzük-e magunkat velük, rajtunk legalább annyira múlik, mint a gyermekeinken. Egyáltalán nem tartom felesleges pénzkidobásnak a közös nyaralásokat, mert akár hiszitek, akár nem a személyiségük részévé válnak a közösen eltöltött pillanatok, és a teljesen új ingerek, amik érik őket. Én is nagyon élveztem kiskoromban ezeket, és habár halvány emlékképeim vannak, mégis maga az érzés, ami nyomot hagyott bennem, az az igazi emlék!
Azt sem gondolom, hogy a nyaralás alkalmával több százezerért vigyázok máshol a gyerekemre. Nem tudom, hogy aki írta, az élvezi-e, hogy anya lehet (…). Nyilván vigyázok, figyelek rá, de azért ez nem egy rabszolga munka. Ráadásul, engem például már az is felfrissít, hogyha más környezetben lehetek, ezért még kevésbé érzem a “gyerekvigyázást” ilyen rabszódikusnak, ahogyan írta a cikk írója. Higyjétek el, hogy a tengerparton játszó gyerekekkel nem kell egyfolytában foglalkozni, nem kell fegyelmezni. Teljesen jól lefoglalják magukat.
Segítségemre volt az is, hogy az én drága férjuram a nyaralások alkalmával, minden konyhai tevékenység alól mentesít (se főzés, se mosogatás juhéj!). Ez így nyaralás a köbön, mégha nem is 10 órákat aludtam nap, mint nap. Szerintem a cikk írójának az unalmas közönyből kellene kimászni, ahhoz, hogy értékelje, hogy a tengerparton töltheti az idejét.
Többen azt írták (valószínűleg nem gyerekesek), hogy mennyire idegesítő a gyereksírás. Ez sajnos így van (ha nem lenne idegesítő, nem késztetné az embert az azonnali problémamegoldásra), viszont ami még szintén – sokkal jobban – idegesítő, az péládul a részeg emberek bulizása, hangoskodása, trágár beszéde. Hasonlóan idegesítő a zene üvőltetése, és minden olyan ami a másik pihenését korlátozza. Szerencsére mi ebből, csak egy rövid ízelítőt kaptunk, csak eszembe jutott, amikor olvastam a kommenteket, hogy “Minek megy el valaki gyerekkel bárhova, olyan idegesítő amikor sír”, bizony a felnőttek is rettenetesen sok idegesítő dolgot tudnak csinálni.

Bátorítok mindenkit, hogyha megtehetitek, akkor az igazi “nagy családi nyaralást” ne töltsétek a gyerekek nélkül! Próbáljatok meg közösen kiszakadni a hétköznapok monotonításából, és újra élvezni az együtt töltött időszakot. Hogyha szeretnétek inspirálódni ebben a témában, akkor olvassátok el, egy korábbi cikkeimet erről.